A szövetségesek a 80 éves gróf Wrangel Frigyes porosz tábornagy parancsnoksága alatt 2 hadtest és 1 gárda hadosztály felállítását határozták el 55.000 főnyi számerőben. Az I. hadtest és a gárda-hadosztály Frigyes Károly porosz herceg, illetve Mülbe altábornagy alatt porosz csapatokból, a II. hadtest pedig báró Gablenz altábornagy alatt osztrák-magyar csapatokból alakult. Az utóbbemlített hadtest 4 gyalog és 1 lovas dandárból állott. Magyar csapatok közül a gróf Gondrecourt Lipót tábornok parancsnoksága alatt álló 1. gyalogdandárhoz a kassai I. Vilmos porosz király nevét viselő 34., a Dormus tábornok parancsnoksága alatt álló 2. gyalogdandárhoz a pozsonyi 72. Ramming-gyalogezred, a Tomas tábornok vezette 4. gyalogdandárhoz pedig az újvidéki 6. Coronini gyalogezred s végül a Dobrzensky tábornok parancsnoksága alatt álló lovasdandárhoz a 9. Lichtenstein-huszárezred 5 százada volt beosztva. A hadtest állománya 19.248 gyalogost, 1522 lovast és 48 löveget tett ki. Az I. porosz hadtest és a gárda hadosztály együttvéve 30.686 gyalogost, 4490 lovast és 108 löveget számlált és így az egész szövetséges haderő 49.934 gyalogost, 6012 lovast, vagyis összesen 55.946 embert és 156 löveget tett ki. A porosz hadtest Kielnél, az osztrák hadtest Rendsburgnál, a porosz gárda hadosztály, amelyhez az osztrák Dormus-dandár is csatlakozott, Glückstadtnál vonult fel.

A dán hadsereg de Meza tábornok alatt 3 gyalog-, 1 lovashadosztályból és 1 tartalék gyalogdandárból, papiron mintegy 80.000 emberből állott, de ebből 1864 február elsején a Schleswig déli határa mentén végig húzódó 75 km. hosszú Danewerk-sáncokban[1] mindössze 31.100 gyalogos, 3100 lovas, 96 tábori és 181 várágyú volt együtt. A tengerpart mentén lefolyó hadműveleteknél a Rolf Krake nevű tornyos páncélos hajó hathatós közreműködésére számítottak.

[1] Ezeket a sáncokat a félsziget lakói még a IX. században építették a német betörések megakadályozására. Az azóta rombadőlt erődvonalat a dánok 1848 után újra kiépítették és megerősítették.