| « A nősülési szabályzat hatályon kívül helyezése. A vezérkar, a tüzér- és hadmérnöki törzskar megszüntetése. | KEZDŐLAP | Festetich hadügyminisztersége. » |
Károlyi hadügyminisztersége alatt történt a Mackensen tábornagyot és seregét ért sajnálatos megaláztatás is. Az ősz hadvezér, aki úgy a román, mint a szerb fronton minden magyar embert hálára kötelező vitézséggel védte meg kiváló hadseregével országunk határát az ellenség betörése ellen, Károlyi Mihálytól a szükséges vonatok rendelkezésre bocsátását kérte, hogy a fegyverszüneti szerződésben kitűzött határidőn belül hadseregével Magyarországon átvonulhasson. Károlyi azzal a megokolással tagadta meg a kérelmet, hogy nincs szene. Erre Mackensen kötelezte magát, hogy nemcsak a seregét szállító vonatok számára szükséges, hanem még annál is több szenet szerez. Károlyi azonban, dacára nagy szénhiányunknak, ebbe sem ment bele, attól tartván, hogy ha Mackensen veretlen hadserege fegyveresen haza talál jutni, ez halálos döféssel fenyegethetné a német forradalom úgynevezett vívmányait, amihez különben neki legfeljebb az azokkal identikus és féltve féltett magyar forradalmi vívmányok révén lehetett köze. Ily körülmények között Mackensen hadserege tehetetlenül állott hazájától elvágva, idegen földön, mindennemű segélyforrások és élelem nélkül és így nem csoda, hogy ez a sereg nemsokára bomladozni kezdett, majd egészen széjjelmállott és úgyszólván töredékenként húzódott át határunkon.
Közben letelt a belgrádi fegyverszüneti szerződés XI. pontjában kikötött 10 napi határidő (lásd az 5. sz. mellékletet) és az antant most már a német csapatok lefegyverzését követelte. Az ezzel és a német csapatok internálásával kapcsolatos ügyeket a Károlyi kormánynak és a magyar miniszteri fegyverszüneti bizottságnak kellett lebonyolítania.
Mackensen eleinte kereken megtagadta csapatainak lefegyverzését és internálását és csak december 2-án adta ahhoz beleegyezését. Ámde a német csapatok az erre vonatkozó rendelkezéseknek nem tettek eleget és minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy hazájukba visszajussanak. A Károlyi kormány megfelelő karhatalom hiányában Vyx francia alezredes ismételt felszólítása dacára nem sokat tehetett ennek megakadályozására.
December 9-én 119/S. számú jegyzékével Vyx alezredes arról értesítette a fegyverszüneti bizottságot, hogy a német csapatoknak Erdély területén levő részét Berthelot francia tábornok – a francia-oláh hadseregnek Bukarestben székelő főparancsnoka – fogja lefegyverezni és internáltatni. Az Erdélyen kívüli Magyarország területén levő német csapatokat ellenben továbbra is a magyar kormány által kirendelt lefegyverzési bizottságok és karhatalmak fegyverezzék le és internálják, de azt most már a Henrys francia tábornok által kiküldött és Budapesten székelő francia bizottság fogja ellenőrizni.
A franciák ez eljárása ellen, mely ellenkezett az eddigi megállapodásokkal, egyrészt a magyar miniszteri fegyverszüneti bizottság és másrészt a magyar kormány nevében annak hadügyminisztere is tiltakozott.
Mackensen december 10-én értesült a franciák újabb erőszakoskodásáról, mi ellen december 11-én megbízottja útján tiltakozását fejezte ki a magyar miniszteri fegyverszüneti bizottság előtt. Tiltakozott az ellen, hogy csapatait fogolytáborokban helyezzék el, s kérte, hogy azokat laktanyákban szállásolják el. Kijelentette továbbá, hogy neki a német hadsereg fővezetősége és a német kormány a Spaaban működő fegyverszüneti bizottságnak erre vonatkozó megállapodása folytán azt a parancsot adta, miszerint a német csapatoknak hazaszállítását okvetlenül, ha szükséges, erőszak alkalmazásával is hajtsa végre. Hozzátette még Mackensen, hogyha a magyar hatóságok a német csapatok elszállítását megakadályoznák, akkor a német kormány kénytelen volna Magyarországtól gazdasági téren minden támogatását megvonni.
Vyx alezredes Mackensen tiltakozását a szövetségesek párisi hadsereg főparancsnokságának terjesztette elő, de meghagyta, hogy az onnan jövő döntésig a német csapatok lefegyverzése és internálása tovább folytassék.
Erre a magyar hadügyminisztérium 1918. december 15-én kelt 33648/eln. cspv. számmal a német csapatok további elszállítását egyelőre beszüntette, de egyszersmind elutasította a magyar központi szállításvezetőséget, hogy közegei óvatosan járjanak el és kerüljék a német csapatokkal az összeütközést.
