« 44. számú melléklet A politikai megbízottak kioktatása. | KEZDŐLAP | 46. számú melléklet A románok ellen állítólag elkövetett atrocitások. » |
Meghatalmazott Miniszter Úr!
Mint a szebeni Intéző Tanács kiküldöttje és mint tárcanélküli miniszter a bukaresti kormány mellett majdnem két hónapja jelentem a magyar bandáknak és a magyar rendes katonaságnak a jámbor és igen türelmes román népség ellen elkövetett alávaló merényleteit. E mély fájdalaom által felizgatva jogosan kiálthatok fel: Nulla dies sine linea! Mert nem múlik el egyetlen nap anélkül, hogy ne jelentenék meg nekem, hogy mit követ el Közép-Európa legvadabb fajzata nemcsak a román nép, hanem az emberiség, meg a kereszténység ellen is.
A magyar nemzet szemtelen merészsége minden képzeletet felülmúl.
A magyarok a legrettenetesebb és legkegyetlenebb háborút indították az alájuk rendelt népek és minden ellen, ami kedves volt az emberiség előtt és most a harcok által legyőzve és bukásba rántva, még vadabbul viselkednek, mint valaha.
Annak idején jeleztem Önnek a különféle román lakta vidékeken általuk elkövetett rémtetteket, melyek néha még az orosz bolsevizmus rémtetteit is felülmúlják. Ilyen a belesi (jósikafalvi) eset is, ahol a román áldozatokat még élve dobták a máglyára és a pojenii eset, ahol egy román tisztet kényszerítettek, hogy saját sírját ássa meg; azután derékig beföldelték és mielőtt végleg végeztek volna vele, szülei előtt kiszúrták szemeit.
A siriai (világosi) hallatlan eset, ahol egy ezredes vezetése alatt több mint 50 lakost megöltek; ugyanott meggyilkolták Hotaran Jakab dr. nejét és fiát, Hotaran György orvost a legvadabb módon. Sőt még a megcsonkított tetemek ruházatát is eltulajdonították.
Az atrocitások és lopások e számos esetei a békekonferencia tudomására jutottak és utóbbit arra bírták, hogy a román népre oly tragikus viszálykodást megszüntesse.
Amint Önnek tudomása van róla, ez év február 16-án egy semleges zóna létesítését határozták el Románia és Magyarország között a célból, hogy újabb konfliktusok megakadályoztassanak, melyek már a békekonferencia munkáját is megzavarták.
A legnemesebb érzelmeiben megalázott román nemzet még a békekonferencia színe előtt sem nyert igazságot. A békekonferencia döntésében egy kevés reményt látott felcsillanni, naivitásában azt hitte, hogy így véget érnek szenvedései. Mily csalódás!
E döntés ellenére szenvedéseink lajstroma napról-napra nő és új és új véres lapjaink íródnak tele fiaink százainak nemes vérével, akik annyira méltók a román nemzet és annak szomorú történelmére.
A békekonferencia döntése óta 11 nap telt el és még semmi sem történt az irányban, hogy a magyar jogtalanságok véget érjenek.
A román hadsereg arra van ítélve, hogy állva maradjon és könnyező szemekkel tétlenül nézze, hogyan öli le a dicsekvő magyar védtelen népünket.
A legfelsőbb katonai parancsnok, Franchet dEspérey tábornok Konstantinápolyban vagy Szalonikiben tartózkodik és ilyképpen nemzetünk jajkiáltásai vajmi nehezen jutnak el hozzá. Ezalatt a magyarok nyugodtan folytatják halálos játékaikat.
DEspérey tábornok figyelmezteti a román kormányt, hogy a román csapatoknak nyugat felé való előnyomulása az ő felhatalmazása nélkül nem történhetik meg, melyet a szükséges időpontban meg fog adni.
Ennélfogva a román csapatok nem nyomulhatnak előre és nem menthetik meg vérbefojtott testvéreiket.
A reguláris magyar csapatok által elkövetett újabb gyalázatos vad tett arra kényszerít, hogy Nagyméltóságodhoz forduljak segítségért. Az utóbbi napokban Sighistel (Szegestyel) és Sarvesti (Szervesd) községekben, vaskói járás, Bihar megye, barbár kegyetlenség esete játszódott le.
Reguláris magyar csapatok lepték el e szegény hegyi falvakat a célból, hogy erőszakkal elhurcolják a lakosság utolsó élelmét is állatait.
A lakosság kétségbeesésében ellenállt és ez azt eredményezte, hogy a magyar hóhérok 50 lakost kivégeztek és több százat megsebesítettek; amellett a szomszédos falvakat is hasonló mészárlás fenyegeti.
Mindamellett dEspérey tábornok valószínűleg azt képzeli, hogy akcióba lépésünk időpontja még nem következett el.
Nem tudom, ki védelmezi a magyarokat e vadállatokat és nehezen tudom megérteni azon magas indokokat, melyek az antantot erre bírják, azt az antantot, mellyel együtt a kis Románia annyi vért ontott, hogy az emberiséget az istentelenek barbárságától és kegyetlenségétől megmentse.
Én csak egyet látok, azt, hogy népem martiriuma még nem fejeződött be és újból kegyetlen áldozatokat követelnek tőle.
Kegyelmes Uram! Szenvedéseink pohara kicsordulóban van. Nem vállalhatjuk tovább a felelősséget nemzetünk és a történelem előtt azokért az eseményekért, melyek lejátszódnak. Nem segítséget kérek Öntől, hanem azt a minden élő lénynek járó jogot, hogy önmagát felszabadítsa.
Végső veszélyben kiált hangom az antant legkiválóbb férfiaihoz. Felbátorítva a jóakarat által, melyet Nagyméltóságod mindenkor tanúsított elnyomott népem irányában, kérem Nagyméltóságodat, hívja össze az antant diplomáciai testületét egy közös gyűlésre és járjon közbe dEspérey tábornoknál oly irányban, hogy haladéktalanul utasítsa a román csapatokat az előnyomulásra ama vonalakig, melyeket a békekonferencia megszabott. Figyelmeztesse erélyesen az átkozott magyar kormányt, hogy szüntesse be az összes atrocitásokat, amelyek felelőssé teszik őket az összes elkövetett rablásokért és kegyetlenkedésekért. Szíveskedjék felhívni a békekonferenciát, vessen véget egyszer s mindenkorra Magyarország összes rablásainak és bűntetteinek és hogy a katonai parancsnokságot Erdélyhez és Magyarországhoz közelebb fekvő helyre helyeztesse át, mert Szaloniki és Konstantinápoly túl messze vannak, az összeköttetések nagyon nehézkesek és addig, amíg onnan parancsok ideérkeznek, ezer és ezer tiszta lelke lehet kiszolgáltatva a magyar fúriának.
Fogadja Nagyméltóságod legmélyebb tiszteletem kifejezését, mellyel vagyok Nagyméltóságok alázatos szolgája
Az erdélyi ügyek minisztere.
« 44. számú melléklet A politikai megbízottak kioktatása. | KEZDŐLAP | 46. számú melléklet A románok ellen állítólag elkövetett atrocitások. » |