XXII/16. számú melléklet.

Benedek táborszernagy július 1-i távirata, amelyben a hadsereg állapotát katasztrófálisnak jelezte és a minden áron való békekötést javasolta,[1] Bécsben igen nagy megdöbbenést keltett és Ferenc József császárt arra bírta, hogy az olaszországi háborút gyorsan befejezve, a június 2.-án Custozzánál a háromszoros túlerőben levő olasz hadsereg fölött diadalt aratott hadsereg zömét az északi hadiszínhelyre helyeztesse át, ahol a dinasztia sokkal fontosabb érdekei forogtak kockán, mint délen. Ehhez képest a bécsi diplomaták július 2.-án III. Napoleon francia császárt felkérték, hogy közvetítőül lépjen fel az Olaszországgal megkötendő fegyverszünet érdekében. Erre Napoleon a következő napon késznek nyilatkozott, hogy Venezia föltétlen átengedése ellenében nemcsak Olaszországgal, hanem Poroszországgal is létrehozza a fegyverszünetet. Ez a bécsi körökre annál örvendetesebb volt, mivel ezzel egyidejűleg érkezett meg a königgrätzi csata szerencsétlen kimenetelének első híre is.

Közben az északi hadiszínhelyen következőleg alakultak a viszonyok: Az osztrák északi hadsereg, miután július 3.-án este és az éj folyamán az Elbe folyón átkelt, zömével a hadseregparancsnokság rendelkezése szerint Tynist–Hohenmauth–Zwittau–Mährisch Trübau-n át Olmütz felé húzódott vissza, míg a legrövidebb irányban Bécs felé csupán a Holstein herceg parancsnoksága alatt egy hadtestbe alakított és széles arcvonalat felvett négy (1. könnyű, 1., 2. és 3. tartalék-) lovashadosztály vett irányt. Egyidejűleg a X. hadtest vasuton egyenesen Bécsbe szállíttatott, hogy a főváros biztosítására a háború folyamán kiépített floridsdorfi hídfőt megszállja. Ez a hídfő 22 km. kiterjedésben a Lobautól félköralakban a Bisambergig húzódott és 30 ütegből és sáncból állott, amelyekben mintegy 400 löveg volt elhelyezve. A nagyszabású hídfőnek két magva volt; az egyik, kisebb Stadlaunál, a másik Floridsdorfnál. Az építéshez május 15.-én fogtak hozzá és július 22.-én az egész nagy mű védhető állapotban készen állott.

Eredetileg Bécsben arra az elhatározásra jutottak, hogy a Duna bécsi szakaszát a 2–3 hadtesttel megerősítendő és vasuton odaszállítandó déli hadsereg zömével védik meg, az Olmütznél meghagyandó északi hadsereg többi részével pedig hátbatámadják a Bécs felé törekvő poroszokat.[2] Ezért nyomban intézkedtek, hogy az V. és IX. hadtest és az 1. (Pulz-) lovasdandár vasuton Bécsbe szállíttassék és egyidejűleg az összes hadak főparancsnokságával a custozzai győzőt, Albrecht főherceget bízták meg, aki július 13.-án Bécsbe érkezve, a fenti tervtől és szándéktól eltérőleg elrendelte, hogy az északi hadsereg többi része is Olmützből Bécs alá vonuljon, még pedig a X. hadtestet követve, a III-ik, majd a szász-hadtest[3] vasuton, a többi gyalog menetben a Morva mentén Pozsony felé, vagy ha ez lehetetlen volna, a Kis Kárpátokon és Komáromon át keressen csatlakozást a déli hadsereghez.[4] Az előreküldött csapatok feladatává a floridsdorfi hídfőnek és a Bécstől Kremsig terjedő Duna-szakasznak védelme jelöltetett ki. A lovashadtestnek visszavonulását az eddigi módon kellett Bécs felé folytatni, a vasuti szállítás alatt levő X. hadtest Mondel-dandára pedig parancsot kapott, hogy Lundenburgban kiszállva, a prerau–bécsi vasutvonalat biztosítsa. E csapatok fedezete alatt a főherceg az északi hadsereget és a déli hadsereg zömét Bécs környékén gyülekeztetve és a floridsdorfi hídfőre támaszkodva, meg akarta akadályozni a poroszokat abban, hogy a Dunán Bécsnél, illetve azon alul Pozsonynál, vagy fölül Tulln-nál átkeljenek, avagy esetleg maga menjen a Dunán át az ellenség megtámadására előre, megjegyezvén, hogy a Bécs tájékán a fentiek szerint egyesítendő osztrák északi és déli seregek együttes állománya még mindíg mintegy 225.000 főt és 718 löveget tett ki.

