A szövetséges hadak támadólagos előnyomulása a porosz hadtesttel Missunde, az osztrák hadtesttel Schleswig városa felé az Eider folyón való átkeléssel február 1.-én vette kezdetét. A porosz hadtest támadása február 2.-án Missunde ellen nem sikerült, ellenben Gablenz hadteste február 3.-án Jagel és Ober-Selknél a Danewerk-állás előtt levő dán erőket megtámadván, azokat a sáncokba vetette vissza.

Erről a műveletről a Pilch szerkesztette A magyar Katona, II. 360. oldalán ezeket olvassuk: „A hadműveletek folyamán a magyar ezredek közül a kassai 34. gyalogezred tüntette ki magát a legtöbb alkalommal. Az ezred az Eider folyón való átkelésre vonatkozó parancsot a február 1-ére virradó éjszakán kapta meg Gondrecourt tábornok dandárparancsnoktól; a kis szelet papíron írott kurta és furcsa parancs így hangzott: „Az Uristen nevében rajta!”[1] Ez a parancs lett később az ezred jelmondata. Másnap este a dandár elérte az erősen kiépített és megszállt ellenséges sáncvonal lábát. Az ezred a „Danewerk”-nek nevezett megerősített vonal legnehezebb és legmagasabb pontja, a „Königsberg” előtt állott meg, ahonnan február 3.-án délelőtt két oszlopban előre nyomult. Az I. zászlóalj egy huszárszakasszal Jagel falu felé támadott. Ezt az oszlopot maga az ezredparancsnok, Benedek Sándor ezredes vezette. A Sztranszky őrnagytól vezetett II. zászlóalj pedig a dandár többi osztagával Oberselk falu és a „Königsberg” felé nyomult elő. Benedek ezredes zászlóaljával haláltmegvető bátorsággal berohant a faluba és másfél órai harc után délben kiverte onnan a dánokat,[2] akiknek sorából egy tisztet és 173 embert foglyul ejtettek. E harc közben különösen kitűnt Marcinfalvi Dobos Miklós alhadnagy, aki szakaszával azt az ellenséges zászlóaljat rohamozta meg és verte széjjel, amely a mieinket át akarta karolni.

Ezalatt a II. zászlóalj rövid, de véres kézitusa után elfoglalta Oberselket.[3] A „Königsberg” elleni roham délután 3 órakor kezdődött. A hegy rendkívül meredek lejtőjét hó és jég borította, tetejéről pedig a dán ütegek és a lövészárkokban elhelyezett ellenséges gyalogosok ugyancsak hevesen tüzeltek az előnyomulókra, akiknek élén nemcsak a 34. gyalogezred II, zászlóaljának parancsnoka, hanem maga Gondrecourt tábornok és ennek vezérkari tisztje is kivont karddal rohant előre, a Königsbergre. A nyilt terepen, térdig érő hóban feltörtető magyar bakákat gyilkos tűz fogadta, de lendületes támadásukat semmi sem tudta fékezni, úgyhogy a dandárparancsnoknak ismételten figyelmeztetnie kellett a századokat: „Ne oly hevesen fiuk!” Már az esti szürkületben, délután 4 órakor ért a zászlóalj a hegy tetejére, ahol heves harc után elfoglalta a dánok állásait. Késő este volt már, amikor az ezred két zászlóalja megint egyesült és gyér tábortüzeknél megpihent a becsületesen elvégzett katonamunka után. Lelkesen adták kézről-kézre azt az üzenetet, amelyet vitéz dandárparancsnokuk, Gondrecourt tábornok előjegyzési könyvecskéjéből kiszakított lapra sajátkezűleg írt meg: „Vitézül viseltétek magatokat. Köszönöm.” A küzdelem után 3 arany, 9 nagyezüst és 43 kisezüst vitézségi érmet és 30 porosz kitüntetést osztottak szét. Az aranyéremmel kitüntettek között volt Mihajlovits őrmester is, aki 4 emberrel megrohanta az egyik megerősített sáncot és el is foglalta.”

