A szerbek a XV. és XVI. hadtestet december 9-iki támadásukkal menekülésszerű visszavonulásra bírván, további üldözésükre csak egy hadosztályt és nagyszámú szabadcsapatokat hagyván hátra, hadseregük közepének és balszárnyának többi részeit Ubon át a még mindig állásában kitartó 5. hadsereg felé kanyarították le.

Ezért december 10-étől kezdve a 6. hadseregnél már csak alárendeltebb jelentőségű összeütközésekre került a dolog. A mondott napon este a két hadtest maradványai Debrc, illetve Draginje környékére érkeztek, de arról, hogy ott újból ellentállást fejtsenek ki, már gyenge létszámuk miatt is kizártnak volt tekinthető, miért is Potiorek táborszernagy már a délelőtt folyamán elrendelte, hogy a két hadtest összeütközések kikerülése mellett lassan Sabac felé huzódjon vissza.

December 11-én a XV. hadtest Mišar–Ohrid, a XVI. hadtest Sabac, Pričinovic–Vrana környékét érte el. A szerbek részéről csak gyengébb osztagok és járőrök követték őket. Potiorek táborszernagy, aki főhadiszállását december 11-ike folyamán Koviljacáról Péterváradra tette át, már e napon reggel meghagyta, hogy először a XVI., majd utána XV. hadtest is Sabacnál a Száva tulsó partjánál keljen át, ami december 12-én és 13-ika folyamán gyengébb ellenséggel folytatott jelentéktelen harcok után tényleg meg is történt s miután a mintegy 20.000 főnyi maradozó is átkelt a hídon, délután 1h-kor hozzá lehetett fogni a híd lebontásához. Két órával később már a mitrovicai hidat is le lehetett bontani, miután akkorára már a XVI. hadtest vonata is a tulsó parton volt.

Közben az 5. hadsereg december 10-ikére hajló éjjel zavartalanul szállotta meg a december 8-iki paranccsal kijelölt állásokat, de miután azok kiterjedése – hadtestenként átlag 20 km – a nagyon megfogyatkozott létszámokkal sehogy sem állott arányban, Potiorek táborszernagy december 10-én déltájban meghagyta az 5. hadseregparancsnokságnak, hogy a XIII. hadtesttel együtt az előbbinél jóval rövidebb Mostine–Avala–Cvetkov grob–Duboko brdo által jelölt vonalba huzódjék vissza, ahol előreláthatólag három hétig kell majd kitartania. Azonban Krauss altábornagy a délebbre fekvő állást nagyobb kiterjedése dacára jobbnak vélvén, a hadsereg csapatjai egyenlőre abban maradtak meg.

A szerbek december 10-ikét az ellenséges állások megközelítésére és a harccsoportosítás felvételére használták fel és a stepojevacmenti állásokat egész napon át és a rá következő éjjelen is tüzérségi tűz alatt tartották.

December 11-én a szerb gyalogság még közelebb vonult a VIII. hadtest állásaihoz és déltájban erős támadást intézett a Talambashegyhátat megszálló 21. landwehr-hadosztály ellen, amelyet azonban Podhajski tábornok visszautasított. Erre aztán a frontok e részén estig nyugalom állott be. Azonban mihelyt besötétedett, az ellenség a VIII. hadtest frontja ellen rövid időközökben mindaddig megismételte támadásait, amíg a 21. landwehr-hadosztály frontján végre mégis sikerült rést ütnie. De a szomszédos 9. és 7. hadosztály által segítségül küldött csapatokkal valahogyan mégis meg lehetett támasztani a már végkép elgyengült landwehristákat, akik különben sem mutattak már valami nagy kedvet a hadakozás további folytatására.

A kombinált hadtestnél a szerbek december 11-ike folyamán csak annak jobbszárnyával szemben fejtettek ki nagyobb tevékenységet anélkül, hogy eredményt értek volna el.

