A Nyíregyháza–debreceni erőösszpontosítás a 11. és 21. oldalon közölt illetve megbeszélt 415/63. számú rendeletben kifejezésre jutott ellentámadási szándékkal állott kapcsolatban, csakhogy a változott harchelyzetre való tekintettel a harctér felé guruló segítőcsapatoknak összpontosítása helyéül a hátrább fekvő Nyíregyháza és Debrecen környéke jelöltetett ki; előbbi helyre 11 zászlóalj és 3 üteg, utóbbira pedig 8 zászlóalj és 8 üteg irányíttatott.

Tehát megint alapjában és tisztán teoretikus szempontból véve, teljesen helyes elhatározással és intézkedéssel állunk szemben, mely az életkérdést jelentő főhadiszíntér javára a két mellék hadiszínteret ugyancsak megkopasztotta; ez a terv azonban az előbbihez hasonlóan szintén nem volt realizálható, mert a vezetés, az eléggé világosan szóló jelentések dacára, még mindig nem számolt eléggé a harctérről visszaözönlő csapatoknak legnagyobb mértékben züllött állapotával.

Április 19-én vörös front már egyáltalában nem létezett, mert mint fentebb láttuk, a hadügyi népbiztossággal többé szóba nem álló székely hadosztályparancsnokság Mátészalkára vonult vissza; az 1. székely dandárcsoport maradványai Nagyecseden, a 21. dandárcsoportéi pedig Érmihályfalvánál gyülekeztek. A 39. dandár élesdi csoportja szétzüllött, a belényesi csoport Nagyváradon keresztül Berettyóújfalu felé özönlött vissza. Végül a 6. hadosztály parancsnoka csapatait fegyelmezni és átcsoportosítani igyekezett.