43. számú melléklet.

Az ellenséges felek között március hó végén kialakult katonai helyzetet a 43. sz. melléklet tünteti fel.

E vázlat Magyarországnak már ama képét mutatja, amely az antant által elrendelt megszállással kialakult.

Ami a kölcsönös erőviszonyokat illeti, a vázlaton feltüntetett számok összegezése által a következő kép tárul elénk:

A cseh-tót arcvonalon 2 ½ , aránylag erősnek mondható cseh hadosztály állott 3 igen gyenge vörös hadosztállyal szemben; előbbiek 38 zászlóaljat és 36 üteget, utóbbiak 16 ½ zászlóaljat és 12 üteget számláltak. A csehek létszáma 24.000-re, a magyaroké 10–11.000 emberre tehető.

A román arcvonalon körülbelül 78 román zászlóalj áll 24 magyar zászlóaljjal szemben: előbbiek állományát 55.000-re, utóbbiakét 13.000 emberre tehetjük.

A délszláv arconalon, a Krajna és Sumadia hadosztályokat nem számítva, 38.000 jugoszláv és 32.000 francia állott 9000 magyarral szemben. Ha ehhez még az állítólag Fiume felé szállítás alatt levő 30.000 franciát is hozzávesszük – bár a franciákra vonatkozó létszámok, mint később kiderült, nagyon is túlzottak voltak –, úgy a francia-jugoszláv erők létszáma összesen 100.000 embert és mintegy 85 üteget tett volna ki.

Röviden azt mondhatjuk, hogy a cseh-tót arcvonalon a magyarok több mint kettős, a román arcvonalon több mint négyszeres, a délszláv arcvonalon pedig – azonban kétségkívül a szinte kézenfekvő szándékos nagyítás szerint – már is több mint hétszeres – a fiumei csoportot is számításba véve – tizenegyszeres túlerővel állottak szemben. Emellett nem szabad elfelednünk, hogy a magyar csapatok szelleme és hangulata ezidőtájt annyira minden kritikán aluli volt, hogy a felvonult ellenséges erőknek csupán egyidejű megmozdulása is valóban elegendő lett volna ahhoz, hogy a mindig összébb szoruló vörösöket hamarosan teljesen összeroppantsa. Hátha még a három nagy ellenséges csoport egyszerre és egyöntetűen erőteljes támadásba ment volna át! Határozottan állíthatjuk, hogy akkor a március 21-én kikiáltott budapesti tanácsköztársaság élete rövid néhány napon belül véget ért volna. Ez bizonyára még kevesebb vérontása is került volna, mint a hosszú kiéheztetés és „önmagában való összeomlás” kivárásának módszere, melyet az antant a proletárdiktatúrával szemben alkalmazott.