A Kolubara keleti partjára visszarendelt XIII. hadtest 42. honvédhadosztálya e napon Obrenovacra, a 36. hadosztály pedig Jasenakra menetelt. Utóbbinak egy ezredet a VIII. hadtesthez kellett elindítania, mely hadtestnek felsegítésére Krauss altábornagy a maga részéről a 71. dandárhoz tartozó 1/2 79. gyalogezredet Ripanj felé inditotta útnak. Miután még ez az alátámasztás sem látszott elegendőnek, az 5. hadseregparancsnokság elhatározta, hogy az említett hadtestet 12-én este a Vis 418–Barajevska–Gunčati–Meljak által jelölt, jóval rövidebb vonalba vonja vissza. Ámde az ellenség már az említett hadtest parancsnoka a hadseregparancsnokság engedélyével már most, 7^h tájban kezdte meg a hátrább fekvő állásba való visszavonulást, amelyek Meljak és a Duboko brdo között a XIII. hadtestnek kellett megszállania.

A visszavonuló VIII. hadtestre a szerbek nagy erővel vetették rá magukat, ami annak majdnem teljes megsemmisülését vonta maga után; így többek között este a 9. hadosztály 91. ezrede már csak 400, a 11. ezred mindössze 200 embert számlált, a 21. landwehrhadosztály állománya pedig 2000 főre olvadt le; a katonák többi része vagy meghalt, vagy megsebesült, vagy – megadta magát. A VIII. hadtest visszavonulása után a szerbek a délután folyamán a kombinált hadtest ellen oly túlerővel léptek fel, hogy Krauss altábornagy csak a 71. dandár közbevetésével tudott a helyzetnek ura maradni.

December 12-én este a szerbek újra betörtek a 21. landwehr-hadosztály vonalába, minek folytán az egész hadtest helyzete tarthatatlanná vált. Ily körülmények között Frank gyalogsági tábornok éjféltájban hadseregének a balkán haderők főparancsnokságának december 9-iki parancsa értelmében még további visszavonulását rendelte el és pedig meg kellett szállania: a XIII. hadtestnek Ostružnica–Sremčica vonalát; a VIII. hadtestnek tovább folytatólag a Petrov grobon át a vasutig, a kombinált hadtestnek innen az Avala-hegyen át és a Bolečica-patak mentén a Dunáig terjedő vonalat. A hadtestek a délelőtt folyamán el is érték a kijelölt állásokat és még a VIII. hadtest is – amelynek 9. hadosztálya a Petrov grobot szállotta meg, mindössze 1000 embert számláló 21. landwehr-hadosztálya pedig e mögött tartalékviszonyban állott fel – azt jelentette, hogy visszavonulás közben csak gyengébb erejű ellenség követte. Annál nagyobb volt tehát az 5. hadseregparancsnokság meglepetése, amidőn délután 2h tájban megtudta, hogy a szerbek a XIII. hadtest és a 9. hadosztály között áttörték a vonalat és az egész VIII. hadtestet visszavonulásra kényszerítették. Ily körülmények között Frank gyalogsági tábornok most már a kiépítés alatt álló hídfő megszállását rendelte el a kombinált hadtest által Kumodražtól keletre, a VIII. hadtest által folytatólag a 206. trigonometrikus pontig s végül a XIII. hadtest által 208. trigonometrikus ponttól Zelezniken át a Száváig. Utóbb említett hadtest parancsnoka azonban mindjárt kijelentette, hogy ily hosszú vonal megszállására képtelen és a 42. honvédhadosztályt este a Banovo brdóra rendelte vissza. A kombinált hadtest, miután az ellenség a nap folyamán nem nagyon molesztálta, szintén csak este ment vissza a kijelölt vonalba.

December 13-án este 9^h-kor a hadseregparancsnokság a hídfőnek mindenáron való tartását rendelte el, bár egy valamivel előbb, 8^h 20´-kor Potiorek táborszernagytól beérkezett távirat már Belgrád föladásának kérdését is fölvetette. Ez a távirat következőleg hangzott: «Op. Nr. 3736/O. K. December 13. este 7^h 30´. Hadseregfőparancsnokság ezt táviratozta: «Hogy a déli hadiszintéren a monarchia teljes védtelenségének eleje vétessék, feltétlenül kerülni kell, hogy az 5. hadsereg vereséget szenvedjen». Hogy ennek a parancsnak eleget tegyek, még Belgrád megtartásától is eltekintenék, ha Nagyméltóságod nem teljesen biztos benne, hogy Belgrádot minden körülmények között tartani tudja, emellett úgy véli, hogy a hadsereget bántódás nélkül a folyó északi partjára hozhatja vissza. Választ kérek. Potiorek táborszernagy».

