Június 19.-én a délután folyamán kapta meg La Marmora Firenzéből a királytól az utasítást, hogy a hadüzenetet elküldheti. Erre a tábornok rögtön parancsot adott a Minciv-hadsereghez tartozó hadtesteknek, hogy közvetlenül az osztrák határig, a Mincio vonaláig nyomuljanak előre, egyúttal a már elkészített hadüzenetet Mantua alá küldte, ahol azt báró Stankovics altábornagy várparancsnok átvevén, Veronába továbbította, ahol az június 20.-án d. u. 1 órakor érkezett be. Az eredetiben olasz nyelven írt fontos okirat magyar fordításban következőleg hangzott: „Az olasz hadseregfőparancsnokságtól. Hadsereg-főhadiszállás Cremona, 1866 június 20. Az osztrák császári birodalom minden más államnál jobban hozzájárult ahhoz, hogy Olaszország szétdarabolt és elnyomott állapotban legyen és ő volt ama megszámlálhatatlan anyagi és erkölcsi hátránynak legfőbb oka, melyeket Olaszországnak sok századon át eltűrnie kellett. Még ma is, miután 22 millió olasz egy nemzetté egyesült, a művelt világ összes államai közül Ausztria az egyetlen, mely annak elismerését megtagadja. Míg legnemesebb tartományaink egyikét, melyet rengeteg erődített táborrá alakított át, még mindíg leigázva tartja, onnan létünket veszélyezteti és belső és külső fejlődésünknek útját állja. – Hiábavalók voltak az utóbbi években a barátságos hatalmak kísérletei és tanácsai, hogy e türhetetlen állapoton segítsenek. Ezáltal elkerülhetetlenné vált, hogy Olaszország és Ausztria az első európai bonyodalom alkalmával mint ellenfelek ne kerüljenek egymással szembe. – Ausztriának újabb kezdeményezésére a fegyverkezés terén, valamint ellenszegülése három nagyhatalom békés ajánlatai ellen, nyilvánvalóvá tették a világ előtt, mennyire ellenségesek az ő szándékai, ami Olaszországot egyik szélétől a másikig felingerelte. – Ő Felsége, a király, mint népe jogainak féltékeny őre és a nemzeti integritás védelmezője, ennélfogva kötelességének tartja, hogy az osztrák császárnak hadat üzenjen. Ennélfogva felséges uralkodóm parancsára Felségednek, mint a velencei tartományokban levő osztrák csapatok parancsnokának, tudomására hozom, hogy az ellenségeskedések három nappal e levél kelte után (tre gironi dopo la data) meg fognak kezdődni, hacsak császári Fenséged e három napi halasztáshoz hozzá nem járulna, mely esetben ennek közlését kérem. La Marmora Alfons.”

Albrecht főherceg erre a hadüzenetre nem válaszolt, hanem a következő napon, június 21.-én, a következő kiáltványt intézte a déli hadsereg katonáihoz: „Katonák! A rég várva-várt pillanat végre elérkezett; a háború megkezdődik. – A rabló szomszéd újra kinyújtja kezét Uralkodónk koronájának eme szép kincse után, amely a ti oltalmatokra van bízva. A hadsereg becsülete, közöttünk minden egyesnek becsülete, e zálog megtartásához van kötve. Én nem adhatok nektek erősebb bizonyítékot bizalmamról, mint amikor nyíltan megmondom nektek, hogy az ellenség hatalmasan felkészült és számra nézve nálunk sokkal erősebb. – A mi feladatunk nehéz lehet, de hozzátok méltó. Elszánt vitézséggel a harcban, a mindenféle erőmegfeszítésekben való fáradhatatlan kitartással, az ősi osztrák szívóssággal, melyet önmaga még sohasem vont kétségbe, Isten segítségével e feladatot most is dicsőségesen megoldjuk, mert a mi részünkön van a szent igazság, melynek végül győzedelmeskednie kell. – Bármi történjék is, semmi sem fogja lángoló bátorságtokat, semmi sem fogja a végső diadalba vetett szilárd bizalmatokat megrendíteni. A mi ellenfelünk, elvakítva ama könnyű sikerek által, amelyeket árulással, hűtlenséggel és vesztegetéssel szövetkezve másutt talált, merészségében és rabló vágyában nem ismer határt; azt hiszi, hogy zászlóit a Brenner ormaira és a Karszt szikláira tűzheti; csakhogy ez alkalommal nyilt harcról van szó, oly hatalommal, mely érzi, hogy létéről vagy nem létéről van szó, mely el van tökélve; győzni, vagy – ha úgy kell lennie – dicsőségesen elbukni. – Bárha eszébe juttatnátok az ellenségnek újra, hogy hányszor futott már meg előletek! – Föl tehát katonák! A császár és a haza várakozásteljesen, – a ti anyáitok, feleségeitek és testvéreitek lelkes együttérzésével tekintenek reánk! – Fel a harcra Istennek nevében és ama messzehangzó szózattal: „Éljen a császár!”

Ugyane napon, június 21.-én, Victor Emánuel, Olaszország királya a következő kiáltványt intézte katonáihoz a cremonai főhadiszállásról: „Tisztek, altisztek és katonák! Amikor Ausztria újból fegyverkezik határainkon, új harcra hív fel benneteket. Ez a harci szózat számunkra, mint mindig, most is örömszózat lesz. Hogy mi a ti kötelességtek, azt nem kell mondanom, mert meg vagyok győződve, hogy ti azt jól ismeritek. Bizva ügyünk igazságában és jogunk erősségében, kivívjuk majd egységünket. – Tisztek, altisztek és katonák! Én ma újból átveszem a hadsereg főparancsnokságát, hogy eleget tegyek ama kötelességnek, amely engem és benneteket kötelez, hogy Velence népét felszabadítsuk, mely hosszú idő óta nyög kegyetlen járom alatt! Ti győzni fogtok és neveteket áldani fogják a jelenlegi és a jövendő nemzedékek. II. Victor Emánuel. ”