Az új erősbítések beérkeztének mérvéhez képest az Una és Sana völgyében fekvő helységek ellenállás nélkül adták meg magukat csapatainknak. Ellenben a megerődített Ključnál már augusztus vége óta gyülekeztek egyes kisebb fölkelő csoportok, melyek folyton fenyegették a hadsereg egyik utánszállító vonalát, a banjalukai országutat. Ezért Sametz vezérőrnagy szeptember 4.-én a Han Čadjavicanál összpontosított 22. ezred 3, a 26. és 53. ezred 1–1 zászlóaljával és 2 hegyi üteggel a nevezett helység elfoglalására indult és 6.-án odaérve, estig tartó küzdelem árán sikerült az erőd és néhány sánc kivételével a várost és a többi erődítéseket hatalmába ejteni. Másnapra Sametz vezérőrnagy a csapatok fáradtságára való tekintettel pihenőt rendelt el, 8.-án pedig lépcsőzetes előnyomulás által az ellenséges jobb szárny átkarolását rendelte el, minek folytán a fölkelők, rövid ellenállás után, még megszállva tartott állásaikat az erőddel együtt odahagyták, melyeknek csapataink ilyenformán már d. e. 10 óra tájban urai lettek, azonban veszteségük még így is elég jelentékeny volt, amennyiben a kétnapi küzdelem alatt 12 tiszt és 300 főnyi legénység esett el, illetve sebesült meg.

Eközben a Bihačnál gyülekezett fölkelők ellen szeptember 7.-én a Zavaljenál összpontosult 72. gyalog dandár indult döntő támadásra. Ehhez Zach vezérőrnagy a 23. gyalogezredet jobb, a 79. tartalék ezredet bal oszlop gyanánt rendelte előre. Az estig tartó ütközetnek volt ugyan némi eredménye, mindazonáltal Zach tábornok tekintve, hogy már háta is fenyegetve volt, tanácsosabbnak tartotta, az éj leple alatt a Zavaljera való visszavonulást elrendelni. A dandár halottakban 3 tisztet és 95 főnyi legénységet, sebesültekben 16 tisztet és 380 főnyi legénységet és azonkívül 35 eltűntet vesztett.

A Bihačnál összpontosult fölkelők számát, a rendes török katonaságot nem számítva, 15.000 főre teszik; ezúttal szenvedett veszteségük ismeretlen.

A Bihač elleni támadás megújítására szeptember 15.-én a 72. dandár ismét Zvaljeból, valamint az időközben Sluinnál összpontosult V. hadtestbeli 28. dandár rendeltetett előre.

Szeptember 15.-én a 76. tartalék ezrednek Izačic, a 23. sorgyalogezrednek és az 1. vadász zászlóaljnak pedig a szívósan védelmezett Zegar helységet sikerült birtokba ejteni, mialatt a 88. honvédzászlóalj Prosičenikamenen és Ljeskovacon át tüntetőleg nyomult előre, hogy a főtámadási irányról az ellenség figyelmét elvonja. – Szeptember 16.-án a küzdelem csak kevés eredménnyel járt, mire Reinländer és Zach tábornokok 17-re egyetértőleg pihenőt rendeltek el.

Szeptember 18.-án csapataink főtörekvése a Debeljača magaslat elfoglalására irányult, mivégből előző tüzérségi tűz után 4 zászlóalj rohammal szerencsésen be is vette az említett magaslatot és azt az ellenség által estefelé végrehajtott kétségbeesett ellentámadás dacára is sikerült birtokában megtartania. Ezzel az erőd elfoglalásához kulcspontul szolgáló legfontosabb terepszakasz csapataink kezében volt, minek folytán annak védőrsége szeptember 19.-én a korai délutáni órákban a további ellenállás sikertelenségét belátva, az erőd tornyára megadás jeléül kitűzte a fehér lobogót. – A csakhamar megszállt erődben csapataink 5 löveget, számos fegyvert és lőszert találtak, az 1 törzstisztből, 32 főtisztből és 139 főnyi legénységből álló rendes török védőrség pedig megadván magát, Zágrábba szállíttatott, ellenben a harcban részt vett fölkelők nagyobbára szétszéledtek.

Bihač elvesztésének hatása alatt a körülfekvő nagyobb városok, többek között Kulen-Vakuf is, csakhamar szintén meghódoltak az időközben ugyancsak bosnyák területre lépett s Musulin ezredes parancsnoksága alatt álló 83. honvéd gyalog dandár előtt, Petrovacot pedig szeptember 25.-én a Ključ felől előnyomuló Sametz-dandár szállotta meg ellenállás nélkül, ahova 28.-án a Zach-dandár is bevonult.