Erre Frank gyalogsági tábornok telefonon következőleg válaszolt: «Sem az egyikért, sem a másikért teljesen nem állhatok jót. De akárhogy szóljon jövendő feladatom, minden lehetőt elkövetek, hogy annak eleget tegyek. Írásbeli jelentés egyidejűleg autóval megy».

Ez a jelentés következőleg hangzott: «Teljesen meggyőződve arról, hogy Belgrád mindenesetre, még túlnyomó ellenséggel szemben is tartható lesz, sem én, sem akárki más, aki az én helyzetemben volna, nem lehet. A csapatok a több mint hétheti szakadatlan kemény harcok, menetek és egyéb fáradalmak folytán nagyon összezsugorodtak és ki vannak merülve. A hadsereg lőfegyverállománya már csak kereken 40.000 embert tesz ki. Intaktnak csak a kombinált hadtest mondható, de ez is retablirozásra szorul. A VIII. hadtest egyelőre ellenállásra képtelen, a XIII. hadtest teljesen ki van merülve. Lőszermennyiség ki nem elégítő. A hídfő vonala, amelyben a csapatok már ma állanak, csak futólagosan van megerőditve, a támpontok még nélkülözik a jobb berendezést és az akadályokat. A kiépítésnek a harc alatt kell megtörténnie. Ily körülmények között Belgrád hosszabbantartó, sikeres megtartásáért kezeskedni nem vagyok képes. Époly kevéssé tudok a jól ismert helyi viszonyok mellett teljes kezességet vállalni azért, hogy a hadsereget Belgrád feladása esetén bántódás nélkül a Száván áthozom. Azonban, ha akár Belgrád megtartására, akár feladására adatnék parancs, mindenesetre a legvégsőt elkövetem, hogy a feladatnak megfeleljek».

Miután ez a jelentés autódefectus folytán december 14. este 10^h-ig nem érkezett meg a balkán haderők főparancsnokságához, Potiorek táborszernagy a hadtestparancsnokokat és ezek vezérkari főnökeit déli 12^h-ra a zimonyi vasuti állomásra rendelte, a hadseregparancsnok és vezérkari főnöke ellenben nem kapott oda meghívást.

Tekintettel, hogy időközben a fronton újból lángralobbant a harc, Frank gyalogsági tábornok a hadtestparancsnokok eltávozását nem engedte meg. Így tehát Potiorek táborszernagynak ez a – sajnos – első és utolsó kísérlete, hogy a fronttal közvetlen érintkezésbe lépjen, nem sikerült.

Ezt megelőzőleg reggel 8^h tájban a hadtestparancsnokok saját elhatározásukból keresték fel a hadseregparancsnokságot s ez alkalommal nagyon pesszimisztikusan nyilatkoztak arra az eshetőségre vonatkozólag, ha Belgrád megtartása határoztatnék el. E nézeten volt különben Frank gyalogsági tábornok is, akinek parancsára a vezérkari osztályban ekkor már dolgoztak a további visszavonulásra és a Duna–Száván való átkelésre vonatkozó intézkedésen.

Közben megjött Péterváradról az elkésett futár jelentése, hogy már Potiorek táborszernagy elutazása után érkezett oda, mire Frank gyalogsági tábornok azonnal átküldte jelentésének fogalmazványát Potiorek táborszernagyhoz Zimonyba, aki azután rövid telefonbeszélgetés után kiadta Belgrád kiürítésére a parancsot, mire az 5. hadseregparancsnokság déli 12^h-kor kiadta a már elkészített intézkedést, amely szerint a harcnak a keleti szárnyról leendő félbeszakítása mellett a XIII. és a VIII. hadtestnek a vasuti és hadihidat, a kombinált hadtestnek pedig a vontatókból készült hidat kellett partváltás céljából igénybe vennie. Visnjicánál azonkívűl 3 gőzkomp állott rendelkezésre 1200 főnyi férőhellyel.

