Ha e tekintetben párhuzamot vonunk az 1848–49-i és az 1918–19-i események között, első tekintetre óriási különbségek ötlenek szemünkbe. Amott minden ténynek, minden helyes, de még a legtöbb helytelen cselekedetnek is az önzetlen, tiszta, lángoló hazaszeretet a kiindulópontja és főrugója, emitt e szent fogalom helyett a legrútabb önzés és a nemzet nagy tömegét, az intelligenciát és a földmívesosztályt teljesen hidegen hagyó, sőt előtte gyűlöletes világproletáreszme szerepel, még pedig a legterrorisztikusabb eszközök alkalmazása dacára is csak gyengén ható és mozgató erő gyanánt.

Az 1848–49-i események szebbnél-szebb részletei már fiatal tisztkoromban az én lelkemet is annyira elbűvölték, hogy tollat ragadva, megírtam 1848–49-i szabadságharcunk kimerítő katonai történetét[1] lelkes magyar tisztikarunk számára, nem is sejtve akkor még, hogy jó három évtizeddel később vérző szívvel kell majd hazám történetének szintén forradalommal kapcsolatos oly fejezetét megírnom, mely annak örök időkre egyik legrútabb szégyenfoltja marad.

[1] B. J.: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai története. Három kötet, Budapest, 1897–1898.