Elsőnek Kunfi Zsigmond szólalt fel s hosszabb beszédben fejtegette annak szükségét, hogy a proletárság nagy tömegei fegyvert fogjanak. „Meg kell állani helyünket mindaddig – mondá többek között –, amíg keletről és nyugatról a proletáriátus tömegei össze nem fognak és szét nem törik mindenütt a kapitalizmus igáját. Ehhez harc kell. Meg kell magyarázni a dolgozó tömegeknek, hogy veszedelmes pillanathoz érkezett el a diktatúra és ha a proletáriátusban volt annyi engedelmesség, hogy a régi burzsoá uralom számára vért és életet tudott áldozni, akkor hitvány az a proletáriátus, amely a saját maga számára, a szocializmusnak a világforradalomnak ügyéért nem tudja odaadni, ha kell vérét, életét és mindenét. …Minden kishitűséget, minden visszavonást félre kell tenni, az egész proletáriátusnak össze kell fognia egy hatalmas lelki érzelmi és elvi egységben és mindazoknak, akik erre alkalmasok és hivatottak, mindazoknak, akiket a proletáriátus erre felhív, fegyverrel, fegyverrel és még egyszer fegyverrel kell síkra szállaniok.” (Hosszan tartó éljenzés és taps.)

Ezután Kun Béla szólalt fel. „Nem fogok egy szép szót sem mondani! – Így kezdé beszédét. – Arra kérem önöket, hogy halálos komolysággal hallgassák azt, amit mondani fogok. A proletáriátus diktatúrája szakítást jelent minden titkos diplomáciával. Én itt minden szépítés nélkül el fogom mondani konkretizálva mindazt, amit a mai hadi és külpolitikai helyzetről el kell mondani. Kunfi elvtárs beszédéből világosan látszik, hogy itt két világáramlatnak az uralma csap össze Magyarország felett, a magyarországi tanácsköztársaság felett: az imperialista kapitalizmus és a bolsevista szocializmus összecsapása játszódik le előttünk. Az antant megbízásából itt járt Smuts generálissal való jegyzékváltásokat ismerik az elvtársak. Nem azért, mintha a területi integritás alapján állanánk, nem azért, mintha mi a régi Magyarország nemzetiségi elnyomását akarnók felújítani, hanem azért, mert élni, megélni akar a dolgozó proletárság magyarországi köztársasága, nem voltunk hajlandók visszavonni a demarkációs vonalat. Nem voltunk hajlandók azért, mert nem akartuk szűkíteni azt a területet, amelyen a proletáriátus az úr.

„Hogy közben mit csináltak Párizsban, annak részleteit nem tudjuk. Tudjuk azonban azt, hogy megindult a román bojáruralom részéről az offenziva. Megindult olyan erővel, mint aminő erőt ők ez idő szerint mozgósítani képesek voltak a magyarországi tanácsköztársaság ellen… Csapataink olyanok voltak, hogy részben kimerültek a frontokon, részben iskolázatlanok voltak. Azzal is tisztában voltunk, hogy hadsereget nem lehet úgy szervezni előre, új, forradalmi fegyelmet nem lehet megteremteni, előre kívülről. Hadsereg, forradalmi proletár hadsereg, osztályhadsereg, forradalmi proletárfegyelem csak az ellenforradalommal való küzdelemben magában alakulhat és fejlődhet ki. A román offenziva ez idő szerint sikerült, a jelek szerint Szatmárnémeti elesett. Szatmárnémetiben a román offenzivának sikere után már burzsoáuralom, már burzsoádiktatúra van. Nagyvárad előtt közvetlenül ott állanak a román csapatok és Nagyváradon bizonyos, nagyon rövid idő után helyre fog állani újra a kapitalizmus kizsákmányoló rendje. Csapatainknak egy része, nagyon kis része megállotta a helyét, utolsó vércseppig küzdött, áldozatokat hozott; a másik része azonban csürhe módjára otthagyta az állásokat, megszaladt, a kötelékek felbomlottak. Debrecen a vigasztaló hely. Debrecenben a munkásság letiporta az ellenforradalmat, a felfegyverzett proletáriátus nemcsak, hogy nem adta ki kezéből a hatalmat, de ez a hatalom szilárdabban van ma a kezében, mint valaha volt. Békéscsaba felé szintén rosszul áll a hadi helyzet. Ott is a csapatok egy része felbomlott, a másik része azonban tartja magát. Túlerővel támadnak mindenütt a románok, jobb fegyverzettel, tökéletesebb felszereléssel, mint aminő az ifjú proletárállam ifjú hadseregéé. Egyelőre más vonalakon nem indult meg az offenziva.

