| « Április 22. | KEZDŐLAP | Április 23. » |
Az ápr. 22-i események közül leginkább a debreceni és a Mátészalka körüli harcok érdemelnek különösebb figyelmet.
Debrecen megtartására a hadsereg parancsnokság magától értetődőleg különös súlyt helyezett; jeléül ennek, Böhm maga is feláldozza éjjeli nyugalmát és éjfél után sietve odarobog. Már előbb a délután folyamán Békési hadosztályparancsnokot rendelték oda, hogy Sárói Szabó sokat akaró, kapkodó, de eredményre épp ezért nem vezethető jelentéktelen ellenlökemei helyett a meglevő erőket egységes ellentámadásra rendelve, a románokat be ne engedje a város kapuin. Ámde szegény Békési pórul járt; nem is az ellenségnek, hanem fosztogató csőcseléknek esett majdnem áldozatul. Az őt megtámadó latroknak elég jó szimatjuk volt, mert tagadhatatlan, hogy a Békésinél levő 24 millió korona nem megvetendő préda lett volna számukra. Hogy Handler „elvtárs” mit csinált a kezébe juttatott óriási summával, arról hallgat a krónika, de reméljük, hogy becsületes proletárhoz illő módon utolsó fillérig beszolgáltatta az állam valamelyik kasszájába. Hogy a debreceni felfegyverzett munkásokba vetett bizalom is hiú ábrándnak bizonyult, az különösen fájhatott Sárói Szabónak, Böhmnek, de talán legislegjobban Kun Bélának, aki ápr. 19-i nagy beszédében oly nagy dicshimnuszt zengett éppen a debreceni munkások példát adó magatartásáról.[1]
Nagyon érdekes a székely különítmény esete. Annak a megelőző harcok és egyéb körülmények folytán erősen megviselt csapatai a Kraszna mögé érve, miután az ellenség nem elég nyomatékkal üldözte őket, újból összeszedik magukat, hamarosan rendezkednek és nemsokára ismét zárt frontot állítanak az ellenség elé. Igaz, hogy az általuk kifejtett ellenállás nem lehetett valami nagy, mert úgy mint előbb Királydaróc–Erdőd között, most is csak ellenséges lovasság törte át Nyírmedgyesnél és Mátészalkánál nem valami erős gyökeret vert frontjukat.
Különben a székelyek ez időleges ellenállásának mélyebben fekvő okai is voltak. Erre nézve Kratochwil tábornok a következőket adja elő:
„Abban a szándékban, hogy a hadosztályt kis téren ütőerő gyanánt összpontosíthassam, a frontról jövő csapatokat a Mátészalka–nyírbátori vonal mögé rendeltem és a románokkal parlamentairek útján újra felvettem az érintkezést, hogy őket megállásra bírjam, hadosztályomat összpontosíthassam és azután a bolsevizmus ellen vonulhassak. Ezt nyíltan meg is mondtam a románoknak, sőt parlamentair útján írásban is tudattam Dimitrescu tábornokkal, hogy fegyverszünetet kérek; álljanak meg, mert hadosztályommal a bolsevizmus ellen akarok fordulni. Ennek dacára a románok még e tárgyalások közben megtámadtak Mátészalkánál, bár az már jóval túl volt a Vyx-féle vonalon. Csapataim azonban visszaverték őket.”
Itt meg kell jegyeznünk, hogy e napon tért vissza Paál százados a románok ellenpropozícióival, amelyeket azonban a székely hadosztályparancsnokság nem fogadott el, hanem nevezett századost újabb ajánlattal illetve újabb propozíciókért küldte vissza a románokhoz.
A mátészalkai harcokról Siménfalvy ezredes, a székely hadosztály volt vezérkari főnöke, ezeket írja:
„Április 21-én reggel egy oláh század Mátészalkát délről megközelítette, amelyet az ottani előörsök meglehetősen veszteséggel visszavertek. Ez oly jelentéktelen csetepaté volt, hogy a Mátészalkán tartózkodó hadosztályparancsnokság csak a déli órákban nyert arról értesítést. Délután kelet felől egy oláh század a mátészalkai Kraszna hidat közelítette meg, de az ottani előörseink által rövid tűzharc után vissza lett verve. Igaz, hogy az oláh századot tüzérség is kísérte, mely Mátészalkára néhány lövést le is adott, amit saját tüzérségünk viszonzott. – Április 22-én a visszavonulásban levő székely hadosztálynak egy zászlóalja volt Mátészalkán. A délutáni órákban több oláh zászlóalj tüzérséggel Mátészalka ellen fejlődött, amelyekkel szemben az ott levő székely zászlóalj mint utóvéd a harcot felvette és kb. egy órai tűzharc után visszavonult.”
A székely csapatok ez időleges ellenállásával ellentétben a többi csapatok ellenállás kifejtésére már egyáltalán nem voltak rábírhatók. Meddő maradt, mint fentebb láttuk, a kísérlet Debrecennél is; az ottani csapatok az 5. hadosztályparancsnokság jelentése szerint fegyverüket eldobták és hanyatt-homlok rohantak vissza. Ily körülmények között említést érdemel a hadsereg parancsnokság legújabb parancsa, mely még az agyongyötört székelyeknek is támadólagos fellépést ír elő. Elvileg ez helyes is volt, de hogy gyakorlatilag kevés lesz az eredménye, azt talán Stromfeld is előre sejtette. Épp így helyeselnünk kell az 1. hadosztály zömével szándékolt ellentámadási műveletet és említett hadosztálynak vasúton való előreszállításának gondolatát is, bár a szomorú és kilátástalan általános helyzetre való tekintettel, immár ez is kivihetetlenné vált.
Nem annyira veszélyesnek, mint inkább jellemző szimptomatikus jelenségnek kellett tekinteni, hogy április 20-a óta egyrészt a Dunántúlon, de kivált a visszavonuló front nyomán mindenütt ellenforradalmi hírek keringtek. Főképp a nagyobb városokban, így Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Munkácson, Beregszászon, igen véres összetűzések voltak a régi és az új rend hívei között.
A szatmári és nagykárolyi eseményekről az 56. sz. mellékletben közölt jelentés és jegyzőkönyv nyújt bővebb felvilágosítást. Azonban audiatur et altera pars és lássuk, mit mond Kratochwil tábornok a szatmári dolgokról, akinek erre vonatkozó jelentését az 57. sz. mellékletben közöljük. Az abban foglalt szemlélődések alapján jutott Kratochwil tábornok, akkor még ezredes, mint alább látni fogjuk, arra az elhatározásra, hogy hadosztályával a románokkal fegyverszünetet kössön, majd utóbb, hogy azok előtt lerakja a fegyvert.
Az ellenforradalmi rémeken kívül egy másik kellemetlen hír azt újságolta, hogy a dunántúli csapatok jó része megtagadta az engedelmességet és nem akar a román frontra menni.
Hogy a jugoszlávok látszólag újból lecsendesedtek és hogy a csehek még mindig csak ímmel-ámmal tettek eleget a románok ismételt felszólításának, hogy hozzájuk csatlakozva, balszárnyukkal ők is erélyes támadásba menjenek át, az a vörös hadvezetőségnek és Kun Bélának nagyfokú megnyugvást és gyönyört okozhatott.
[1] Lásd a II. kötet. 40. sz. mellékletét.
| « Április 22. | KEZDŐLAP | Április 23. » |