A fegyelmi fenyítő hatalom gyakorlásának és a becsületügyek kezelésének ily módon való szabályozása, kapcsolatban a katonatanácsok és a bizalmi férfiak rendszerével, mely intézmények az egyelőre még elég fegyelmezett és a parancsnokok szavára hajló vidéki csapatokba is belevitték az elégületlenség és a bomlás csíráit, csakhamar végképp aláaknázta a parancsnoki tekintélyt. Ennek illusztrálására elég felhoznunk azt, hogy az esküdtszéknek az a joga, hogy a hatásköre alá tartozó katonai egyének közül bárkit maga elé rendelhetett, még ha nem is a parancsnok állította oda a vétkest, végeredményben azt sem zárta ki, hogy az esküdtszék a saját maga ezredparancsnokát is maga elé állíthatta. Emellett figyelembe veendő, hogy a tiszti esküdtszékeket is tulajdonképpen négyheted részben a legénység választotta, miután a bizalmi férfiak választásánál utóbbi ily arányú szavazati joga folytán az eredményre döntő befolyást gyakorolhatott. És az akkori viszonyok között már nem igen férhetett hozzá kétség, hogy a legénység a választásnál majdnem kivétel nélkül a maga titkos, neki eget-földet ígérő bolsevista hajlamú jelöltjeire adja le szavazatát. Így került a fegyelmi fenyítő hatalom gyakorlása már a Károlyi-éra alatt főképp ama felforgató elemet képviselő tisztek kezébe, akik az orosz fogságban hallgatott propaganda tanfolyamból, illetve az itthoni galileista iskolából kerültek ki. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy ezeket az újonnan kreált esküdtszékeket már oly szellem hatotta át, amelyből nagyon könnyű volt az átmenet a későbbi katonai forradalmi törvényszékek intézményéhez.

A közölt intézkedések eredményeképp eszerint a hadsereg kimondottan a szocializmus osztályhadseregévé vált, mely mindenben a hadügyminisztérium ekkor már teljhatalmú államtitkárának, Böhm Vilmosnak döntő szava alá került, aki eleinte maga is csak vérbeli szocialista volt és többi elvtársaival együtt legalább látszólag rettenetesen gyűlölte és megvetette Kun Béláék kommunista társaságát. Csak később vedlett át Böhm maga is fokozatosan tizenhárompróbás bolsevistává.

De az összes katonai kérdésekben csakhamar még hatalmasabb és félelmetesebb lett Pogány József, a budapesti katonatanács mindenható és rettegetett elnöke, aki időközben november 2-án minisztertanácsi határozat értelmében az egyidejűleg megszüntetett Csermák-féle katonatanács helyett újonnan megválasztott összes katonatanácsok kormánybiztosa lett. Ebből a minőségéből kifolyólag elrendelte Pogány, hogy minden katonai alakulás bizalmi férfiakat válasszon. Ezek a bizalmi férfiak legnagyobb részt a katonatanács által már előzőleg a csapatokhoz kiküldött agitátorok soraiból kerültek ki, amin nem is igen csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy ezek a véresszájú agitátorok a katonáknak az eddigi rabszolgaság helyett tele torokkal eget-földet ígértek. Ezek a bizalmi férfiak, kik egyszersmind mint spiclik és besúgók is szerepeltek, voltak Pogány első kommunista ügynökei, akiknek révén gyorsan terjedt tovább a rombolás munkája, úgy, hogy a csapatok hamarosan azon vették magukat észre, hogy soraikban a kommunista elemek mindinkább túlsúlyra vergődnek, ami külsőleg abban nyert kifejezést, hogy a katonák az eddigi kedvenc nemzeti színű szalagok és kokárdák helyett mindjobban kizárólag a szocialisták, illetve kommunisták vörös színét kezdték viselni.