Báró Philippovič táborszernagy Sarajevo megszállása napján vagy közvetlenül utána bizonyára tudomást szerzett arról, hogy Bécsben még három hadtestnek mozgósítását határozták el. De miután ez új seregtestek beérkezésére csak jó idő múlva lehetett számítani, a táborszernagy néhány napig egyáltalában nem tolta tovább előre csapatait Sarajevo mellől s ez a pihenő kétségtelenül rá is fért az előző fáradalmak által meglehetősen kimerített csapatokra, hanem aztán maga is szükségesnek látta a fővárostól keletre fekvő, a fölkelők újabb gyülekezésére kiválóan alkalmas területek, kivált a Romanja planinának a kézbevételét. S valóban helyes is volt aránylag erős oszlopoknak, illetve csoportoknak Visoka és Mokra irányában való előreküldése, de kétségtelenül még jobb lett volna, ha már most egy-egy mindhárom fegyvernemből álló erősebb csoportot mindjárt Gorazda, illetve Visegrad tájékára tolt volna előre, mely csoportok a körülményekhez képest ezt a két kiválóan fontos pontot esetleg mindjárt végérvényesen meg is szállhatták volna.

Ellenben az határozottan elhibázott dolog volt, hogy az augusztus 23.-án és 24.-én előretolt részeket, sőt még a szeptember 2.-án beérkezett nem oknélküli riasztó hírekre útnak indított 6. hadosztályt is ismét Sarajevoba rendelte vissza. Most már biztos volt, hogy a Romanja Planina környékén és attól még tovább keletre még mindíg ízzik hamu alatt a parázs és csak kedvező alkalomra vár, hogy újból lángra lobbanjon. Ezt a lappangó tüzet tehát késedelem nélkül ki kellett volna oltani, mely esetben a fölkelők nem találtak volna időt és alkalmat, hogy a Romanja Planinán rövidesen annyi erőt gyűjtsenek össze, amelynek legyőzése már csak egy újabb komolyabb és veszteségteljesebb küzdelem, a senkovic–bandin–odziaki küzdelem révén vált lehetségesssé.