Közben Mackensen tábornagy megkérte a magyar kormányt, hogy az ő és vezérkara számára Nagyvárad helyett egy más, színmagyar községet jelöljenek ki tartózkodóhelyül. A Károlyi kormány e célra a Pápa melletti gróf Eszterházy kastélyt jelölte ki, minek folytán Mackensen tábornagy oda december 15-én útba indult. Ámde a Károlyi kormánynak az az ígérete és szándéka, hogy Mackensent Pápára engedje utazni, nem volt komoly, mert amidőn a tábornagy különvonata december 16-án délelőtt a budapest-ferencvárosi pályaudvarra ért, ott azt Pogány József a magyar központi szállításvezetőség tudta nélkül feltartóztatta. Az állomáson Pogány József parancsnoksága alatt két, kézi gránátokkal és géppuskákkal felszerelt század és a jelenetek megörökítésére több kinematograf állott készenlétben. Jelen volt továbbá a hadügyminiszter megbízásából Böhm Vilmos parancsőrtisztje, Gerő (Gross) őrnagy is.
A vonat befutása után Pogány a mozdonyt azonnal lekapcsoltatta, Gerő őrnagy pedig kísérletet tett, hogy a kormány megbízását a tábornagynak átadja, de ez sem Gerőt fogadni, sem a kocsiból kiszállni nem volt hajlandó. Mackensen tábornagy fel volt háborodva, hogy feltartóztatják és csak a magyar kormánynál képviselői minőségben beosztott és a tábornagy fogadására szintén megjelent német tisztek ama jelentésére, hogy előttük Károlyi oly kijelentéseket tett, amelyek arra engednek következtetni, hogy a magyar kormány a németek internálását csak – színleg fogja végrehajtani és módot fog nekik nyújtani, hogy eltávozhassanak, de az antant megtévesztése céljából szükséges, hogy az internálási parancs nemcsak a magyar kormány, hanem a tábornagy részéről is kiadassék – volt Mackensen hajlandó, hogy tanácskozás céljából Károlyi Mihályt felkeresse és miután előbb a kinematografokat eltávolíttatta, kíséretével kiszállott és az állomás előtt reá várakozó autón az országházba hajtatott, ahol Károlyi és Böhm már vártak rá. Miután utóbbiak csak vele egyedül voltak hajlandók tárgyalni, Mackensen kísérete a szomszéd szobában maradt. A tárgyalás nem tartott soká és tárgyát a három résztvevőn kívül teljes pontossággal senki sem tudhatja. Amidőn a mellékszobában tartózkodó német tisztek Mackensen emelkedett hangú beszédét meghallották, benyitottak a tárgyalási terembe, ahol Mackensen háttal az ajtó felé állott, s indulatosan beszélve, a következőket mondotta: „Diese erniedrigende Behandlung ist Ungarns Dank dafür, dass ich das Land dreimal vor feindlicher Invasion rettete!” Károlyi Mihály sápadtan ült az egyik karosszékben, mialatt Böhm Vilmos azt fejtegette, hogy a szövetséges bizottság követeli a németek internálását, amit azonban a magyar kormány csak színleg fog végrehajtani.[1]
A kényszerhelyzetre való tekintettel Mackensen erre beleegyezett, hogy törzsével együtt Pápa helyett Fótra vitessék, csapatai pedig internáltassanak.
A vasúti kocsiba visszatérve, Mackensen vonatát még december 16-án a rákospalotai pályaudvarra tolták ki. December 18-án érkezett meg a tábornagy kíséretével Fótra, hol internáltatott.
Az internálással és őrizettel Reisner százados parancsnoksága alatt egy három tisztből és 50 katonából álló őrszázad bizatott meg. (1918. dec. 17-én kelt 3383/eln. cspv. sz. hadügymin. rendelet.) Hogy ez miképpen történt, erre nézve hadd álljanak itt Reisner százados jelentésének következő sorai: „A fóti tartózkodást Károlyi László gróf és családja vendégszeretete a vezértábornagynak és törzskarának a viszonyokhoz képest a lehető legkellemesebbé tett. Személyes szabadságában senki korlátozva nem volt, Mackensen vezértábornagy mellett kedves kötelességem volt a beérkező magyar nyelven írt leveleknek lefordítása, melyeknek a magyar közönség megbotránkozását fejezte ki a vezértábornagynak ily gyalázatos módon történő visszatartása miatt. A vezértábornagy ilyenkor láthatóan örült. Éppoly jól esett neki a csapatai számára megindított gyűjtés is, melynek eredménye az újságokból általánosan ismeretes. Karácsonyra különösen a magyar arisztokrata asszonyok akartak neki nagy örömet szerezni, amennyiben nejének egy gyönyörű, hímzett vánkost küldtek emlékül. A karácsonyi ünnepséget nagyon szépen és felemelően ülték meg a német katonák. Karácsony körül József főherceg ő fensége is meglátogatta a vezértábornagyot. A látogatás minden ellenőrzés nélkül történt. Az összes Pogány (Schwarz)-féle intrikák dacára – t. i. Pogány Mackensen vezértábornagyot személyes foglyának tekintette és őt a katonatanács tagjai által megfigyeltette – sikerült Mackensen vezértábornagynak meglehetősen kellemes tartózkodást és úgyszólván teljes személyes szabadságot biztosítanunk. A tisztek szabadon jártak be Budapestre, a vezértábornagy kedve szerint bárhol lovagolhatott, sőt egy gödöllői kirándulást is tervezett. A falu lakossága mindenütt a legnagyobb tisztelettel és hódolattal fogadta őt.”
