„A népköztársaság megalakulásakor, 1919. március 21-én – írja a nevezett tábornok – az akkori hadügyi népbiztos hangzatos felhívással fordult a székely hadosztályhoz, amelyben lelkes szavakkal felszólított minden magyart, hogy fogjanak össze, mert ellenségeink az országot el akarják rabolni. Különösen a székelységnek minden támogatást helyezett kilátásba a hadügyi népbiztos. Miután a székelység és az erdélyi magyarok azért csoportosultak és gyülekeztek parancsnokságom alatt, hogy Erdélyt visszafoglalják, ezért első pillanatban ez az eleinte nemzeti alapon álló felhívás egyelőre reménységeket fakasztott bennünk. De amidőn a következőnapok folyamán a helyzet tisztázódott és a népbiztos-kormány naponta egymás után az egyik lehetetlenebb törvényt a másik után alkotta és hirdette ki, ez a táplált reménység lassanként elhalványult. Annak a tudatára ébredtem, hogy a helyzet tarthatatlanná válik és az eddig még reményteljes jövőre egyszerre a bizonytalanság köde borult. Hogy ezt a bizonytalan jövőt némileg előkészítsem, kezdtem meg a tárgyalásokat a románokkal és a franciákkal, mivégből március vége felé a debreceni székely nemzeti tanáccsal egyetértőleg két megbízottat küldtem ki; az egyiket az erdélyi román tanácshoz, Maniu Gyulához, a másikat az aradi francia parancsnokhoz, Gondrecourt tábornokhoz. A vitt üzenetnek tartalma a következő volt: A székely és erdélyi csapatok nem bolsevista csapatok. Milyen magatartást tanúsítanának a románok, illetve a franciák, hogyha a székely hadosztály a bolsevizmus letörésére arcot változtatna? Helyzetem ekkor már felette nyomasztó volt: Frontom előtt a románok álltak, Erdély a románok által megszállva, Magyarországon a proletárdiktatúra rémuralma, mely a vörös hadsereget szervezte, mellettem és alárendelt csapatparancsnokaim mellett ellenőrző politikai megbízottak voltak beosztva és a székely (erdélyi) csapatok mögött szerveződött a lakosság legzüllöttebb részéből a vörös gárda; a vörös gárda és a székely csapatok között szakadatlanok voltak a súrlódások, sőt a véres összeütközések is. Ekkor, 1919. április 10-e körül, lejöttek Budapestről a vörös gárda főparancsnokságától annak felhatalmazott kiküldöttei, hogy tárgyaljanak velünk, miként lehet a súrlódásokat elkerülni. A tárgyalások alkalmával megkérdeztem a vörös gárda főparancsnokság megbízottját, hogy miért szervezik a székely hadosztály mögött a vörös gárdát íly tömegesen? Mi célja van ennek a vörös gárdának, mert a vörös gárdában minden 16 éves, sőt még fiatalabb suhancnak is volt puskája, míg a székely hadosztály egy tartalék zászlóalja puska nélkül volt?

„Kérdésemre a vörös gárda főparancsnok megbízottja a következőket mondta: „A vörös gárda a székely hadosztály mögött azért szerveződött, hogy amikor majd a székely hadosztály a románokat megtámadja és Erdélybe betör, a vörös gárda azonnal kövesse a székely hadosztályt Erdélybe, hogy a proletárdiktatúrát ott megszervezze!” Ez a válasz megvilágította a jövő kilátását. És ekkor a románok ellen fent éles kard kiesett a kezemből, a románok ellen tervezett támadást el kellett ejteni, mert nem akartam a hazafias, hazájuk felszabadításáért lelkesedő székelyek és erdélyi magyarok jóhiszeműségét arra felhasználni, hogy utat nyissanak a proletárdiktatúrának Erdélybe és nem akartam az ugyan rossz és gyűlölt román uralom helyébe egy még rosszabb, mindent felborító rémuralmat – a proletárdiktatúrát – hozni.

„Így a támadást elejtve, azon akadályt akartam elhárítani, amely minket megakadályoz abban, hogy a románokat megtámadhassuk; ez az akadály volt a proletárdiktatúra. Hogy a székely hadosztály a proletárdiktatúra ellen fordulhasson, szükséges volt tudni, hogy a románok megtámadnak-e vagy megállanak-e jelenlegi helyükön és nem követnek-e, ha a hadosztállyal a proletárdiktatúra ellen fordulok.

