Az időszak kezdetén az Egyesült Államoknak csak igen csekély, nagyobbára csak az indiánusok elleni harcra és az erődített pontok megszállására, valamint az állam javainak őrzésére hivatott, mintegy 50.000 főnyi álló hadseregük volt, melyet fokozatosan 30.000, majd 25.000 főre apasztottak le. Ez a sereg majdnem kivétel nélkül toborzott emberekből alakult, igen derék, katonai iskolából, Westpointból, továbbá a tüzér- és hadmérnök-iskolából kikerült tisztikarral. Háborúban ezt az álló hadsereget egy megfelelő erejű önkéntes seregnek, továbbá egy minden állam által különféleképpen szervezett, de egyformán felfegyverzett miliciának kellett kiegészíteni. Ez az önkéntes sereg, mivel békében számára semmiféle előkészületet nem tettek, tisztán improvizáció volt, a milic-hadnak pedig szintén csak kétes értéke lehetett.

A déli és északi államok között 1861-ben kitört polgárháború alkalmával a rendes seregnek legnagyobb része, továbbá a legderekabb és legtöbb tiszt a déli államok pártjára állott, melyek az 5 évi küzdelem alatt a fennhatóságuk alatt álló államokban összeírás útján jelentékeny erőket állítottak fel, míg az északi államok (Unio) csekélyszámú és nem a legjobb szervezetű milic-haduk mellett a háborút nagyobbrészt igen jelentékeny számú önkéntes sereggel viselték. A déli államok (conföderáltak) serege jobb, összetartóbb szervezetű volt s annak főparancsnoka Lee tábornok volt. Ennek folytán ez a sereg a háború éveiben jelentékeny sikereket is vívott ki az északi államokkal szemben.

A conföderáltak serege kivált lovasságban volt erős, míg az Unio kevésbbé jó gyalogságára való tekintettel igen számos tüzérséget tartott fenn. Az északi államok serege csak fokozatosan érhette el a jobb összetartozandóságot és megfelelő hadratermettséget és a fokozatosan kialakuló túlerővel kapcsolatosan végre a fölényt is a conföderáltak fölött. Igen kedvezőtlen befolyást gyakorolt az Unio seregénél a főparancsnokságban való folytonos változás.

Mindkét sereg hadosztályokra tagozódott; ezek állottak: 3–6 gyalog dandárból, 1–2 lovas ezredből és egészen 4-ig terjedő ütegből. A gyalog dandárok 2–4 gyalogezredből, ezek ismét 2, ritkábban 3 zászlóaljból állottak. A későbbi hadjárati években 2–4 hadosztályból álló hadtesteket is alakítottak.

Ez a polgárháború különösen figyelemreméltó az abban alkalmazott jelentékeny számú technikai eszközök miatt, valamint azért is, mivel ebben használták legelőször hadicélokra a hátultöltő fegyvert.

A harcmód semmikép sem felelt meg a tökéletesített fegyvernek, ami különben a csapatok nagy tömegének és vezetőinek a hadvezetésben és hadügyben való majdnem teljes tájékozatlansága és gyakorlatlansága mellett szinte önmagától következik. A hadviselés általában kevés energiát, kevés döntő, igen véres és hosszantartó csatákat mutat fel; a hadviselés aránylag lassúnak volt mondható; sok hadmozgadozás fordult elő benne; a harcászati összeütközést, amelyben a tábori erődítés nagy szerepet játszott, csak szükségből keresték, a kivívott sikert pedig ritkán aknázták ki. Kiemelendő azonban nagyobb lovas testeknek gyakrabban előfordult alkalmazása messzemenő vállalatokra (raid) az ellenség hátában, vasutak szétrombolására stb.