1918. december 28-án Vyx alezredes jegyzéket intézett a magyar fegyverszüneti bizottsághoz, melyben közölte, hogy Mackensen tábornagy hadseregét a spaai fegyverszüneti bizottság határozata dacára Foch francia tábornagy parancsára mégis internálni kell. Kéri, hogy erről Mackensent értesítsék. December 31-ig sikerült is 2036 német katonát a csóti táborban internálni, de ezek a következő napokban mind megszöktek.
December 31-én reggel 8 órakor színes francia katonák – egy spahi ezred – zárták körül a fóti kastélyt. Parancsnokuk, Guespereau alezredes, kijelentette Reisner százados előtt, hogy ezentúl a tábornagy és környezetének őrizetéért ő felelős. A francia alezredes mindenáron személyesen akart beszélni Mackensen tábornaggyal, de miután ez kijelentette, hogy franciát nem fogad, nevezett alezredes két más tiszttel erőszakkal hatolt be a tábornagy szobájába, ahonnan néhány pillanat múlva ismét kijöttek. Ennek a behatolásnak az volt a célja, hogy személyesen meggyőződjenek Mackensen jelenlétéről, mert a franciák között az a hit volt elterjedve, hogy a tábornagy már régebben megszökött.
1919. január 4-én du. 4 órakor Guespereau alezredes, akit Mackensen tábornagy ezúttal sem akart fogadni, megüzente utóbbinak, hogy kíséretével együtt csomagoljon össze, mert egy déli irányban fekvő állomásra fogják őket elszállítani.
A tábornagy nagy megütközéssel vette tudomásul ezt az üzenetet és Reisner százados útján a legerélyesebben tiltakozott a magyar kormánynál az ellene kilátásba helyezett erőszak ellen. Reisner százados ekkor a miniszterelnökkel személyesen beszélt telefonon, akitől megtudta, hogy Mackensen tábornagynak a franciák által való őrizetbe vétele ellen a magyar kormány már is tiltakozott s felkérte őt, hogy ezt jelentse a tábornagynak, továbbá hogy vegyen fel egy tiltakozást tartalmazó jegyzőkönyvet, melyet a tábornaggyal, Schwartzkoppen német ezeredes vezérkari főnökkel, Guespereau francia alezredessel, gróf Károlyi Lászlóval stb. írasson alá.
Midőn azonban Reisner százados a postaépületből kilépett, a franciák őt letartóztatták és este 8 óráig fogva tartották s így ő többé nem beszélhetett a tábornaggyal.
Még ugyanaznap délután a franciák a tábornagyot kíséretével együtt Gödöllőn át előbb Ujfutakra, majd Belgrádba s végül Salonikibe hurcolták el.
A franciák Fóton a körülzárás és őrzés körül igen szigorúan jártak el s különösen a német legénységgel bántak rosszul és durván.
1919. január 5-én Vyx alezeredes Henrys tábornok megbízásából arról értesítette a magyar kormányt, hogy utóbbinak a Mackensen hadsereg lefegyverzése körül tanúsított tehetetlensége és az országban uralkodó zavarok arra kényszerítik a szövetségeseket, hogy belátásuk szerint a naponként változó helyzethez mérten cselekedjenek.[2]
Mackensent a franciák 1919. november 25-ig tartották Salonikiben fogságban és a tábornagy onnan kiszabadulva, november 30-án hajnali 4 órakor utazott át Budapesten, hogy kíséretével együtt hazájába visszatérjen. A magyar hatóságok ekkor tisztelegni óhajtottak a tábornagynál, de ő aludt és senkit sem fogadott.