A porosz sereg július 4.-én a csatatéren pihenőt tartott s másnap a legrövidebb irányban, részben Pardubitzon, majd Zwittaun és Poličkán át Brünn felé, részben Časlaun és Iglaun át Znaim felé, Bécs irányában kezdte meg az előnyomulást. A gárda landwehr-hadosztály Prága felé vett irányt, hogy azt megszállja. Amikor július 6.-án a porosz hadvezetőség megtudta, hogy a visszavonuló osztrák sereg zöme Olmütznek vett irányt, arra az elhatározásra jutott, hogy arrafelé csak a 2. hadsereget irányítja, míg az 1. és az Elbe-hadsereget, mindhármukat landwehr-alakulásokkal kiegészítve, Brünnön és Znaimon át hagyja tovább előnyomulni a monarchia szíve, Bécs felé előre. Emellett a 2. hadseregnek Prossnitznál állást foglalva, az Olmütznél álló osztrák északi hadsereget ott le kellett kötnie s annak összeköttetését a Dunával lehetetlenné teendő, többek között a prerau–lundenburg–bécsi vasutvonalat is szét kellett rombolnia.

E kölcsönös rendelkezésekből kifolyólag július 14-ikéig a XXII/16. számú mellékleten feltüntetett helyzet alakult ki.

Benedek táborszernagy július 14.-én kezdte meg az északi hadsereg zömével az elvonulást Olmützből, hogy azt a vett utasításhoz képest a Morva völgyén lefelé vezesse, ámde az említett napon Kralitznál és Biskupitznál, 15.-én pedig Tobitschaunál a 2. porosz hadsereg részeivel keletkezett összeütközések folytán a Morva mentét odahagyta és a további visszavonulást a Kis Kárpátokon át a Vág völgye felé folytatta. Július 15.-én a Mondel-dandár parancsot kapott, hogy Lundenburgból Marcheggre vonuljon, hogy az ottani vasuti és műút-hidat, mint nemkülönben a neudorfi hidat is az északi hadsereg elvonulásának illetve oldalmenetének tartamára biztosítsa.

Az elvonuló osztrákok nyomában a porosz 1. hadsereg 7. hadosztálya július 16.-án Lundenburgot, a 8-ik pedig Gödinget szállotta meg. Július 19.-én a porosz fővezérlet arra az elhatározásra jutott, hogy a három hadsereget a Russbach mögött összpontosítja, még pedig az Elbe-hadsereget Wolkersdorfnál, az 1-sőt Wagramnál s a 2-ikat az előbbi kettő mögött Schönkirchennél, hogy aztán a körülményekhez képest vagy a floridsdorfi hídfőből jövő támadást kivédje, vagy azt maga támadja meg, vagy végül gyors mozdulattal Pozsonyra vonuljon s ott a Duna jobb partjára átkelve, tovább vonuljon támadólag Bécs felé előre.[5] Albrecht főherceg azonban az ellenség szándékait kitalálván, a marcheggi és neudorfi hidakat elromboltatta, a Mondel-dandárt Blumenau-ra (Lamácsra), a II. hadtestet pedig, részben kocsikon, Pozsonyba rendelte, meghagyván az említett dandárnak, hogy Lamácsnál végsőkig kitartson s ha mégis visszavonulnia kellene, a pozsonyi hidat maga mögött rombolja el.[6] Amikor tehát a Russ-Bach vonalon felvonult poroszok balszárnyát képező IV. hadtest július 21.-én a Morván átkelve Stomfára vonult, 22.-én pedig Pozsony felé előretört, ott már nemcsak a Mondel-dandárt, hanem az egész osztrák II. hadtestet is magával szemben találta, amiből aztán a lamácsi (blumenaui) ütközet fejlődött ki.

