Az előző időszak folytonos háborúi következtében beállott nagymérvű erőelhasználás az időszak vége felé a gyors kiképzést tette szükségessé, amelynek hátrányai az ellenség előtt nagyon is érezhetőkké váltak. Ennek az időszaknak a kezdetén ennélfogva természetszerűleg reakciónak kellett bevállalnia, mely a csapatoknak kiválóan gondos és alapos elemi kiképzésében nyilvánult meg. Sajnos azonban, hogy ez a túlbuzgóság csakhamar szellemnélküli gépies idomítássá és mindenféle mesterkéltséggé fajult el, mely állapot, egyes dicséretreméltó kivételektől eltekintve, a XIX. század közepéig tartott. – A század második felében e tekintetben lassanként és fokozatosan változás állott be és úgy az egyes fegyvernemek részletes kiképzésénél, mint a vegyes fegyvernembeli nagyobb testek gyakorlatainál mindinkább azt a célt tartották szem előtt, hogy azok minél harcszerűbben viselkedjenek. Az 1866., 1870/71. és 1877. háborús évek tapasztalatai e tekintetben azt eredményezték, hogy azontúl már minden állam seregében a csapatoknak az ellenség előtti szolgálatnak s emellett kivált a lövészetnek minden részét felölelő gondos és kimerítő részletes kiképzésre, továbbá a seregtestek nagysága és száma tekintetében folyton növekedő – hadosztály-, hadtest-, sőt hadsereg-gyakorlatok sem voltak ritkák – és lehetőleg harcszerű lefolyást mutató gyakorlatokra helyezték a fősúlyt.

Egyes seregekben a csapatok egyöntetű kiképzése érdekében különféle mintaiskolákat, tanfolyamokat állítottak fel. (Tan-zászlóaljak, tan-lovasszázadok, tan-ütegek, lovagló intézetek, katonai lövőiskolák, vívó- és torna-tanfolyamok, részben egyes altiszti iskolák is).

Szabályzatokat a különféle fegyvernemek és szolgálatok számára minden államban szerkesztettek, melyek a csapatoknak a táborban, illetve az ellenség előtt való fellépésére, alkalmazására és szolgálatára a megfelelő elveket tartalmazták.