És mégis mindezek dacára sem epébe, sem vérvörös, de még koromfekete tintába sem mártom tollamat e minden vonatkozásaiban valóban «vörös» háború történetének megírásánál, mert távol állva minden vádaskodástól és gyűlöletszítástól, egyedüli célom az, hogy a történtekről lehetőleg hű képet nyujtva és az eseményekhez «sine ira et studio» szakszerű megjegyzéseket fűzve, az ebből kidomborodó kép úgy a mai, mint a jövendő nemzedék számára nemcsak okulásul, de egyúttal intő és elrettentő például is szolgáljon.

Ha sikerül e célt elérnem és ha a mi népünk és a most már magát joggal minden ízében «magyar nemzeti»-nek valló hadseregünk a történteken okulni tud és okulni akar, akkor nekem erős a hitem és meggyőződésem, hogy az a magyar nemzet, amely még az évek hosszú során át tartó tatárjárást és törökdúlást is kiheverte, rövidesen ki fogja heverni a vesztett világháború és a 4 ½ hónapos vörös rémuralom okozta szörnyű anyagi és erkölcsi veszteségeket és rombolásokat is.

Ezért elsősorban hozzátok fordulok, ti, hosszas szunnyadás után új életre ébredt szép magyar vitézek, aranyos leventék! Ti álljatok oda sziklaszilárd bástya gyanánt ennek a szerencsétlen országnak minden düledező pillére mellé. Rajtatok van most a nemzet, rajtatok az egész világ szeme. Ti mutassátok meg országnak-világnak, hogy «él magyar, áll Buda még!» Ha mindenki lehorgasztja fejét, csak ti ne csüggedjetek, hanem megtisztulva a vörös uralom alatt netán rátok fröccsent sártól és kivált a minden iránt fogékonyabb fiatalok testét-lelkét megrontó kommunisztikus eszmék és tanok mételyétől, büszkén hirdessétek és lépten-nyomon mutassátok meg, hogy távol álltok holmi világforradalmi és egyéb ehhez hasonló eszmék utópisztikus és hazug fantazmagóriájától és hogy az az alap, amelyen ti álltok, kizárólag magyar és nemzeti, amelyre aranybetűkkel van felírva legnagyobb magyarjaink egyikének, Széchenyi Istvánnak aranymondata, hogy «Magyarország nem volt, hanem lesz”»

Végül pedig kedves kötelességet teljesítek, amidőn mindazoknak, akik munkám elkészítése és megjelenése körül segítségemre voltak, e helyütt is őszinte köszönetemet nyilvánítom. Köszönettel tartozom továbbá mindazoknak, a szöveg megfelelő helyén egyébként rendszerint meg is nevezett bajtársaknak, akik érdekesnél-érdekesebb adataikkal lehetővé tették, hogy sok hézagos és kétes esemény kellőleg megvilágítva kerüljön az olvasóközönség színe elé.

Budapesten, 1925. április havában.

A szerző.