[1] Lásd a 351. jegyzetet.

[2] Ez értelemben kapta Benedek július 9.-én a következő utasítást (osztrák vezérkari mű): „Um die Verteidigung von Wien und der Donaulinie einigermassen zu ermöglichen, hat das Armeekommando nach Tunlichkeit noch eine Armeekorps mittelst Eisenbahn von Olmütz nach Wien abzusenden, welches gleich dem bereits hier eintreffenen X. Korps aus dem Verbande der Nordarmee ausgeschieden wird. Mit den übrigen Teilen der Nordarmee, welche in Olmütz konzentriert zu beliben hat, ist nach Tunlichkeit aktiv zu wirken, um den Feind in seinem Vordringen gegen Wien aufzuhalten, dabei aber mit jener Vorsicht und Überlegung vorzugehen, um die Armee vor weiterem Unglücke zu bewahren.”

[3] Azonban a vasutvonal veszélyeztetése miatt az utóbb említett hadtestnek csak fele volt vasuton Bécs alá szállítható.

[4] Osztrák vezérkari mű: Anfänglich bestand die Absicht, nebst dem grösseren Teile der Südarmee nur noch 2–3 Korps der Nordarmee bei Wien zu konzentrieren, den grösseren Teil de letzteren aber (5–6 Korps) , im verschanzten Langer bei Olmütz zu belassen, mit der Bestimmung, von dort gegen den Rücken des feindlichen Heeres zu operieren, während 4–5 Infanterie- und das Kavallerie-korps die Donau direkt verteidigen sollten. Als jedoch am 9. Juli Erzherzog Albrecht telegraphisch seine Meinung dahin abgab, dass eine wirksame Verteidigung des Reiches nur mehr durch die Konzentrierung aller Streitkräfte an der Donau denkbar sei, ward der Rückzug der ganzen Armee gegen diesen Strom beschlossen.”

[5] Fritz Schirmer, Das Treffen von Blumenau – Pressburg am 22. Juli 1866, 14: „Die preussische Heeresleitung hielt Vorsicht für geboten, um nicht die Vortruppen einem Echec auszusetzen udn präzisierte ihre Absichten dahin, dass die Armee in einer Stellung hinter dem Russbache zu konzentrieren sei. In dieser Stellung soll die Armee zunächst in der Lage sein, einem Angriff entgegenzutreten, welchen der Feind mit etwa 150.000 Mann von Floridsdorf zu unternehmen vermöchte; demnächst soll sie aus derselben die Floridsdorfer-Verschanzungen recognosciren und angreifen, oder aber unter Zurücklassung eines Observations-Corps gegen Wien möglichst schnell nach Pressburg abmarschieren können ... Gleichzeitig mit dem Vorrücken an den Russ-Bach soll der Versuch gemacht werden, Pressburg durch überraschenden Angriff in Besitz zu nehmen und den eventuellen Donau-Uebergang daselbst zu sichern.”

[6] „In der Voraussicht der feindlichen Absichten hatte der Erzherzog Albrecht bereits am 17. die Brigade Mondel angewiesen „die Brücken bei Marchegg, Neudorf, dann die Eisenbahnbrücke zu zerstören, mit dem Gros die Stellung bei Blumenau aufs Aeusserste zu halten und bei einem eventuellen Rückzug nach Pressburg die dortige Brücke abzutragen.”