E jelentések konklúziójaképpen a román vezérkar Románia helyzetét az antant előtt a legveszélyesebb és legrettenetesebb állapotban levőnek (le danger devenait de plus en plus redoutable) tüntette fel, ami szerinte elsősorban a magyar kormány által a román fronton összpontosított csapatok tömegének és támadó szellemének tulajdonítandó. (La force et l’esprit offensiv des troupes concentrées par le Gouvernement hongrois sur le front roumain.)

Hogy ez a lamentáció mennyire indokolatlan és légből kapott, nem szorul bővebb magyarázatra.

Az alábbiakból ki fog derülni, hogy nem a magyarok, hanem a románok voltak azok, akik csapatállományukat folyton erősbítve és támadásra készenlétbe helyezve, nagymértékben veszélyeztették a velük szemben álló vörösök frontját, kiknek nem volt elegendő erejük ahhoz, hogy a románok készülődéseivel lépést tartsanak.

Április 13-áig már biztos hírek érkeztek a vörös főhadiszállásra, hogy a román arcvonal tetemesen megerősödött és hogy a románok támadása küszöbön áll. Ugyanaznap az egész vonal felett román repülőgépek röpcédulákat dobtak le, amelyekben a románok felhívják a még magyar uralom alatt levő románságot, hogy a legkésőbb 48 óra múlva beérkező román csapatokhoz csatlakozzanak, s hogy azokkal egyesülve a Tiszáig nyomuljanak előre. Egy másik röpcédula szerint Erdély megszállt területeinek lakosait, a magyarokat is, még pedig az 1888–1899-ig terjedő korosztályokat, statárium terhe alatt mozgósítják.

Egy másik jelentés szerint a románok most már az 1. vadászhadosztályon kívül a másik két tartalékhadosztályt is közelebb vonták a fronthoz s így most már összes csapataik, mintegy 55.000 főnyi létszámmal kéznél voltak.

A vörösök részén mindkét hadosztály, a székely és a 6., valamint a közéjük ékelt 39. dandár is teljes egészében az első vonalban állott; hátuk mögött egyáltalában nem volt kompaktabb tartalék, azon egyszerű oknál fogva, mert nem futotta. Ezzel szemben a románoknál 3 gyaloghadosztály (6., 7. és 2. vadász) és a 2. lovashadosztály állott az első vonalban, s azok mögött teljes 3 hadosztály (az 1. vadász és a 16. és 18. gyalog) állott tartalék gyanánt rendelkezésre bármely pillanatban készen arra, hogy az elől levő csapatokat támogassák.

A vörösök állapotára jellemző, amit a 6. hadosztályparancsnoksága április 13-i jelentésben saját csapatainak hangulatáról, fegyelméről és hiányos felszereléséről mond. Ellenben arról, hogy az egész front mentén bárhol támadó szellem nyilvánult volna meg, egyik jelentés sem tesz említést.

Így nézett tehát ki a románok magyarországi frontjának, sőt mi több, egész Romániának az az égbekiáltó veszélyeztetése, amelyre a román vezérkar, mint fentebb láttuk, oly siralmas hangon hívta fel az antant figyelmét.

Április 15-én a székely különítményparancsnokság azt jelentette, hogy Mármarosszigeten és környékén az 5. román lovasdandár van és hogy benyomása szerint a románok támadást készítenek elő. A sok mozgolódás, átcsoportosítás és egy új hadosztálynak beérkezése mind emellett szól.

A találgatás bevált, mert már másnap tényleg az egész vonalon megindult a románok támadása.