„Maniutól április 10-e körül, amikor székhelyemet Szatmárnémetibe tettem át, érkezett meg az első üzenet, amely a következőképpen hangzott: A román csapatok csak az antant parancsára fognak engem megtámadni, továbbá, hogy Erdélyben 5, illetve 6 román hadosztály alakult teljesen felszerelve.

Gondrecourt tábornok üzenetét Kratochwil tábornok, – akkor még ezredes – már nem kaphatta meg idejekorán, mert sem Böhm százados, akit az erdélyi katonai kerületi parancsnokság parlamentairi minőségben Aradra küldött, sem Herditzky százados, akit viszont Böhm százados kért fel, hogy Gondrecourt üzenetét Kratochwil ezredesnek továbbítsa, nem tudott a kellő időben a demarkációs vonalon át a székely hadosztályparancsnoksághoz eljutni.

Eljárásukról az említett tisztek a következőkben számoltak be: Böhm százados ezeket írja: „Az egyik békéscsabai szovjet megbízott velem egy napon érkezett meg Aradra, állandóan figyelt és ezért csak április 5-én sikerült észrevétlenül bejutnom Gondrecourt tábornokhoz, kinek szóbelileg előadtam küldetésem célját. A szóbelileg előadottakat ezután írásba is foglaltam és Gondrecourt tábornok a teljes szöveget szikratávíró útján leadta Konstantinápolyba és Párizsba.

„A katonai részre vonatkozó választ április 8-án adta nekem írásba Gondrecourt tábornok. A bolsevizmus elleni katonai akció részleteit négy hosszabb ülésen beszélte meg Gondrecourt tábornok, velem és Saint Laumer vezérkari századossal. Megállapodásunk értelmében a székely hadosztálynak előbb a Tiszáig terjedő területet kellett volna elfoglalni és ennek megtörténtét Aradra repülővel jelenteni. Erre a franciák a Tiszától keletre azonnal megkezdték volna az előnyomulást, hogy a székely hadosztállyal megteremtsék az összeköttetést. A Tiszától keletre fekvő területet a franciák szállották volna meg, úgy hogy az egész székely hadosztály a Budapest elleni hadműveletekre lett volna felhasználható. A franciák a székelyek további előnyomulását monitorokkal, repülőkkel, szükség esetén tüzérséggel támogatták volna és az előre haladó csapatokat nyomban követték volna.

„Április 9-én elindultam, hogy Kolozsvár és Nagyváradon keresztül Debrecenbe jussak és ott átadjam úgy az írásbeli, valamint a szóbeli közléseket. A Békéscsabán át vezető legrövidebb utat nem használhattam, mert ez esetben a vörös csapatok minden valószínűség szerint lefogtak volna és ezálta a tervezett akció meghiúsult volna. Déván, ahova autón és kocsin jutottam el, a románok feltartóztattak, dacára annak, hogy utazási okmányaimon mint francia politikai megbízott szerepeltem, és jelentést tettem Bukarestbe. A francia főhadiszállás intervenciójára 11-én szabadon bocsátottak és még ugyanaz napon egy francia tiszt kíséretében visszautaztam Aradra. 13-án repülőgéppel akartam Debrecenbe menni, de az nem érkezett meg. 14-én átmentem Szegedre és onnan 16-án útnak indítottam Debrecenbe Herditzky Jenő századost, Soós tábornok volt parancsőrtisztjét, aki részletes írásbeli és szóbeli információkat vitt magával. Ő sajnos már későn érkezett, mert közben az antant határozott parancsa ellenére a románok megkezdték az előnyomulást. Herditzky százados később visszaérkezett Aradra, ahova már előzőleg magam is visszatértem. Jelenleg Brassóban van internálva azon tisztekkel, akik május 7-én a kormány kíséretében Mezőhegyesre utaztak.

