Eközben Budapesten Kun agitátorai különösen a munkanélküliek soraiban fejtettek ki nagy tevékenységet. A kormány még Károlyi miniszterelnöksége idején, 1918. november 29-én, a szociáldemokrata párt pressziójának engedve, a sok munkanélküli gyári munkás sorsán segítendő, az úgynevezett munkanélküli segélyt rendszeresítette, ami havonta egy-egy munkanélküli számára körülbelül 1000 koronát tett ki. Ebből az akkori viszonyok között egy szerényebb igényű munkáscsalád egész szépen megélhetett, mely körülmény természetesen még jobban fokozta az általános munkátlanságot, mert a munkásságnak kevésbé lelkiismeretes része csakhamar rájött, hogy kár volna magát továbbra is a munkával törnie, mikor az állam úgyis gondoskodik a maga és a családjának eltartásáról; mások pedig már csak azért igyekeztek mindenáron szabadulni a rendes munkahelyükön való foglalkoztatás alól, hogy ilyenformán a munkanélküli segélyre igényt nyerve, más mellékfoglalkozás révén még busásabb jövedelemhez jussanak. Az ennek folytán bekövetkezett általános dologkerülés és az ennek révén beállt drágaság fokozatosan minden termelést alábbszállított, ami viszont az összes termények és áruk rohamos drágulását vonta maga után, úgy hogy a kormány nyújtotta munkanélküli segély mihamar kevésnek bizonyult. Ezt használták ki Kunék, arra ösztökélvén a munkások legelégedetlenebb elemeit, hogy a kormánytól a munkanélküli segély felemelését kérjék, követeljék és ha ez sem használna, tömeges felvonulások útján kierőszakolják.