„Eleinte arra gondoltunk elvtársaim, hogy az antantnak az a szándéka, hogy vagy Smuts generális, vagy a Vyx alezredes által megjelölt demarkációs vonalakat kívánják elérni és azon túl nem akarnak menni. A helyzet azonban ma olyan, hogy az antant minden erővel meg fogja indítani ellenünk az offenzivát, hogy az antant bennünket a párizsi kommün sorsára akar juttatni, hogy az antant az imperializmust, amelyet a nyakára helyezett ezen ország proletáriátusának, már azelőtt, most nemcsak szorosabbra akarja venni, de egyenesen meg akar fojtani bennünket. (Felkiáltások: Nem engedjük soha!)

„Elvtársaim! A cseh front még nem mozdult meg, a déli front sem mozdult még, de nem tudom, hogy most talán már ebben a pillanatban nem kezdődött-e meg az előnyomulás. Lehet, hogy nem, de lehet az is, hogy igen. Ha ma nem, talán holnap megkezdődik. (Közbeszólás: Mozgósítás!) Mozgósítani, elvtársaim, az könnyű dolog, ezt is elmondhatom, azonban ne akarjon, elvtársaim, senki addig ítéletet alkotni, amíg én a következtetéseket nem vonom le, amíg az egész helyzet általános képét nem kapja meg.

„Senki kétségbe ne essék, de el kell azt mondanom, hogy fegyverzet és felszerelés kérdésében is rosszul állunk, azért, mert olyan lehetetlen hadi felszerelési állapotot vettünk át, melyet azalatt az idő alatt, amely rendelkezésünkre állott, nem sikerülhetett még kiépíteni. Arról, elvtársaim, hogy valami nagy katonai akciót ki tudnánk fejteni, szó sem lehet…

„Mi a nemzetközi proletárforradalomnak csak egy kis ága vagyunk. Ha időlegesen sikerül is elverni bennünket, még akkor is élni fog és újra fel fog támasztani bennünket a nemzetközi proletárforradalom.

„Forrong minden ország proletáriátusa. Ismerik a bécsi eseményeket. Tudják, hogy itt a proletáriátus küzd fegyveresen a diktatúráért. Tudják azt, hogy az oroszországi testvérköztársaság csapatai átlépték Kelet-Galícia határát, a csapatok egy részükkel Csernovitz irányában haladnak. Ez mindamellett még távoli segítség… Egyelőre a magunk erejére, a magyarországi proletárság forradalmi erejére kell támaszkodni.”

Beszédét így fejezte be Kun: „Akartátok-e a proletárdiktatúrát? Akartátok-e a proletár önkormányzatot? Akartátok-e a cselekvési lehetőséget? Akartuk valamennyien, itt az idő, halálosan komoly a pillanat, cselekedni, cselekedni és még egyszer cselekedni kell. Nyilatkozzék itt most meg Budapest proletáriátusa, mit akar! Új barbárságot, új burzsoáziai kapitalizmust, a burzsoá kizsákmányolást vagy akarja-e a szocializmust, akarja-e a kommunizmust minden poklokon, minden áldozatokon keresztül. És ha nyilatkozott, akkor cselekedjék is Budapest proletáriátusa.” (Élénk éljenzés és hosszan tartó taps.)

