Ily szélsőséges hangulat és gondolatok uralkodtak a többi tárcák betöltése tekintetében is, amidőn január 13-án a villámcsapásként ható hír, hogy Berlinben a kormánycsapatok a nagy Spartakus lázadást leverték, egyszerre alaposan lehűtötte a kedélyeket. Ennek hatása alatt a Károlyi párt választmánya január 14-én az ország integritása mellett és a kormány szélsőséges politikája ellen foglalt állást. Január 16-án híre jött, hogy Liebknechtet, a spartakusok vezérét, miután szökni akart, agyonlőtték, segítőtársát, Luxemburg Rózát, ezt a vadállatias némbert pedig a feldühödt nép agyonverte. Bizonyára ennek a hírnek is része volt abban, hogy a munkástanács január 17-én nem a tiszta szocialista, hanem a koalíciós kormányzás mellett döntött, minek folytán a szociáldemokraták csak a hadügyi, közoktatásügyi, kereskedelmi és népjóléti tárcát és a belügyi államtitkárságot kapták. Ez a megoldás azonban egyik félt sem elégítette ki és az ebből fakadó torzsalkodás megint csak a kommunisták malmára hajtotta a vizet, mivel a szociáldemokrata párt a polgári pártok ellensúlyozása céljából fokozatosan mindig radikálisabb eszközökhöz nyúlt s a végén ki is egyezett az eleinte szívből gyűlölt kommunistákkal.