A proletárdiktatúra kikiáltása természetesen a hadügyi vezetés gépezetét is még jobban iszapba és sárba fullasztotta. A hadügyminisztérium élére, mely az új keresztségben a „hadügyi népbiztosság” hangzatos nevét nyerte,[1] Pogány József került, helyetteseivé pedig Szántó Bélát és Szamuely Tibort nevezték ki, akik a nemzeti színeiből és érzéseiből már régen kivetkőzött hadsereget nyomban átfestették a nyilvánosság előtt is a bolsevisták kedvenc vörös színével.

A népbiztosság márc. 23-án kibocsátott első szózata „az orosz vörös hadsereg hazatért proletárharcosainak” szólt. Ennek szó szerinti szövegét a 30. sz. melléklet tartalmazza.

Hasonló szellemű orosz nyelvű felhívást intézett a hadügyi népbiztosság a Magyarországon tartózkodó orosz hadifogoly „proletár testvérekhez” is. És az eredmény nem maradt el. „Már a bolsevizmus első heteiben – írja dr. Szőllősy Oszkár – lerakodó helye lett Budapest a világ négy tájáról ide özönlött nemzetközi kalandoroknak; német „Spartacus”-ok, orosz zsidók, osztrák, román, bolgár és olasz kommunisták siettek gazdag zsákmány reményében a tanácskormány védő szárnyai alá; egy külvárosi népgyűlésen tizenkét nyelven szólaltak fel a hivatásos demagógok. De idegenebbek voltak itt a gyülevész seregnél is maguk a népbiztos vezérek, bár mindahányan magyar földön születtek. Nemcsak a „burzsoáziát” gyűlölték ezek, hanem az egész magyarságot, mellyel nem volt semmi közösségük; gyűlölték elsősorban a földmíves parasztosztályt, tehát a nemzet zömét, amellyel szemben az ipari munkásság alig több a lakosság 5%-ánál. Kun Béla és Szamuely Oroszországban – Lenin szolgálatában – gépfegyverrel lövetett halomra hadifogoly magyar tiszteket és legénységet, mert vonakodtak belépni az oroszok vörös hadseregébe.” És íme ezek a sötét alakok vették most át szerencsétlen hazánk kormányzását és igazgatását!

[1] Hogy a fenti elnevezés mellől a közkedvelt „vörös” jelző szándékosan vagy csak véletlenségből maradt-e el, azt igazán nem tudom.