A románok e napon, sőt részben már 19-e folyamán, a Királyháza–Szatmárnémeti–Nagykároly–Székelyhid–Nagyvárad–Tenke–Borosjenő–Pankota–Világos–Szabadhely által jelölt vonalat, vagyis egész frontjuk mentén a helység lábait érték el és április 21-két, kivéve a Nagyszöllős–Tiszaújlak–Mátészalka vonaláig előnyomult jobbszárnyat, a csapatok felzárkózására használták fel, miből a vörösök azt a reményt merítették, hogy a további előnyomulás talán nincs is szándékukban a románoknak.

E kis pauza révén a visszavonuló vörös csapatok mindenesetre egy kis levegőhöz jutottak. E megállás már azért sem látszott valószínűtlennek, mert Királyháza–Nagykároly–Székelyhid–Nagyvárad között a románok már is a Vyx-féle semleges öv keleti határán állottak és csak tovább délre kellett még átlag egy napi menetre előbbre jutniok, hogy az antant által engedélyezett területet teljes egészében birtokba vegyék.

A hadműveletek tekintetében említésre méltó, hogy a románok a Tisza völgyében csak gyengébb erőket hagyva, a 2. lovas hadosztály zömét is Szatmárra és attól délre vonták; éppúgy inkább délnyugati irányba gravitált a 7. gyalog hadosztály is zömével. Mindez valószínűleg leginkább a Krasznától és a Nagyecsedi láptól keletre fekvő sok vízvonal és mocsaras terep kikerülése érdekében történt, ami kétségkívül helyes is volt. De ha oly könnyűszerrel sikerült nekik az Erdőd–királydaróci „áttörés” után az ellenség baloldalába jutni, akkor ott, főleg a román lovasság nagyobb agilitása mellett az elérteknél még jóval nagyobb sikereket is, talán az egész vörös balszárnynak és középnek a Tiszától való elvágását, esetleg jelentékeny ellenséges erők fegyverletételét illetve teljes felbomlás útján való végleges megsemmisülését is el lehetett volna érni. Merész, kíméletlen közbevágás és üldözés helyett azonban a román lovasság továbbra is a gyalog seregtestekkel egyvonalban, azokhoz tapadva folytatta ezután már csak közepes sikereket felmutató műveleteit.

A vörösök e napi működése nem ad különösebb megjegyzésekre alkalmat; Simon „elvtárs” jelentése az ő szertelenségeivel, nagyításaival és túlzásaival méltón sorakozik a többi politikai megbízottnak hasonló célú és tartalmú jelentéseihez, ellenben Sárói Szabó Tiborral a tanácsköztársaság vezető és népboldogító faktorainak egy újfajta típusa jelenik meg a porondon; ő már nem a katonai téren dilettáns bizalmi férfi, hanem a „tanult, hivatásos katonaproletár” prototípusa, aki pökhendi, merész fellépésével már nemcsak a tudatlanoknak és gyengéknek, hanem a legtöbb matadoroknak is akar és tud is imponálni és nagyra törő vágyainak és ambíciójának érvényt szerezni.

E napon a székely hadosztályparancsnokságnál arra való tekintettel, hogy immár a szemben támadó román hadseregen kívül hátulról kifejezetten ellenséges indulatú és magatartású vörös csapatok veszélyeztetik a hadosztály helyzetét, beható vita folyt a további magatartásra és teendőkre nézve. Ennek eredményeképp a hadosztályparancsnokság Boros vkt. Őrnagyot, Paál Imre századost és Király Aladár volt háromszéki főispánt egy kidolgozott fegyverszüneti ajánlattal a románokhoz Nagykárolyba küldte. Velük ment az április 17-én Hadadnál elfogott román őrnagy is.