Bosznia délnyugati részén Livno tájékán, már augusztus közepe táján gyülekeztek a kisebb-nagyobb fölkelő tömegek, honnan egyrészt egészen a travnik–szarajevoi műútig, másrészt a dalmát határ felé terjesztették ki portyázásaikat. Ennek véget vetendő, Csikós vezérőrnagy a Sinjnél összpontosult dalmát landwehr-csapatokkal augusztus 15.-én Livno felé támadólag előretörvén, a fölkelőket a Livnora való visszatérésre birta, mire Csikós vezérőrnagy célját elérvén, csapatjait újból Sinjbe vonta vissza s csupán 1 zászlóaljat hagyott Han Prolognál biztosításul hátra. Ez a zászlóalj szeptember 7.-én a Livonból kitörő török csapatok támadását sikerrel visszaverte ugyan, de sem ez, sem Csikós vezérőrnagy nem tartotta erejét elegendőnek, hogy ezt a sikert kiaknázva, Livno felé, ahol állítólag 4000 főnyi török védőrség és ugyanannyi fölkelő tömeg állott, támadólag előretörjön. Az erődített hely bevétele végre a XIII. hadtest parancsnokának, herceg Württemberg táborszernagynak jutott osztályrészül, aki evégből a 7. hadosztályt szeptember 18.-án Sarajevoból és Jajceból Travnikban összpontosítván, 26.-án az erőd előtt beérkezve, azonnal hozzáfogott annak körülzárásához s egyúttal Csikós vezérőrnagy is parancsot kapott a hozzá való csatlakozásra.

Szeptember 27.-én kisebb félbeszakításokkal az összes ütegek irányították tüzüket Livno felé, ott nagy zavart és pusztítást véghezvivén. Ennek hatása alatt estefelé a gyalogság is közbelépett és az ellenség előretolt kisebb csapatait könnyű szerrel a városba és az erődbe szorította vissza. Szeptember 28-ikára hajló éjjel az ütegek még közelebb vonultak és alig hogy reggel a tüzet újból felvették, a város küldöttségileg annak és az erődnek megadását ajánlotta fel. Ez elfogadtatván, d. e. 9 óra tájban már a mi csapataink zászlója lengett az erőd tornyán.

A nagyfontosságú hely kézrekerítése nem is került nagy áldozatokba; csapataink mindössze 40 halottat és sebesültet vesztettek és a városban és erődben 500 főnyi rendes török katonaságot, 14 löveget és nagyszámú lő- és egyéb hadiszereket találtak.

Livno és Bihač bevétele után a fölkelők már csak az Unától északra fekvő csücsökben garázdálkodtak. Ezek lefegyverzésére Reinländer vezérőrnagy indult október 4.-én Bihačból és Krupaból két oszlopban Peči felé előre, ahol 6-ika folyamán igen elkeseredett harc fejlődött ki a fölkelőkkel, mely még másnap is folytatódott, míg végre sikerült azokat teljesen széjjelszórni. E kétnapi ütközet alatt csapataink 52 halottat és 197 sebesültet vesztettek.

A lakosság lefegyverzése után Reinländer vezérőrnagy október 9.-én Podzvizdra, 10.-én pedig Vrngoracra folytatta előnyomulását, mindenütt nagyobb nehézség nélkül lefegyverezvén az ottani lakosságot.

Ezek után Reinländer vezérőrnagy okt. 15.-én Bihačra tért vissza, a kis Kladus erőd körülzárására az 1. vadász zászlóaljat hagyván hátra, mely végre október 20.-án szintén kapitulált,[1] mely ténnyel az okkupáció nagy műve teljes befejezést nyert.

[1] Kenedy id. m. 37. oldalán a Kladusa körül történteket ekként adja elő: „Veliki Kladusát ... elsőnek a 89. m. kir. (horvát) honvédzászlóalj közelítette meg, de az október 10.-i támadás nem sikerült. Másnap összébb vont új csapatokkal támadtak, de a várból váratlan hevességgel ágyúztak az ostromlókra, akik kénytelenek voltak lövészárkokat húzni. Mindazonáltal október 17-ig zuhogó esőben eredménytelen volt az ostrom. E napon Zach tábornok új csapatokkal rohamot rendelt. A létrákkal végrehajtott roham azonban itt is ugyanolyan meglepetéssel végződött, mint már Ljucsnál, Bihácsnál és több ilyen hegyi-erődnél is. Az ostromlók a várat üresen találták. Helyőrsége éjnek idején a várból kimászott és a bokros Karsat fensíkon eleblábolt. A zsákmány is elég humoros volt: 1 zászló, 3 régi vaságyú, némi lőszer és sok penészes ennivaló.”