Nehogy bennünket bárki is részrehajlással vádolhasson, szükségesnek tartom a Jagel, Oberselk és a Königsberg birtokáért lefolyt küzdelmet röviden a következőkben összefoglalni. Jagelt Benedek ezredes tényleg egymaga foglalta el ezredének I. zászlóaljával, bár a falut 2 ellenséges zászlóalj és 8 löveg tartotta megszállva. Ellenben a 9 gyalog század által védett Oberselk és a 2 zászlóalj, 1 lovas század és 4 löveggel megszállt Königsberg ellen Gondrecourt tábornok dandárának fennmaradó részét vonultatta fel, mégpedig a 18. vadászzászlóaljat és a 30. gyalogezred I. zászlóalját a dandárhoz beosztott üteggel az első harcvonalban, a 30. és 34. gyalogezred II-ik zászlóaljait pedig a második harcvonalban. A Gondrecourt-dandárt ugyanazon a menetvonalon a Nostitz-dandár követte.[4] A Gondrecourt-dandár első harcvonala által nagy lelkesedéssel végrehajtott támadásnak a dánok nem sokáig állhattak ellen s így Oberselk hamarosan a császáriak kezébe került. A szép sikeren felbuzdúlva Gondrecourt tábornok nyomban a támadásnak a Königsberg ellen való folytatását határozta el, mihez az előző támadásban kimerült 30. gyalogezred I. zászlóalját a második harcvonal két zászlóaljával váltotta fel, melyek egyike, mint tudjuk, a 34. gyalogezred II. zászlóalja volt. Ez a támadás is pompásan sikerült és délután 4 óra tájban már a Königsberg is a mieink kezében volt.[5] Gondrecourt tábornok a csapatjai élén végrehajtott kiváló haditettéért a Mária Terézia rend lovagkeresztjét kapta, vitéz dandárának pedig ekkor adták meg a „Vasdandár” jelzőt.

Az e napi küzdelem a dánoknak több mint 300, az osztrák-magyaroknak pedig több mint 500 emberükbe került.[6]

E szép sikerek ellenére Wrangel tábornagy a Danewerk közvetlen megtámadását fölötte időtrabló és nehéz feladatnak tartván, elhatározta, hogy az osztrák hadtestet arcban visszahagyva, a porosz hadtesttel a Schlei-folyón annak torkolatánál, Arnis mellett kel át, hogy a dánokat oldalba fogja. Mielőtt azonban ez az átkelés megtörtént volna, a dánok a Danewerk véldemét feladva, február 5.-én elvonultak Flensburg felé. Gablenz ezt 6.-án reggel megtudva, a Nostitz-dandárral azonnal üldözésükre indult s utóvédüket Överseenél újból megverte, mire de Meza tábornok 6¹/₂ dandárral a düppeli sáncokba és Alsen szigetére vonult, míg Hekermann-Lindencrone tábornok 2 gyalogdandárral és a lovas hadosztállyal Jütlandba, Koldingra vonult vissza.

Gablenz a II. hadtesttel és a gárda hadosztállyal Kolding felé követte a dánokat, mely helységet február 17.-én meg is szállotta, az I. hadtest ellenben Düppel felé vonult s miután az ottani sáncok erős védőállást alkottak, melyet csak rendszeres ostrom útján lehetett elfoglalni, a porosz hadtest az ostrom-telep megérkeztéig figyelő állásban maradt.

Ezalatt Jütlandban a támadólagos előnyomulás március 8.-án tovább folytatódott; a gárda hadosztály Friedericia vára ellen nyomult, míg Gablenz a II. hadtesttel északi irányban Veile-nek vett irányt, ahol Hekermann-Lindencrone csoportjának zömét megtámadván, azt vissza is vetette. Erre ez a dán csoport az ellenállással végkép felhagyva, a Limm fjordon át teljesen visszavonult, mire a II. hadtest az aarhus-i és viborg-i kerületeket megszállván, március végétől kezdve Friedericiát zárta körül, miután az ott lévő porosz gárdahadosztályt az I. hadtest erősbítésére Düppel alá rendelték.

