A már említettek után a hadműveleti tervekhez nem sok a hozzáfűzni valónk. Hogy olasz részről az erők megosztása hibás volt, azt már említettük. Mindazonáltal a kisebb olasz seregcsoport, a Po-hadsereg, még mindíg valamivel erősebb volt Albrecht főherceg déli hadseregénél. Előbbi ütközet-létszáma 80.000 gyalogost, 3600 lovast és 174 löveget, utóbbié 71.800 gyalogost, 3536 lovast és 168 löveget tett ki. Ellenben a Mincio-hadsereg a maga 120.000 gyalogosával, 7200 lovasával és 282 lövegével majdnem kétszer akkora volt, mint az osztrák déli hadsereg.

Feltűnő, hogy az olasz fővezérlet az erősebb csoportnak, a Mincio-hadseregnek, csupán tüntető szerepet szánt, míg a főtámadást a gyöngébb Po-hadseregnek kellett volna végrahajtania. Minden esetre célszerűbb lett volna a szerepeket fölcserélni s a csak minimális erejűre szabandó Po-hadsereget a tüntetés és az annál nagyobb erejűvé válandó Mincio-hadsereget az óriási többségével ellenfelét lenyűgöző és lehengerlő főtámadás végrehajtásával megbízni. De ez erőelosztás, erőcsoportosítás megfordítva is sokkal jobban megfelelt volna, mint ahogyan az a valóságban történt. Ideálisan cselekedett e tekintetben Albrecht főherceg, aki mint alább látni fogjuk, végső fokon Cialdini 83.600 emberével szemben mindössze 2000 embert hagyott vissza, hogy a döntő ponton annál erősebb lehessen. Épígy ideálisnak mondható osztrák részen az erők együtt-tartása és a határ szinte légmentes elzárása, ami egyedül biztosíthatta a szándékolt gyors, meglepő és az ellenséget elkábító fölényes támadás végrehajtását. Ennek a támadólagos fellépésnek a szándéka és terve a majdnem háromszoros túlerőben levő ellenség ellen már magában véve is amily veszélyes ép oly szép és fölemelő elhatározásnak minősíthető.

Felfegyverzés, felszerelés és harcászati kiképzés tekintetében a két szemben álló sereg majdnem egyformának mondható, de ami a magasabb vezetést és a csapatok belső értékét illeti,[1] e tekintetben az osztrák déli hadsereg határozottan előnyben volt. Albrecht főherceg mint hadvezér magasan fölötte állott ellenfelének, az olasz királynak és a két olasz hadsereg vezető egyéneinek, La Marmorának és Cialdininek is.

Az olaszok hadüzenete még a régi mód szerint történt, mely napokkal előbb jelezte az ellenségeskedések tényleges megkezdését. Ez persze bőségesen alkalmat szolgáltatott az ellenfélnek, hogy gyorsan még sok mindent elrendeljen és végrehajtasson, ami a hadműveletek kedvező feltételek mellett leendő megkezdését lényegesen elősegítette.

Hogy Albrecht főherceg a hadüzenetre nem is válaszolt, nem mondható valami nagyon gavalléros, még ellenfelek között is rendszerint szem előtt tartani szokott udvariassági formának. Az sem valami nagyon épületes dolog, hogy a két hadikiáltványban a két fővezér a szemrehányások egész özönét zúdítja ellenfele uralkodóinak, kormányainak és népeinek fejéhez. E szemrehányások jogosultsága tekintetében mindkét félnek egyformán volt és nem is volt igaza. Mind a kettő túloz s az osztrák, mely jóval erősebb és kevésbbé válogatott, sok helyütt sértő kifejezéseket is használ,[2] kétségkívül még jobban, mint az olasz. Ellenben a kiáltványnak tisztán katonai vonatkozású része valóban szép és szívhezszóló.

[1] Strobl id. m. 5: „Die italienische Infanterie Kämpfte vorwiegend mit entschiedener Offensive. Den Kern der Armee bildeten 5 wohlgeschulte und wohldisciplinierte Infanterie-Truppen-Divisionen (alte piemontische Armee), Ansonsten entbehrte die junge italienische Armee im Vergleiche zur österreichischen des festen Gefüges und der zielbewussten einheitlichen Leitung.”

[2] Jellemző, hogy Strobl az id. m. 7. oldalán egyébként szószerint közölt kiáltványból a lekicsinylés és gyűlölet hangján tartott részeket szó és megjegyzés nélkül egyszerűen kihagyta anélkül, hogy a szokásos pontozással jelezte volna, hogy ott a szövegből valamit kihagyott.