Azonban Presan tábornokot még ez sem elégítette ki. Biztosan számítva az antant további engedékenységére, tovább folytatta aknamunkáját s december 19-én 1420. sz. alatt a következőket táviratozta a Salonikiben a Keleti hadsereg parancsnokság mellé beosztott DimitrescuToma ezredesnek:

„Kérem Franchet d’Espérey tábornokkal a következőket közölni: A Franchet d’Espérey tábornok által ittléte alkalmával adott felhatalmazásból kifolyólag csapataim átlépték a belgrádi fegyverszüneti szerződés által megállapított demarkációs vonalat. E felhatalmazásnak köszönhetjük, hogy Dés-Kolozsvár környékét megszállhattuk és a románok százezreit megszabadíthattuk oly elnyomó kezéből, aki egyetlen emberi törvényt sem respektált soha. Szükséges, hogy folytassuk csapataink előnyomulását, hogy minél előbb megszállhassuk Arad-Nagyvárad-Nagykároly körletét a következő indokoknál fogva: a) az általunk még el nem foglalt körlet román lakosságának sem élete, sem java nincs többé biztonságban. Magyar felfegyverzett bandák, támogatva nemzeti gárdáik által kifosztják a városokat és falvakat és kegyelem nélkül gyilkolnak. Arad és környékének összes román lakossága nagyszámban elősietvén Berthelot tábornok üdvözlésére, magyar bandák és az őket segítő gárdáik által megtámadtatott. Ebből Berthelot tábornok saját szeme láttára rettenetes vérengzés keletkezett. A mieinknek, meglepetve és fegyverek nélkül, sokat kellett szenvedniök. Néhány nappal e vérengzés előtt az intéző tanács riasztó sürgönyei nyomán felhatalmazást kértünk a francia parancsnokságtól Arad elfoglalására. Berthelot tábornok távollétében Caput ezredes nem adhatta meg ezt a felhatalmazást, ellenben biztosított bennünket, hogy Temesvárról francia csapatokat fog küldeni. Ezek a csapatok azonban nem érkeztek meg, s így a magyar bandák végrehajthatták támadásaikat a román lakosság ellen. B) A magyarok minden eszközzel és nagymértékben terjesztik a bolsevizmust. Vett értesítések szerint a Körös mentén máris vannak területek, ahol ezek az eszközök sikerrel jártak: a lakosság agitálni kezdett, amely agitálásoknak forradalmi jellegük van. c) A dolgok ez állásának általánosítása céljából a magyarok éhségét előidézve, növelik a lakosság elégedetlenségét. Ehhez képest elvitték és nap-nap mellett elviszik a Tisza mellől az összes raktárakat és a Körös mentéről, valamint a Mármarosból az összes élelmi készleteket. Ez eljárás meggátlása végett november 22-ike óta kértük Berthelot tábornokot, hogy francia különítmények által ellenőriztesse a tiszai hidakat. E kérelem jogosnak ítéltetett és arról értesítettek bennünket, hogy máris intézkedtek, hogy ennek elég tétessék, ámde ez az ellenőrzés még nincs megszervezve. Eszerint most már feltétlenül szükséges, miszerint felhatalmazást kapjunk, hogy csapatainkkal a körösi és mármarosi főbb gócpontokat megszállhassuk. Ilyenformán megakadályozhatjuk a hegység és a Tisza között még meglévő élelmiszereknek Magyarországba való elszállítását,[1] miáltal elejét vesszük a hegységtől nyugatra levő lakosság éhínségének, valamint az anarchia beözönlésének mindezekre a területekre. E gócpontok elfoglalása által mi a fegyverszüneti szerződéshez tartjuk magunkat, mivel a szövetséges csapatoknak megvan a joguk arra nézve, hogy Magyarország összes hadászatilag fontos pontjait megszállják.[2] Kérem tudósítson e sorok vételéről és tudassa velem haladék nélkül az eredményt; minden késedelem az említett körletnek teljes kimerítését és az anarchia tovaterjedését vonná maga után. – Presan tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke”.

Ennyi alaptalan rágalomnak hallatára az embernek valóban égnek áll a haja! Vegyük csak sorra ezeket a vádaskodásokat. Mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy mindaz, amit Presan tábornok ebben a sürgönyében ellenünk felhoz, az mind tendenciózus nagyításnak és nagyrészt hazugságnak minősíthető. Hazugság, hogy mi valaha a románság elnyomói lettünk volna; hazugság, hogy mi az emberi jogokat nemhogy mindig, de bármikor is lábbal tiportuk volna. Ellenben ha valaki a legkegyetlenebb jogtiprásról a helyszínen akarna magának fogalmat alkotni, úgy most kell csak a románok által megszállott vidék bármely zugába betekintenie; ott valóban tobzódik az önkény, a terror és az emberi jogok semmibevétele. Hiszen mindenki tudja, mert nyílt titok, hogy az összes nemzetiségek: szerbek, horvátok, németek, románok, a magyar uralom alatt százszorta jobban érezték magukat, mint most, saját nemzetiségű hatóságaik mindenféle önkénykedéseinek szinte elviselhetetlen súlya alatt, miért is a megszállt területen levő idegen nemzetiségű lakosság túlnyomó többsége szívszorongva várja, hogy Magyarország mihamarabb újból átvegye ott az imperiumot. Hát ha még ottrekedt magyar testvéreink sóhajtásaira irányítjuk figyelmünket, szinte meghasad a szívünk annyi önkény és vad durva erőszak hallatára, amit azoknak túlnan szakadatlanul el kell szenvedniök.