„Kiküldetésem nem járt a kívánt sikerrel. Ez azonban sem a franciákon, sem a székely hadosztályon, sem pedig rajtam és önzetlen munkatársaimon nem múlott, hanem kizárólag a románokon, akik aljasságukban annyira mentek, hogy az antant főparancsnok rendelkezését nem respektálták. Fennáll azonban az a pozitív eredmény, hogy rögtön a magyar szovjet kormány megalakulása után az antant meggyőződött arról, hogy a székelyek nemcsak hogy nem bolsevikiek, hanem készek a bolsevizmust fegyverrel is letörni. Ezáltal a székelység elsősorban a franciák teljes bizalmát és őszinte rokonszenvét vívta ki magának, ami rendkívül fontos, mert ma egyedül a francia hadsereg az, melytől céljaink elérésére támogatást várhatunk. Az a körülmény, hogy a románok a franciák által kiadott parancsot megszegték, a köztük fennálló ellentétet rendkívül fokozta, ami hivatalos ügyekben is erősen kifejezésre jutott.

„A franciákkal továbbra is szoros érintkezésbe maradtam és őket a székelység ügyeiről állandóan tájékoztattam. A szegedi és aradi francia parancsnokok a maguk részéről viszont felsőbb helyen referáltak a lehető legkedvezőbben a székelységről.

„E hó elején újból alkalmam volt, hogy a székely hadosztály érdekében Gondrecourt tábornoknál közbenjárjak, aki azt a kérelmet, melyet Kratochwil ezredes Bornemissza Adél báróné útján intézett hozzá, a leghatározottabban támogatta. Gondrecourt tábornok, aki a székely hadosztály iránt meleg rokonszenvvel viseltetik, rögtön a legnagyobb készséggel, minden eszköz felhasználásával úgy járt közbe a székelyek kiszabadítása érdekében, mintha saját honfitársairól lett volna szó. Közbenjárásának eredménye is volt.

„Szeged, 1919. június 25-én.

Böhm Rezső s. k. vkt. százados.”

Herditzky százados jelentésének ide vonatkozó része következőleg hangzik: „1919. április 15-én délután 6 óra tájban a szegedi étkezdébe igyekeztem, amikor közvetlen a pavilon épület mellett egy civil szólított meg, akiben Böhm Rezső vkt. századost, ezredtársamat ismertem fel. Rövid idő múlva már a lakásomon Böhm a következőket adta elő:

„Aradról jövök, ahol Gondrecourt francia tábornoknak Kratochwil ezredes úr, székely hadosztályparancsnoknak megbízásából átadtam a székely hadosztály nyilatkozatát. A nyilatkozatban a székely hadosztály kijelenti, hogy nem bolsevista érzelmű, sőt kész azok ellen egy akciót megindítani, amelyhez kéri a franciák támogatását.

„Gondrecourt tábornok úr igen szívesen fogadott és kijelentette, hogy nagyon örül a székely hadosztály eme nyilatkozatának, amelyre ő már számított. A francia tábornok azonnal továbbította e nyilatkozatot Párizsba s pár nap múlva magához kéretve, a következőket közölte: Az antant főparancsnokság felhatalmazott, hogy a székely hadosztályt formaliter biztosítsam arról, hogy a románok semmi esetre sem fogják átlépni az április 6-i demarkációs vonalat. (Ezen írásbeli okmány, melyet Gondrecourt francia tábornok úr saját kezűleg írt, még Böhm századosnál volt.) Az antant szívesen látja az ellenakciót és ha a székely hadosztály eredménnyel kezdi azt meg, ezáltal oly tényt teremt, amely tény „európai” érdek, s melyet az antant mindenesetre értékelni fog. – Az antant minden tekintetben támogatni fogja a székely hadosztályt. Az akció nemzeti jellegű legyen. – Az akció kezdetét Aradon egy nemzeti színű zászlóval ellátott repülőgép jelezze, mely időtől az összeköttetést Gondrecourt tábornok úrral állandóan fenn kell tartani.

„Az antantnak, illetve Gondrecourt tábornok úrnak ezen nagyfontosságú nyilatkozatát mielőbb Kratochwil ezredes úr tudomására kellett hozni.

„Hozzád jöttem, mint egyedül megbízható ismerősömhöz – folytatta Böhm –, hogy felkérjelek a jelentés átvitelére, mivel engem már valószínűleg köröztetnek a vörösök, s ha visszamennék, valószínűleg már útközben elfognának.”

Herditzky százados jelentésében aztán elmondja, mily veszedelmek közt érkezett meg Debrecenbe, ahol Kratochwil ezredest már nem találta, mert az időközben Szatmárra ment. Debrecenben tudta meg, hogy a románok Nagyváradot elfoglalták, megszegve a tett ígéretet, mégis támadásba kezdtek, s így az ő missziója feleslegessé vált.

