Február 20-án a román 14. gyalogdandár parancsoksága Nagybányáról, továbbá a mármarosszigeti és zilahi román parancsnokságok parlamentair útján a következő átiratot juttatták a szemben levő magyar parancsnokságokhoz:

„A hozzánk intézett felsőbb rendeletek értelmében kérem szíves intézkedését az iránt, hogy a parancsnoksága alatt álló csapatok 10 km-nyire a demarkációs vonal mögé vonuljanak vissza, szabadon hagyva egy 10 km mélységű területet.[1] Kilátásba helyezik, hogy amennyiben ezen rendelkezésnek eleget nem tennénk, kénytelenek lesznek a demarkációs vonalon túli községeket ágyútűz alá venni. Úgyszintén megtorló intézkedéseket fognak tenni a területeiken levő tisztek és családjaik ellen. A választ a kézbesítéstől számítva, 24 órán belül várják.”

[1] Ez a kívánság érthetetlen, hiszen a magyarok, mint fentebb láttuk, már úgyis átlag 25–50 km-nyire hátrább állottak még a számukra az Apáthy–Berthelot-féle egyezmény által kijelölt demarkációs vonalnál is.