Friedericia körülzárásában az újvidéki 6. magyar gyalogezred is részt vett, mely előbb, február 3.-án a megerősített Schleswig város felé való előnyomulás közben heves harcot vívott a Schlei folyón Haddebynél átvezető töltés mentén, ahol az ellenség oly szívós ellenállást fejtett ki, hogy az ezred csak három napi küzdelem után tudott a városba bevonulni.[7] Friedericiánál ellenben nagyobb teendő nem akadt, miután a dánok április 29.-én önként kivonultak a városból s így Gablenz csapatai azt, anélkül, hogy ellenállásra találtak volna, könnyedén megszállhatták.

A hadjáratban részt vett magyar csapatok közül még a Lichtenstein (9.) huszárezred tevékenységéről idézzük itt a Pilch idézett munkája II, 364. oldalán foglalt alábbi részleteket: „Az ezred részei nemcsak sikeresen portyáztak és vettek részt a felderítő szolgálatban, hanem az Översee körüli harcokban többször megrohamozták az ellenséges gyalogságot és tüzérséget is.[8] A magyar huszár bajtársiasságára igen jellemző apróbb hadi tettet is olvashatunk az ezred történetében. Amikor április első napjaiban csapataink Fridericia városát körülzárták, az ezred 4. századából Süttő káplár és Kovács közhuszár egy gyalogos járőrrel együtt az ellenség kémlelésére indult. Igum faluban 30 dán gyalogos körülfogta a járőrt, de a két huszár karddal kezében keresztülvágta magát. A falu mögött azonban egy ellenséges golyó Kovács lovát leterítette, mire Süttő káplár visszafordult és még a kellő pillanatban érekezett Kovács segítségére, akit a dánok már el akartak hurcolni. Süttő nyergéből lenyúlva megfogta Kovács kezét, maga után vonszolta őt és kimentette a dánok kezéből. De Kovács, aki esés közben megsérült, a futásban teljesen kimerült. Ekkor Süttő, nem törődvén az üldöző dán gyalogosokkal, leszállt nyergéből, lovára segítette Kovácsot s ő maga a kengyelszíjba fogódzva addig futott a ló mellett, amíg biztonságba nem helyezte sérült bajtársát. – A magyar huszárok vitézségét azonban legjobban az a rövid közlemény jellemzi, amely egy kopenhágai egykorú hírlapban ekként emlékezett meg a Lichtenstein-huszárok harcmodoráról: „Egy dán dragonyos osztag egyik magaslaton találkozott az ellenséggel. A magyar huszárok nagy ordítozással, vágtatva száguldottak és rontottak a dragonyosokra, csöppet sem törődve azzal, hogy rohanásuk közben a dán gyalogság folyton tüzel rájuk. Bátorságuk bámulatraméltó. Mialatt katonáink kardjukkal egy vágást tesznek, azalatt a zömök termetű ügyes magyarok fürge lovaikon vágtatva tízszer is odacsapnak.” Íme ilyennek ismerte az ellenség a magyar huszárt!”

Az osztrák-magyar csapatok fenti sikeres munkálkodása közben a porosz gárda-hadosztállyal megerősített porosz I. hadtest a düppeli állást ostromolta, amelyet április 18.-án rohammal be is vett. Erre a Gerlach tábornok vezette ottani dánok Alsen szigetére Sonderburg mellé húzódtak vissza. –

Most pedig még a tengeren lefolyt eseménykről kell röviden megemlékeznünk. Tegetthoff Vilmos sorhajó kapitány az osztrák hajóhad 2 páncélos fregattjával, a Radetzkyvel és a Schwarzenberggel, május 4.-én érkezett Cuxhafenbe, ahol hozzá 3 kisebb porosz hajó csatlakozott. Tegetthoff tudomására jutván, hogy a dán hajók Helgoland szigete körül cirkálnak, május 9.-én oda indult s a sziget keleti oldalán 3 dán hajóra bukkatn, amelyeket Suenson kapitány vezényelt. A dán hajóknak 102 ágyújok volt, míg az osztrák-porosz hajóraj együttvéve csak 82 ágyúval rendelkezett. Tegetthoff ennek ellenére azonnal megtámadta a dán hajókat és bár az osztrák tengernagyi hajó főárboca és szereléke lángbaborult, azokat kemény küzdelem után még is visszavetette, bár a tengeri harc tulajdonképpen eldöntetlen maradt.[9]

