Az erről szóló jelentésekből a hadügyminisztériumban december végén azt az impressziót nyerték, hogy részünkről néhány jó zászlóaljnak harcbavetése elegendő lett volna Erdély megtisztítására, de még ez a csekélyszámú megbízható és jó csapat sem állott rendelkezésre. A kolozsvári katonai kerületi parancsnokság ugyanis 1918. november elején tényleges katonai erők felett alig rendelkezett, november végén a Kolozsvárott felállítani rendelt 38. hadosztály szervezése pedig sok nehézséggel járt, s így a későbbi kerületi parancsnok, Kratochwil ezredes szívesen megengedte a székely földről a román megszállás elől menekülő fiatal és idősebb hazafias elemeknek, hogy székely alakulatokba egyesülve, bevárják az alkalmas pillanatot szülőföldjük visszafoglalására. December közepéig a menekült székelyek létszáma 1700 főre szaporodott fel, de csak kis részüknek volt fegyvere. Ugyanakkor a 21. ezred létszáma alig tett ki 400 főt, s ezzel együtt a kolozsvári helyőrség magyar csapatainak lőfegyverlétszáma december közepén 776 volt. A 38. hadosztály többi ezredeinél még ennél is rosszabb volt az állapot.