A városok és falvak dúlásáról és fosztogatásáról szóló vad koholmány és általános ráfogás, konkrét esetek felsorolása nélkül.

Valószínűnek tartom, hogy a Berthelot tábornok elé járuló deputációjárás mesterségesen és hivatalosan inszcenált dolog volt, éppúgy az a bizonyos parázs verekedés is, amelyről a mi jelentéseink – legalább tudtommal – nem számolnak be. Lehet, hogy egy pár oláh tülekedni és renitenskedni kezdett, amiért azután a csendőrök elbántak velük, de annyira felfújni a dolgot csak a legnagyobb fokú rosszhiszeműség képes. Egyébként Arad akkor még a demarkációs vonalon innen feküdt, s így a tumultuózus panasztétel Berthelot tábornok előtt hazaárulás számba ment, s így ha megtörtént, jogos volt a csendőrök közbelépése.

Kratochwil ezredes fent említett jelentésében erre nézve a következőket olvassuk:

„Berthelot francia tábornok, román barát, december havában Brassóban és Nagyszebenben volt, azután Arad, Nagyvárad, Szatmár, Dés és 1918. december 31-én Kolozsvárra érkezett. Berthelot tábornok egyoldalúlag, minden tekintetben csak a román ügyet szolgálta. Állítólag Brassóban és Nagyszebenben, amikor a román csapatok bevonultak, a román tisztek és legénységgel együtt a főtéren a „Hora”-t – a román nemzeti táncot – táncolta. A románok Berthelot tábornokot minden eszközzel agyafúrt módon behálózták. Az aradi esetről annyit tudok, hogy amikor Berhelot tábornok az aradi állomásra érkezett, az a román hatóságok által teljesen el lett zárva, úgy hogy magyar küldöttségek meg se jelenhettek. És mikor a magyarok követelték, hogy szintén Berthelot elé mehessenek, összeütközés keletkezett.”

Gyalokay ezredes mint szemtanú következőleg adja elő az eseményeket:

„Berthelot tábornok 1918. december 27-én reggel érkezett Aradra, hol az oláhok nemzeti ruhába öltöztetett lovas és gyalog bandériummal fogadták a pályaudvar előtt s azután a „Fehérkereszt” szállóban levő lakására kísérték. Én éppen abban a pillanatban értem a Batthyány utcából jövet a főutcára, amikor a menet odaért. A mi katonáink közül sokan nézték a bevonulást, amely ugyancsak paprikás hangulatba hozta őket. Sűrűn lehetett hallani a géppuska és kézigránát szót.

Berthelot, talán egy félórával később a „Fehérkereszt” erkélyéről beszédet mondott az alant nyüzsgő sokadalomnak, amikor egyszerre megszólalt két kézi géppuska, amelyeket a mi katonáink bérkocsin hoztak a Kossuth utcai honvédkaszárnyából.

Természetesen óriási riadalom és futás, majd pedig általános verekedés támadt. Aki csak tehette, bottal, bicskával rárohant az oláhokra; a lovasokat lerángatta lovaikról s agyba-főbe verte őket. Az oláhok hanyatt-homlok menekültek a Marosnak a várba vivő hídja felé, de a túlsó partról a rácok beléjük puskáztak, mire valamennyien visszafordultak s mindenfelé szétszóródva falvaikba futottak vissza. Az egész harc és az utána támadt üldözés körülbelül egy órahosszáig tartott. Következéseként december 30-án délután az 1. francia Chasseur d’Afrique ezred három százada szállotta meg Aradot.”

Ami a bolsevizmus állítólagos terjesztését illeti, arra azt jegyzem meg, hogy 1918. december közepén ez a métely még Budapesten is még csak embrionális állapotban volt és Kun Béláék csak 1919. január elején mertek nyíltabban és határozottabban fellépni.

A nagyobb mérvű harácsolásról szóló pont szintén nem állja meg a helyét. Nagyobb élelmiszer-harácsolások már csak azért sem történhettek, mert ahhoz a kellően megszervezett és megbízható erő is hiányzott. Különben 1918. november és december hónapokban egyáltalában nem voltak harácsolások. E helyütt ki kell emelni, hogy a gabona harácsolás épp 1918. évben új elvek alapján a cséplésnél, vagyis július és augusztus havában történt éspedig nem is a román lakta vidékeken, hanem a magyar nagy- és középbirtokokon, s így ez év két utolsóhónapjában még elég gabonakészlet állott rendelkezésre. Azonban minden esetre nagy érdeke volt Presan tábornoknak ezt a dolgot is kitalálni, lehetőleg nagyra felfújni és az antant gyors segítségét igénybe venni, hogy lehetőleg kevés élelem és anyag gurulhasson el arról a területről, amelyre a románok már jó eleve kivetették hálójukat.

