Amint a közölt adatokból kitűnik, Mostar és Sarajevo bevétele után a további hadműveletek végrehajtására, illetve a megszállás végleges elintézésére 160.000 harcost állítottak készenlétbe, ami több mint kétszerese annak, amit eredetileg a két tartomány megszállása céljából azok határai mentén felvonultatott.[1] Annál feltűnőbb ez, mivel időközben csapataink e tartományok legnagyobb részét máris megszállották, a fölkelők erejét pedig már több helyütt sikerült, ha nem is egészen, de alaposan megtörni. És mégis szükség volt ily nagyarányú erőkifejtésre, mert a várható további ellenállásnak nem az ellenség harcosainak száma, hanem a fegyverfogható ellenséges katonaságon kívül az egész lakosságnak szinten emberfölöttien szívós ellenállási képessége volt az igazi fokmérője.

Az újonnan mozgósított seregtestek felvonulása és a 2. hadsereg egyes seregtesteinek tervbe vett alkalmazása teljesen megfelelt az elérendő célnak.

[1] Bosznia megszállására 55.000, Dalmácia számára pedig 20.000, vagyis összesen 75.000 ember.