Potiorek táborszernagy türelmetlensége, amellyel az 5. hadseregparancsnokságot a még eléggé elő nem készített hadműveletek megkezdésére hajszolta, mindjárt első nap megbosszulta magát. Dacára annak, hogy az ellenség a Drinán való átkeléssel szemben számottevő ellentállást sehol sem fejtett ki, ez az átkelés mégis sok bajjal járt és az egész vonalon a kellemetlen meglepetések és a csalódott remények egész sorozatát juttatta felszinre.

Az első körülmény, amely az 5. hadseregparancsnokság hadműveleti tervét úgyszólván halomra döntötte, az volt, hogy a Drina főága mindenütt átgázolhatatlannak bizonyult, vagy legalább is olyannak tüntették fel az érdekelt parancsnokok, bár később az augusztus 25-iki események megbeszélésénél látni fogjuk, hogy a 13. gyalogdandár minden nagyobb nehézség nélkül gázolt át Colopek tájékán a Drinán. Az eredeti terv megmásítása folytán az egész 5. hadsereg ahelyett, hogy mint eredetileg tervezve volt, egyszerre öt helyen, vagyis széles arcvonalban kelt volna át a folyón, az átkelésnek mindössze két helyre kellett szorítkoznia, ami egyrészt nagyon meglassította a csapatoknak a tulsó partra való átjutást, másrészt felette veszélyessé is válhatott volna, ha a szerbek a két hadihíd irányában csak kissé határozatabban léptek volna fel.

Különben a Drina alsó folyásán való átkelés egyébként sem volt valami könnyen végrehajtható operációnak minősíthető. Loznicától kezdve az átlag 2,5 m mély és 24 m széles folyó a legtöbb helyen számos ágra szakad és lomha folyásuvá válik. Mellékterepe mindenütt erősen födött (kiterjedt ligetek és magasszárú kukoricások, amelyek az áttekintést a legnagyobb fokban megnehezítik), sőt hellyel-közzel mocsaras is. Ezek a körülmények elsősorban a tüzérség hatóképességét befolyásolják legkedvezőtlenebbül, a gyalogságot pedig messzemenő biztosító és egyéb óvintézkedések megtételére készteti s így előnyomulása fárasztóvá, vontatottá válik. E nem eléggé méltányolt hátráltató körülmények folytán az 5. hadsereg elsőnapi teljesítőképessége és eredménye messze elmaradt attól, amit a magasabb parancsnokságok tőle vártak s ez viszont nagyfokú elkedvetlenedést, izgatottságot és zavart okozott. Általában mondhatjuk, hogy a hadtestparancsnokoktól fölfelé valamennyi magasabb parancsnok túl optimisztikusan itélte meg a helyzetet s így nem csoda, hogy erősen felcsigázott várakozásukat lépten-nyomon nagyfokú csalódás érte.

Ez azonban csak az 5. hadsereg körletére vonatkozik, mig a 2. hadsereg teljes mértékben elérte a hadműveletek első napjára kitűzött, de egyszersmind szűkebbre is szabott célját, Sabac és szerb Mitrovica megszállását. Hogy itt is történtek félreértések és túlzott, hamis jelentés folytán a csapatokat ok nélkül fárasztó és azok kedvét szegő hiábavaló ide–oda menetelések, az talán főkép a háború okozta első láz és nyugtalanság rovására írható. Azonban a drenovaci eset kétségkívül érdekes és jellemző például szolgálhat arra nézve, hogy ellenség előtt egyetlen egy meghibbant embernek a jelentése végeredményben mennyi hiábavaló munkát, fáradságot és nyugtalanságot okozhat az összes fórumokon keresztül egészen a hadseregfőparancsnokságig.

A Schön- és Poleschenszky-dandároknak a Száva északi partjára való visszavonását feltétlenül hibásnak kell jeleznünk. A 2. hadseregparancsnokságnak örülnie kellett volna, hogy oly könnyen jutott a két kiválóan fontos pontnak, Sabacnak és szerb Mitrovicának birtokába, mely előnyt semmi körülmények között sem lett volna szabad, pláne ok nélkül, ismét kiadni a kézből és az felelt volna meg legjobban a célnak, ha az említett két dandár minél előbb legalább a Crnabara–Bogatic–Belotic–Stitar által jelölt vonalig tolatott volna előre.