« Megjegyzések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. »

Szeptember 18-ika.

Szeptember 18-án a Krauss-csoport főoszlopa (14. és 57. dandár) Pričinovicnál a jelentékenyen megerősödött és nehéz tüzérség felett is rendelkező ellenségre bukkant. Váltakozó harcok után estig sikerült a helységet az Uzvece felől támogatólag közbelépő 41. landwehr-dandár segítségével elfoglalni. Utóbb említett dandár Uzvecénél szerb lovassággal, gyalogsággal és komitácsi bandákkal folytatott harcot.

Eközben a 104. népfölkelődandár Mitrovicát és Nocajt érte el.

Az 5. hadseregnél e napon sem történt lényeges változás. Ellenben a 6. hadsereg félköralakú felállítása ellen a szerbek több helyen ismételten mentek át rohamokkal kapcsolatos támadásokba anélkül, hogy számottevő sikereket értek volna el.

Potiorek táborszernagy főhadiszállásán e napon a helyzetet elég kedvezőtlenül ítélték meg. A 6. hadsereg a 11 nap óta tartó harcok alatt már több mint 20.000, vagyis hadtestenként több mint 10.000 embert veszített és a XV. hadtest támogatására már a szomszédos hadseregtől kellett segítőcsapatokat áttolni, habár ez a hadsereg már napok óta mozdulatlanul és tehetetlenül állott a Mačvában erősen elsáncolt ellenséggel szemben. Hogy ezt a hadsereget végre a hosszadalmas állásharc minden kellemetlenségeitől megszabadítsa, Potiorek táborszernagy elhatározta, hogy a XV. hadtest balszárnyáról kiinduló ellentámadással, amihez az erőcsoportosítást szeptember 21-én estig vélte befejezhetőnek mindenekelőtt az említett hadtesttel szemben állott ellenség felsodorja s aztán egy lehetőleg erős csoporttal a megrekedt 5. hadsereg támogatására siet.

« Megjegyzések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. »