Erre a két fél Anglia közbenjárására május 12.-én fegyverszünetet kötött, mely azonban nem vezetett békére. Amikor azonban az ellenségeskedések újbóli megkezdésekor a poroszok július 29.-én az Alsen szigetre átkeltek, az osztrák hajóhad pedig a friesi szigeteket megszállotta, bocsátkozott Keresztély dán király Ausztriával és Poroszországgal közvetlen alkudozásokba, amelyek október 30.-án a bécsi békéhez vezettek, amelyben Dánia Lauenburg, Holstein és Schleswig hercegségekről Ausztria és Poroszország javára lemondott, a két nagyhatalomra bízván, hogy azok felett mikét osztozkodjanak. Az átengedett birtokból azonban valóságos Eriszalma lett, amely nemsokára a két nagyhatalmat döntő háborúba sodorta egymás ellen.

[1] Ezt a kurta, lakonikus parancsot az öreg Wrangel tábornagy adta ki készenlétbe helyezett csapatjainak és Gondrecourt tábornok azt egyszerűen tovább adta. Hugo Kerchnawe id. m. 13: „Nachdem die diplomatischen Verhandlungen erfolglos geblieben waren, erging im Laufe des 31. Jänner abends an das Oberkommando der verbündeten Truppen der Befehl zum Einmarsch in Schleswig, und um 12 Uhr Mitternacht dieses Tages lnagte bei den bereitgestellten Truppen die lakonische Losung ein: „In Gottes Namen, drauf!”

[2] Jagel falut a dánok 2 zászlóaljjal és 8 löveggel tartották megszállva.

[3] Ez az adat, mint alább látni fogjuk, helyesbítésre szorul, mert Oberselket nem a 34. gyalogezred II. zászlóalja, hanem a 18. vadász zászlóalj és a 30. ezred I. zászlóalja foglalták el és a 34. ezred II. zászlóalja csak a Königsberg elfoglalásában vett részt.

[4] Lásd az oberselki és jageli ütközet vázlatát a XXII/15. számú mellékleten.

[5] Kerchnawe id. m. 16: „Die beiden Bataillone de ersten österreichischen Treffens (18. vadász- és 30/I. zászlóalj) erstürmten, unterstützt von dem Feuer der Brigadebatterie, die Höhen von Oberselk und den Ort selbst im ersten Anlaufe ... GM. von Gondrecourt entschloss sich den Angriff auf den Königsberg im Anschlusse an den eben errungenen Erfolg sofort durchzuführen. Nachdem das erste Bataillon Martini durch die beiden Bataillone des 2. Treffens abgelöst worden, auch die Batterie der Brigade Nostitz neben jener der Brigade v. Gondrecourt in Stellung gegangen war, führte GM. v. Gondrecourt seine Truppen zum Sturme auf dem Königsberg vor, auf welchen ausser 4 frischen dänischen Kompagnien und einer ¹/₂ Batterie auch Teile der von Oberselk vertribenen Abteilungen Stellung genommen hatten. – Uhm 4 Uhr nachmittags befand sich der Königsberg im Besitze der kaiserlichen Truppen. Ein Geschütz der dänischen Batterie und zahlreiche Gefangene fielen in die Hände der Sieger.”

[6] Bleibtreu id. m. 12: „Den Dänen kostete der Kampf nur 8 Offiziere und über 300 (nicht 400, wie die Österreicher sagen) Mann, Gefangene inbegriffen, den Siegern dagegen 30 Offiziere und über 500 Mann tot und verwundet. Nach anderer Angabe verloren die Dänen sogar nur 250 Köpfe, davon 76 unverswundet Gefangene.”