Többek felszólalása után Böhm Vilmos hadügyi népbiztos azt hangoztatta: „Egységre van szükségünk! Aki ma fegyelmetlenséget követ el, akár a munkásmozgalomban, akár a hadseregben, az ellenforradalmár és azzal úgy fogunk elbánni, mint az ellenforradalmárokkal kell elbánni. Irigyléssel nézek azokra, akik kimennek a frontra. Egyetlen vágyam és keresztül is fogjuk vinni mindnyájan, akik e munkásmozgalom élén állunk, önök, mi, hogy kimenjünk és fegyelmet vigyünk be a katonákba. Azt kérdezte Kun Béla: Igaz-e, hogy akartok proletárdiktatúrát? Azt mondtuk a legnagyobb őszinteséggel mindnyájan, hogy akarjuk. Ha akartok, meg kell most védenünk, de meg kell védenünk nem szavakkal, hanem – ha szükséges – úgy mindnyájunk vére árán.” (Hosszan tartó élénk helyeslés, éljenzés és taps.)

Ezután Pogány szólott ekképpen: „Fegyvert fogni és kimenni a frontra egyenesen! Azt kell üzennünk proletártestvéreinknek, akik a demarkációs vonalon túl most talán megrémülve nézik az eseményeket: elvtársak, testvérek, tartsatok ki! De izennünk kell annak a magyarországi burzsoáziának is, amely a demarkációs vonalon túl az első pillanatot felhasználta arra, hogy visszaállítsa a régi kapitalista rendet és már a királyságról ábrándozik. Ezeknek azt kell üzennünk: Reszkessetek a bosszúnktól! Vissza fogunk térni és el fogunk benneteket most már nemcsak mint osztályt, de valóban az utolsó emberig, az utolsó ellenforradalmárig pusztítani!

„Elvtársak! Meszire hallatszó szóval küldjük innen, ülésünkből az üzenetet az itthoni magyar burzsoáziának. Vegye tudomásul a burzsoázia idehaza, hogy a mai naptól kezdve túsznak tekintjük! (Viharos helyeslés és hosszan tartó taps.) Vegyék tudomásul, hogy nem lesz örömük abban, ha az antant hadseregek előnyomulnak, mert minden lépés, amellyel a román vagy a szerb hadsereg előrenyomul egy-két keserves megpróbáltatás lesz az itteni burzsoáziának! (Viharos helyeslés.) Ne örüljön, ne dugja ki a fehér zászlókat az ablakába, mert a vérükkel festjük pirosra! (Percekig tartó viharos tombolás, helyeslés és taps.)

„A proletárhazát meg kell mentenünk! Itt most gaz és áruló, sehonnai bitang ember, aki ha nélkülözető idehaza, nem jön velünk együtt, mindannyiunkkal a frontra. Ez a munkástanács, ez a kormányzótanács becstelen volna, ha nem osztaná meg azonnal önmagát. Egy része dolgozzon itthon, kormányozzon a központban, a más része pedig ki a frontra, vezessük a gyárakból, a földekről proletártestvéreinket a frontra!… Egyetlen egységes, hatalmas kiáltás szerte a világon: Élni akarunk, győzni akarunk és győzni is fogunk! (Hosszan tartó éljenzés és taps.)

Szamuely Tibor ezeket mondta: „A veszély közeledtére vörös lobogót kell körülhordozni az egész világon, amelyre ez legyen ráírva: veszélyben a proletárhaza! Halál a proletáriátus minden ellenségére! Halál a burzsoáziára! Ma két embert ismerhetünk csak: proletárt és burzsoát. Vagy proletár és harcolni akar a proletáriátus felszabadításáért és akkor testvérem is, velem van, vagy semlegesnek tartja magát és akkor én ellenségemnek tekintem. Elvtársak, nem vonhatja ki magát senki proletár kötelessége alól; vagy velünk, vagy ellenünk. Aki velünk van, annak harcolnia kell, annak meg is kell halnia, ha szükséges, a proletáriátus felszabadításáért. Ha Magyarországon a proletáriátus hatalmáért még nem folyt vér, akkor fog folyni vér, a proletáriátus vére, de fog folyni a burzsoázia vére is. (Taps.) Mindenki, aki ellenünk van, aki ellenségünk, azon keresztül tiprunk, legyen az bárki.”