De vajon nem érdekes-e Presan tábornoknak ama vakmerő és szemrehányó állítása még a franciákkal szemben is, hogy a tiszai hidakat még mindig nem ellenőrzik, holott éppen Berthelot tábornoknak december 7-i 68/2. számú, nem máshoz, mint éppen magához Presan tábornokhoz intézett közléséből (lásd a 99. oldalon) tudjuk, hogy mennyire kemény rendszabályokat léptetett nevezett tábornok e tekintetben életbe.

Alább gyakran lesz még alkalmunk Presan tábornoknak furfang, ravaszság és erőszakoskodás tekintetében még ezt a lépését is jóval felülmúló tevékenységével foglalkozni s most csak azt jegyezzük meg, hogy ugyanakkor, azaz december 19-én, amikor a közölteket Dimitrescu ezredesnek megírta, 1421. szám alatt a szalonikii hadsereg parancsnokságnál is megtette feljelentését, amint az az alábbiakból kitűnik:

„A szalonikii hadsereg vezérkari főnökének: Az alábbiakban a szebeni Intéző Tanácsnak éppen kézhez vett táviratát van szerencsénk átszármaztatni. Idézet: Arad, 1918. december 14/27. Utolsó héten a magyarok megkezdték Arad városának gyors kiürítését és az összes ruházatot, élelmet és a kórházakat minden hozzátartozóikkal elvitték. Épp így elvitték az ágyakat, a rendelkezésre álló gyógyszereket olyannyira, hogy jó hosszú ideig teljes hiány fog uralkodni mindazokban a dolgokban, amelyek a betegek gyógyítására, élelmezésére és felruházására szükségesek. A magyarok éjjel-nappal cipelik automibilokon a vasúti állomásra a város javait és azokból Budapest felé irányított vonatokat alakítanak. Nagyon könnyen beláthatjuk, hogyha ennek a városnak legtöbb és legjobb javait ellopják és eladják, akkor nagyon kevés dolog marad vissza tulajdonképpeni rendeltetésére. Az aradi vasúti állomás raktárai tömve vannak és csak a vonatok összeállításának pillanatára várnak. Még nem vittek el mindent a városból, mi azonban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a teljes kiürítést az összes vasúti vágányok elrombolása nélkül megakadályozzuk, ami különben nagy hátrányt jelentene. Magasabb helyről vett figyelmeztetés szerint Arad városának román rendes csapatok által való gyors elfoglalása nekünk igen nagy anyagi hasznot hozna; nem hinnők, hogy a magyar csapatok ellenállást fejtenének ki. Mert ezek csak fosztogató bandák, kik mindenütt lopnak és mindent tönkretesznek. Kérem a román hatóságnál közbenjárni, hogy Arad állomásának megszállása iránt intézkedjék, nehogy a magyarok a várost és környékének javait elszállíttassák. Antonescu s. k. alezredes, a hadműveleti iroda főnöke.”

Mindezek a vádak, úgyszintén az Arad oly nagymértékű kiürítésére vonatkozó adatok is tendenciózusak és túlzottak. A valóságban úgy nézett ki a dolog, hogy a magyar csapatok az összes területek kiürítése alkalmával – kivéve a visszavonuló csapatok elszállítására szükséges vasúti szerelvényeket és a csapatok felszerelési tárgyait – mást nem vittek el. Hiszen az elhagyott terület rendszeres kiürítésére, még ha akarták volna is, a megbízható erők elégtelensége, továbbá a román lakosság barátságtalan magatartása és ellenállás folytán a magyarok úgy sem lettek volna képesek, eltekintve attól, hogy arra még fizikai idejük sem volt. De nem volt a rendszeres és nagyobb szabású anyagi kiürítés már csak azért sem keresztülvihető, mivel a vasúti anyag a saját és a Makensen hadsereg hazaszállítására kellett; a posta, telefon, távíró rendszeresen nem működött stb. Ennek volt a következménye, hogy a szétszéledt erdélyi (Goldbach) hadseregcsoport tulajdonát képező, Csik megyében felhalmozva volt óriási értékű (kb. 200 vagont kitevő) lovak, ágyúk, nagymennyiségű lőszer és egyéb kincstári hadianyag is majdnem teljes egészében visszamaradt, miután azt a felfordult rend, az idő rövidsége és közlekedési eszközök híján a demarkációs vonal mögé visszaszállítani már nem lehetett. Végül a nagyobb mérvű, illetve a teljes anyagi kiürítés már azért sem látszott indokoltnak, mert a belgrádi katonai egyezmény szerint a kérdéses területről csak a katonaságot kellett visszavonni, míg a közigazgatás vezetésének továbbra is a mi kezünkben kellett volna maradnia.

[1] Persze ez volt a további román előnyomulás egyik fő indítóoka, hogy az általuk megszállandó területen mindent lefoglaljanak, de nem az ott lévő lakosság, hanem a maguk számára!

[2] Íme, ez már előre veti árnyékát, hogy Presan tábornoknak már most min járt az esze!