Később a magyar kormánynak, hogy Mackensen tábornagyot a forradalmak alatt tőle ellopkodott holmikért kártalanítsa és hogy az országunkban elszenvedett megaláztatást vele elfelejtesse, az a gondolata támadt, hogy a tábornagyot, aki mint öreg lovastiszt szenvedélyes lókedvelő volt, néhány szép lóval megajándékozza. E terv ellen azonban aggályok merültek fel, miután ezt a szándékot az antant könnyen félremagyarázhatta és a németek is esetleg az ajándékot hivatalos kártalanításnak tekinthették volna. Amit azonban a magyar kormány meg nem tehetett, azt a társadalom igyekezett némileg jóvátenni azzal, hogy gyűjtés útján hamarosan szerzett összegen három gyönyörű telivér lovat vettek, s szép tábornoki lószerszámmal ellátva átadták a tábornagynak.[3]
Ezzel ez a ránk nézve felette kínos ügy befejezést nyert. Szívünk mélyéből sajnáljuk és el is ítéljük Károlyiéknak fent vázolt rút hálátlansággal kapcsolatos gonosz cselekedetét, melyet mi nem tudunk, legfeljebb a lovagias német nép és annak egyik legkiválóbb hadvezére, Mackensen tud majd idővel megbocsátani.
[1] Erre nézve Böhm Vilmos „Két forradalom tüzében” című munkája 124. oldalán a következők foglaltatnak:
„December 16-án Mackensen tábornagy és vezérkara is Budapestre érkezett. Vyx követelte az internálásukat. A magyar kormány tiltakozott e követelés ellen is, kénytelen volt azonban azt végrehajtani, mert nem hivatkozhatott – mint a német csapatoknál – arra, hogy a vezérkar fegyveres erővel erőszakolta ki a vonat továbbindítását. Vyx elrendelte Mackensen internálását, kifejezetten deferált azonban a magyar kormány amaz álláspontjának, hogy a tábornagyot rangjához méltó kastélyba internálják, megfelelő mozgási szabadság biztosíttassék neki és őrizete csak a legszükségesebb mértékre korlátozandó. Mackensent Budapestre érkezése alkalmával Gerő őrnagy fogadta. Minden feltűnés elkerülése céljából a képviselőház miniszteri fogadószobájába kértük Mackensent, ahol Károlyi és én közöltük fele a legudvariasabb formában a Vyx erőszakoskodása következtében beállott kényszerhelyzetet. Minden híresztelés, hogy gépfegyverekkel kényszerítették volna Mackensent a vonat elhagyására, nem egyéb, mint legenda. Az sem igaz, hogy a katonatanács és Pogány fogadta volna a tábornagyot. Ezek legföljebb mint magánemberek a kordonon kívül foglaltak helyet – ha egyáltalán megjelentek a pályaudvaron – semmiféle megbízásuk nem volt és Mackensennel egyáltalán nem érintkeztek. (Ez mindenesetre ferdített beállítás.) Az internálási szabályzatban Mackensen összekötő tisztjének ismételt közbenjárására a tábornagy minden kívánságát teljesítettük, sőt azt olyan irányban módosítottuk, hogy még a lovait is rendelkezésére bocsátottuk, általában a legelőzékenyebb elbánást tanúsítottuk vele szemben. Az internálás helye gróf Károlyi László fóthi kastélya volt, amelynek berendezése, parkja és gyönyörű fekvése semmiféle panaszra okot nem szolgáltathatott.”
[2] A franciák eljárására vonatkozólag Böhm Vilmos fentebb említett könyvében a következőket írja:
„Azért, hogy Vyx alezredes, mint olyan sok más esetben, ebben is brutálisan megszegte ígéretét, hogy a fóti kastélyt körülvétette spahikkal és hogy Mackensent erőszakkal elhurcoltatta, ezért nem terhelheti felelősség a magyar kormányt, amely csak utólag értesült a történtekről. Tiltakoztunk Vyx erőszakoskodása ellen, de nem állt módunkban fegyveres erővel Vyx csapatai ellen vonulni, ilyen módon a háborút az antanttal felidézni, s újabb szerencsétlenséget zúdítani Magyarországra. A Károlyi kormány nyugodt lelkiismerettel vállalhatja a német közvélemény és a történelem előtt azt a szerepét, hogy az antant minden nyomása ellenére visszasegítette hazájukba a sokat szenvedett német katonákat. E ténynek a nagy jelentősége mellett eltörpül Mackensennek a magyar kormány akaratán kívül történt internálása.”
[3] Lásd Barkóczy-Klopsch Béla „Mackensen vezértábornagy hadseregének átvonulása Magyarországon” című tanulmányát a „Magyar Katonai Közlöny” 1923. évi márc.-ápr. havi füzetében.
| « A nősülési szabályzat hatályon kívül helyezése. A vezérkar, a tüzér- és hadmérnöki törzskar megszüntetése. | KEZDŐLAP | Festetich hadügyminisztersége. » |