Közben a fronton a harc mindig nagyobb arányokat öltött s a szerbek kivált a XIII. hadtestet támadták erősen, de az derekasan megállta a helyét. A kombinált hadtestnél a 104. dandár már délután 10^h óta állott harcban és Krauss altábornagy parancsot adott neki, hogy délután 5^h-ig kitartson állásában. Amde a dandár ennek ellenére már délután 3 és 4^h között megkezdte a visszavonulást, ami felette kellemetlen krizist idézett elő. Krauss altábornagy személyes közbelépésére a dandár a közvetlen Balgrádtól délre fekvő Laudon-sáncokon újból megállíttatott s így utolsó pillanatban eleje vétetett a visszavonulás nagyobbmérvű megzavarásának.

A kombinált hadtest délután 4^h 30´-kor kezdte meg a harc félbeszakítását a balszárnyról s egy órával később már a jobbszárny is megkezdhette a visszavonulást, amelyhez aztán a Dedinjén és a Banovo brdon visszahagyott utóvédek oltalma alatt a VIII. és a XIII. hadtest is csatlakozott.

A szerbek az est beálltával, szerencsére, minden harcot beszüntettek; ennek köszönhető, hogy a partváltás, mely egész éjjen át megszakítás nélkül folyt, egész simán mehetett végbe. December 15-én reggel 8^h-kor az átkelés nagyjából be volt fejezve. E napon nagyon megkönnyítette csapataink helyzetét monitoraink elszánt közbelépése, miáltal azok úgyszólván az egész szerb tüzérség tüzét magukra vonták.

Délelőtt 11^h-ig a hadihidat is sikerült lebontani és biztonságba helyezni, a vasuti híd felrobbantatott, a vontatókból összeállított híd állva maradt részét pedig a monitorok tüze sülyesztette el.

Schön tábornok csoportja Visnjicánál kelt át a gőzkompok segítségével és délelőtt 10^h-kor már ez a csoport is Pancsován volt teljes biztonságban.

Valóban feltünő és csodálatos, hogy a szerbek, akik még december 14-én igen erősen támadtak, 15-én úgyszólván alig zavarták csapatjaink átkelését és a Száva és Zimony között nagyszámban megrekedt és feltorlódott vonatjárműveinket sem árasztották el tüzérségi tűzzel.

December 17. és 20-ika között mindkét hadsereg a Duna–Száva-közben üdülőlaktáborokba helyeztetett el. A Duna–Száva–Drina mentén csak gyenge osztagok maradtak a biztosítószolgálat ellátására. A végkép kimerült csapatok pihenését és retablirozását kellemetlenül befolyásolta a Szerbiából magukkal hozott kolera, amely már amúgy is megcsappant állományukat csakhamar még jobban megtizedelte.

Közvetlenül a Drina–Száva–Dunán való átkelés után a seregtestek lőfegyverállománya a következő volt: 5. hadsereg 31.955; ebből esett a VIII. hadtestre 2805, a XIII. hadtestre 9450, a kombinált hadtestre 19.700. – 6. hadsereg 44.162; ebből esett a XV. hadtestre 20.669, a XVI. hadtestre 23.493. – Snjarič altábornagy boszniahercegovinai csoportja 22.639. Az egész sereg lőfegyverállománya tehát 98.756-ot tett ki. Ez a szám tisztán csak a harcolók állományát tünteti fel. Az élelmezési létszám természetesen sokkal magasabbra rugott.

Feljegyzésre érdemes még, hogy a balkán hadiszíntérre irányitott, illetve ott alkalmazott erők összege 1914 december közepéig kereken 12.000 tisztre és 450.000 legénységre rúgott.

A hadjárat folyamán szenvedett veszteségek a következők voltak:

Végül meg kell még említenünk, hogy a szenvedett kudarc nagyon elkeserítette a csapatokat, akiknek bizalma a legfelsőbb vezetésbe a legteljesebb mértékben megrendült. Ezért mindenki természetesnek találta, hogy a két legmagasabb rangú parancsnok, Potiorek táborszernagy és Frank gyalogsági tábornok rövid időn belül felmentettek állásaik alól. A balkán haderők új főparancsnoka Jenő főherceg lett, aki Krauss Alfréd altábornagyot vette maga mellé vezérkari főnök gyanánt.