[7] Kerchnawe id. m. 23: „Um etwa 1 Uhr, in der Nacht auf den 6. Februar, konstatierten Patrouillen von Coronini-Infanterie Nr. 6, dass die Danewerke geräumt seien ... Obesrt Fellner von Feldegg hatte hierauf um 6 Hhr früh Schleswig mit seinem Regimente Nr. 6 aus eigener Initiative bestzt.”

[8] Mihelyt a hadseregparancsnokság február 6.-án a danewerki állás odahagyását megtudta, nyomban intézkedett a visszavonuló dánok üldözése iránt. Erről Kerchnawe, id. m. 24. oldalán a következőket írja: „Die bei den verschiedenen Brigaden eingeteilten Lichtenstein-Husaren-Eskadronen eilten so rasch, als es die glatt gefrorenen Strassen erlaubten, so wie sie sukzessive in Schlewig eintrafen, den Dänen nach. Vorasu 2 Eskadronen unter Oberstleutnant von Smagalski, etwas später 2 weitere Eskadronen unter dem Regimentskommandanten Oberst von Baselli. Etwa halben Weges zwischen Schlewsig und Översee – bei Hesse Moor – erreichten erstere eine dänische Geschütz- und Trainkolonne, zersprengten die Bedeckung, erbeuteten 3 Geschütze und eine grosse Anzahl Wagen und nahmen 50 Mann gefangen.”

[9] Kerchnawe id. m. 37: „Es ist viel darüber gestritten worden, wer als der Sieger von Helgoland zu betrachten sei. Es ist begreiflich, dass dänischer Patriotismus dem Kapitän Suenson als „Sieger von Helgoland” in Kopenhagen ein Denkmal errichtete. Weniger begreiflicher schon ist es, dass die österreichische liberale Presse, welche gegen die österreichische Marine am heftigsten agitiert hatte, das erste etwas unglücklich abgefasste Bulletin des Ministeriums benützte, um eine Niederlage der jungen Marine aus dem Ergebnis dieses Gefechtes zu konstruieren und darüber ein grosses Geschrei erhob. Vollkommen aber unbegreiflich ist es, dass sich deutsche Historiker, wie z. B. Weber, finden, welche ... Helgoland zu einer österreichischen Niederlage stempeln und dass diese Auffassung nicht nur in vielen deutschen, sondern auch in vielen österreichischen Lehrbüchern und Geschichtswerken Platz gefunden, denn gerade Deutschland hat aus dem Erfolge von Helgoland alle Vorteile gezogen. – Es ist hier nicht der Platz, weitläufig zu untersuchen, wem bei Helgoland der taktische Erfolg geblieben, wer zuerst den Kampfplatz verlassen, wer zuerst das Operationsfeld geräumt hat. Ich glaube, das einfachste Kriterium für Sieg oder Niederlage ist, zu untersuchen, wer den angestrebten Gefechtszweck erreicht hat. – Der Gefechtszweck der Dänen war, die Seehersschaft und mit ihr die Blockade der Nordsee, speziell der Elbe-Mündung aufrecht zu erhalten, der Gefechtszweck Tegetthoffs war, die Seehersschaft und mit ihr die Blockade seitens der Dänen zu brechen, die Nordsee für den deutschen handel, für die Operationen gegen die westfriesischen Inseln frei zu machen. Nach dem Treffen bei Helgoland räumten die Dänen nicht nur die Nordsee, nach demselben hat sich auch kein dänisches Kriegsschiff mehr in derselben gezeigt: Linienschiffskapitän Tegetthof hat also seinen Gefechtszweck vollkommen erreicht.” – Granier id. m. 97. oldalán erről a tengeri ütközetről végkonklúzió gyanánt csupán ennyit mond: „Die beiden österreichischen Fregatten bestanden hier mit zwei dänischen Fregatten und einer dänischen Korvette, also gegen Ueberlegenheit, ein rühmliche Gefecht, welches abgebrochen werden musste, da das österreichische Flaggschiff Feuer gefangen hatte. Die preussischen kleinen Schiffe hatten sich am Kampfe nicht betheiligen können.”