„28-án – folytatja Herditzky százados jelentését – utazási engedélyt kaptam Aradra, ahova május 1-jén meg is érkeztem; még aznap este találkoztam Böhm századossal, akinek részletesen elbeszéltem kalandomat. Másnap délelőtt Böhmmel a francia parancsnoksághoz mentem, ahol jegyzőkönyvbe foglalták jelentésemet.

„Böhm révén az Aradon megalakult gróf Károlyi Gyula-féle ellenkormány hadügyminisztériumában nyertem ideiglenes beosztást, s mint ilyen, május 9-én útban Szegedre, Mezőhegyesen a románok elfogtak és internáltak, majd 23-án, mint hadifoglyot, Brassóba szállítottak, mely utazás alkalmával Aradon drága pénzen vásárolt fehérneműimet, valamint órámat és óraláncomat a kísérő román tiszt parancsára a román katonák elrabolták.

„A brassói fogolytáborban találkoztam Kratochwil ezredes úrral, akinek utólag jelentést tetem megbízatásomról, aki köszönetet mondott hazafias viselkedésemért.”

Ez alkalommal Herditzky százados a Kratochwil ezredesnek – utóbbinak 1922. évi május hó 13-án kelt, s a honvédelmi miniszterhez címzett jelentése szerint – a következőket jelentette: „Ezredes Úr, jelentem, hogy április 15-én Gondrecourt francia tábornok Aradról azzal az üzenettel küldött engem Ezredes Úrhoz, hogy közöljem: 1. Ezredes Urat, illetve a székely hadosztályt a románok nem fogják megtámadni. 2. A székely hadosztály indulhat a bolsevizmus ellen, ami javára el lesz könyvelve.”

Gondrecourt tábornok eredeti levelét Kratochwil tábornok csak 1920-ban, amikor 8 hónapi fogság után Budapestre került, kapta kézhez s ez szó szerint következőleg hangzik:

Arad le 7 avril 1919.

„En reponse a la question posée verbalement par Mr. Böhm, représentant le Colonel Ct. la division des Czekelers, le General de Gondrecourt est autorisé par le géneral Commandant en Chef des armées alliées á donner l’assurance formelle, que les troupes roumaines ne dépesseront pas la ligne qu’elles occupent á la date du 7 avril, si la division des Czeklers donne suite aux intentions exposées en la portant vers l’ouest.

G-al de Gondrecourt,

Ct. La Cav-ie de l’armée française de Hongrie.

Maniu értesítése után néhány napra, április 16-án reggel – így folytatja Kratochwil tábornok jelentését – a románok megtámadtak! Ekkor egy újabb nehéz és felelősségteljes elhatározás előtt állottam: A székely hadosztály erdélyi csapatai nem voltak sem bolsevista, sem vörös csapatok, én ezekkel a csapatokkal a proletárdiktatúra ellen akartam fordulni. Ez azonban lehetetlen volt, mert a románok megtámadtak. Ha úgy, mint eddig, a csucsa–máramarosi vonalban a román támadásokat visszautasítom, akkor a székely hadosztály és az erdélyi csapatok, amelyek nem voltak bolsevista csapatok és amelyek elveszített hazájukat akarták visszaszerezni, de ezt nem tehették a proletárdiktatúra miatt, – a proletárdiktatúrát védték volna. Kár lett volna tehát minden csöpp székely vagy erdélyi magyar vérért, és így felelősségem teljes súlyát érezve, elhatároztam, hogy a hadosztályt és az erdélyi csapatok frontját lassan visszaveszem; elrendeltem, hogy minden felesleges vérontás kerülendő, minden támadás és ellentámadás mellőzendő ott, ahol a román nyomás túl erős, a nyomásnak engedni kell.

„Április 16-án és a következő napokon a frontot saját elhatározásomból vettem vissza azon szándékkal, hogy időt nyerjenek, hogy a tárgyalásokat a románokkal újra felvegyem, hogy a 150 km széles vonalban elosztott csapatokat egy kisebb térre összpontosítsam, hogy ütőerő gyanánt rendelkezésemre álljanak.

„Téves tehát a románoknak a világgá kürtölt győzelmekről szóló híradása. Semmiféle győzelmet nem arattak, előnyomulásuk azáltal vált lehetővé, hogy a front visszavonását elrendeltem.”