Az antant a belgrádi fegyverszüneti szerződésen túlmenőleg Romániának Erdélyen kívül még Bulgária és Ukrajna megszállására is adott megbízást. Utóbb említett két helyen azonban fegyveres ellenállásra találván, a románok csakis Erdély megszállását határozták el, ahol a belgrádi fegyverszüneti szerződés folytán Magyarország részéről alig számíthattak ellenállásra. Az elhatározott megszállás céljából a románok 25 évfolyamot szólítottak fegyver alá, azonban leginkább felszerelési cikkek híján a 25 évfolyamból 15-öt nyomban elbocsátottak. De a benntartott 10 évfolyamnak még a fele sem vonult be, sőt még a bevonultak is hamarosan nagy számban szökdöstek haza, mert a romániai forradalmárok azt a hírt terjesztették, hogy csak azért küldték őket hadba, hogy otthon a földosztás minél kevesebb ember között legyen megejthető. De a bennmaradottak se mutattak nagy harci kedvet. Sőt a katonaság eleinte sok helyütt nyíltan megtagadta az engedelmességet azzal a megokolással, hogy 1916-ban is azt hangoztatták az elöljárók, hogy sehol sem fognak erősebb ellenállásra találni, s a helyett a dolognak az lett a vége, hogy az Erdélybe való benyomulás után csakhamar mindenütt nagy vereséget szenvedtek. A felette kedvezőtlen hangulat eloszlatása céljából a román kormány nagyarányú propagandát kezdett Erdély megszállása érdekében, majd az Erdélyből Romániába szökött románajkúakból tisztek parancsnoksága alatt légiókat szerveztetett, melyek november közepe táján a Keleti Kárpátok hágóin be is nyomultak Erdélybe. Miután az ezeket a hágókat megszállva tartó Goldbach-csoportot Linder parancsa szintén szétzüllesztette, ami a román közhangulatot egy csapásra az erdélyi megszállás javára billentette.

Ezeket a légiókat reguláris katonaság követte, de nem valami nagy számban, sem valami nagy gyorsasággal, miután az Erdély megszállására kijelölt 3 hadosztály, mint alább látni fogjuk, akkor még csak felvonuló félben volt.

A fentebb közölt kedvezőtlen bevonulási viszonyok folytán ugyanis a románoknak november-december folyamán alig állott lényegesen nagyobb haderő rendelkezésre, mint az a nyolc hadilétszámú hadosztály, melyet 1918. nyarán fegyver alatt tartottak. Ezekből kettő Besszarábiában, egy Moldvában, egy a Dobrudsában, egy pedig a Havasalföldön végezte a belrend fenntartását és a forradalmi mozgalmak féken tartását, s így Erdély megszállására mindössze három hadosztály jutott, ahol a működő reguláris hadsereg létszáma december folyamán alig haladta meg a 10.000 embert. E csapatok harci értéke elég silány volt, fegyelmük nagyon laza; felszerelésük és ellátásuk pedig határozottan rossznak volt mondható. Fegyverzetük a legkülönbözőbb mintájú fegyverekből állott, ruházatuk pedig a polgári és több különböző nemzetbeli katonai öltözéknek komikus keveréke.