Február 2-án a losonci cseh védőszakasz parancsnokság részéről parlamenterek jelentek meg a füleki csoportparancsnokságnál és ott lényegileg a következő javaslatokat adták át német nyelven: „A cseh-szlovák csapatok legmagasabb parancsnoksága a losonci csoportparancsnokság útján a következő ajánlatot teszi: 1. hogy az ellenségeskedések az egész tót-magyar demarkációs vonal mentén a Morva folyótól a Kárpátokig beszüntettessenek és csak a békekongresszus döntése után vétessenek fel újra. 2. hogy a foglyok kicserélése arra való tekintettel, hogy azok nagy részét a magyar csapatok az Ipoly jobb partján ejtették és hogy mindkét részről nagylelkűség, szabad szellem és békülékeny szándék tanújele adassék, az utóbbi napokban az Ipoly mentén mindkét részről ejtett foglyok fegyverezettel vagy anélkül is szabadon bocsájtassanak. 3. A január 31-i konvencióban felajánlott demarkációs vonal elfogadtatik.”

Ere Jankovich ezredes február 3-án a hadügyminisztérium 2811/eln. 5. számú rendelete nyomán ugyancsak német nyelven a következő választ küldte: „A salgótarjáni csoportparancsnokság a legmagasabb magyar parancsnokság rendeletére a losonci csoportparancsnokság febr. 2-i átiratára a következő tiszteletteljes választ adja: Abban az esetben, ha a cseh csapatok a Duna-Ipoly, a Pinc mellettlévő 278-as Magas hegyig, Rimaszombat déli szegélye, azután egyenes vonalban az Ung torkolatig, Ung folyása, Uzsóki hágó által jelölt ideiglenes fegyverszüneti vonalat át nem lépik, e vonal mentén eltolásokat nem eszközölnek és oly nemű intézkedéseket sem tesznek, amelyek állásainkat veszélyeztethetnék, készek vagyunk a fegyverhasználattól elállani, de fenntartjuk magunknak a szerződés 5 napi felmondásának jogát.”

Az utolsó incidensekből kifolyólag Jankovich ezredes a fenti választ még a következőkkel toldotta meg: „A salgótarjáni parancsnokság a fentiekhez még hozzáfűzni bátorkodik, hogy az a neki alárendelt csapatokat a fegyverszüneti szerződés pontos betartására figyelmeztette, de amíg cseh csapatok Magyarország földjén állanak, nincs kizárva, hogy ahol azok túlkapásokat engednek meg maguknak, ott a polgári lakosság saját elhatározásából, elégtételt vehessen magának. Habár a parancsnokság a lakosságnak ezzel az eljárásával nem azonosíthatja magát, mégis beállhat az az eset, hogy a lakosságnak indokolatlan megtorló intézkedések ellen való védelmére a parancsnokságnak fenn kell tartani magának a szükségesnek vélt ellenrendelkezések megtételének jogát.” (Op. 34/3. sz.)