XXII/11. és 14. számú melléklet.

Hogy mi volt az osztrák hadseregparancsnokság felfogása június közepe táján az általános hadi helyzetről, az gróf Gyulay táborszernagynak ebben az időben a császárhoz intézett felterjesztéséből tűnik ki. Ebben Gyulay azt mondja, hogy a Chiese megvédését jobbnak tartja a Mincio vagy az Etsch mentén való állásfoglalásnál, mivel a Lonato és Castiglione közötti, az előterepet uraló állásban a kilátás és kilövés nyugat felé igen jó, míg egy esetleg dél felől jövő ellenséges támadást Mantuaból intézendő ellentámadás által igen könnyen ellensúlyozni lehetne. Ezzel szemben a Mincio menti terep fedett, áttekinthetetlen s így alkalmat nyújt az ellenségnek a meglepő fellépésre. Ami pedig az Etsch-et illeti, az nagyon messze hátul fekszik. Egyébként úgy véli a táborszernagy, hogy az ellenség részéről erőteljes offenzívától nem igen kell tartani.

Hess táborszernagy, a hadseregfőparancsnokság vezérkari főnöke, nem osztotta Gyulay táborszernagy nézetét. Ő azt vélte legjobbnak, hogy a 2. hadsereg vonuljon vissza a Mantua–Peschiera–Verona–Legnano által képezett várnégyszögbe, ott vonja magához az összes útban lévő erősbítéseket, s aztán magát megfelelően kipihenve, kezdje meg támadólag előnyomulását az ellenség felé, megjegyezvén, hogy közben az olasz hadiszínhelyre rendelt XI. hadtest már huzamosabb idő óta Mantuanál, a X. hadtest pedig Legnanonál állott, míg a VI. hadtest ép ez időtájt vonult be Dél-Tirolba, melyhez a Veronába rendelt Zedwitz-lovashadosztály is csatlakozott.

Hess táborszernagy hadműveleti terve főkép azon a feltevésen alapult, hogy a francia hadsereg nagy része az alsó Po vidékére veend irányt, hogy ott az V. hadtest Uhrich-hadosztályával és a toscaniakkal egyesülve, a várnégyszöget megkerülje és ezáltal az osztrák sereg hátába kerüljön. Ily körülmények között Hess legjobbnak vélte az egyesítendő osztrák haderőknek a várnégyszögben a Mincio mögött való felállítását, honnan nézete szerint egyformán és könnyen lehetett úgy a franciáknak fentemlített feltételezett megkerülő mozdulatát egyensúlyozni, mint esetleg a Potól északra megmarad ellenséges részeket megtámadni.

I. Ferenc József császár mint fővezér Hess előterjesztését fogadta el s ehhez képest nyomban intézkedés történt, miszerint június 16.-án a 2. hadsereg tovább folytassa visszavonulását, hogy 17.-én a Mincio mögött álló 1. hadsereggel egyesüljön, amikor a haderőknek az új hadrendet is fel kellett venniök, melyek fölött június 16.-án maga a császár vette át a főparancsnokságot.

Közben azonban a veronai főhadiszálláson úgylátszik új aggályok merültek fel. Itt ugyanis gróf Grünne altábornagy, a császár első főhadsegéde, aki egyúttal a katonai központi iroda (Militär-Central-Kanzlei) főnöke is volt, és a hadseregfőparancsnokság vezérkari főnöke, Hess táborszernagy között gyakori véleménykülönbségek és surlódások merültek fel s alighanem Grünne ajánlatára történt, hogy a császár még június 15-ike folyamán báró Ramming tábornokot is magához rendelte, hogy annak véleményét is meghallgassa, és őt egyidejűleg altábornaggyá kinevezvén, a vezérkari főnök helyettesévé nevezte ki.[1] A tábornok egy általa szerkesztett memoárban, amelyben ugyancsak a franciák megkerülő mozdulatairól szóló híreket fogadta el alapul, illetve kiinduló pontul,[2] ama nézetének adott kifejezést, hogy azt az időt, amelyre az ellenségnek a feltételezett megkerülés végrehajtására szüksége van, fel lehetne használni a Potól északra megmaradt ellenséges erők megverésére, micélből június 18. és 19-ike folyamán az 1. hadsereget is Lonato–Aqua Fredda vonalába a 2-ikkal való egyesülés céljából előre lehetne vonni és aztán 20.-án a támadást megindítani. Ehhez képest a június 16-ikára hajló éjjel a 2. hadseregparancsnoksághoz futárok küldettek, hogy a hadsereg ne vonuljon vissza, hanem vonuljon a Lonato–Castiglione által jelölt védelmi állásba. Ez a rendelkezés azonban a hadtesteket már csak menetközben érte el, aminek az lett a következménye, hogy sok felesleges ide-oda menetelés és súrlódás után június 17.-én az 1. hadsereg még mindíg a Minció, a 2. hadsereg pedig a Chiese mögött állott, meglehetősen laza felállításban; még pedig a 2. hadseregtől a már feloszlófélben levő Urbán-hadosztály, továbbá az I., VII. és VIII. hadtest a Lonato–Esenta–Castiglione által jelölt vonalban, előőrseik a Chieseig előretolva, az V. és az 1. hadseregnek átadandó III. hadtest Voltánál, illetve Goitonál, a Mensdorff-lovashadosztály Guidizzolonál; az 1. hadseregtől a IX. és XI. hadtest Roverbellanál és Tormenenél, a Zedwitz-lovashadosztály S. Zenonenél. A névleg az 1. hadsereghez tartozó II. hadtest Mantuaban, a X. Nogaranál állott az alsó Po megfigyelése céljából.

Az osztrák haderők új hadrendje következőleg nézett ki:

Fővezér: I. Ferenc József császár; 1. főhadsegéd: gróf Grünne táborszernagy; vezérkari főnök: Hess táborszernagy.

1. hadsereg. Par. gróf Wimpffen táborszernagy; vezérkari főnök: báró Packeny tbk.

III. hadtest, Schwarzenberg herceg alt. 24 zlj, 8 lov. szd, 72 löveg, 17.800 gyal., 880 lovas;

IX. hadtest, gróf Schaaffgotsche lov. tbk. 25 zlj, 4 lov. szd, 72 löveg, 20.000 gyal., 480 lovas;

XI. hadtest, Veigl altbgy. 24 zlj, 4 lov. szd, 48 löveg, 19.800 gyal., 560 lovas;

Zedwitz lovashadosztály 28 lov. szd, 16 löveg, 2970 lovas;

Tüzértartalék: 24 löveg.

Összesen: 73 zlj, 44 lov. szd, 232 löveg, 57.600 gyal., 4890 lovas.

2. hadsereg. Par. gróf Schlick[3] lov. tbk., vezérkari főnök: Scudier tábornok.

I. hadtest, gróf Clam-Gallas altbgy, 21zlj, 4 lov. szd, 64 löveg, 16.600 gyal., 480 lovas;

V. hadtest, gróf Stadion altbgy. 25 zlj, 4 lov. szd, 80 löveg, 20.600 gyal., 480 lovas;

VII. hadtest, báró Zobel altbgy. 21 zlj, 4 lov. szd, 48 löveg, 16.300 gyal., 480 lovas;

VIII. hadtest, Benedek altbgy. 29 zlj, 4 lov. szd, 72 löveg, 23.100 gyal., 560 lovas;

Mensdorff-lovashadosztály, 20 lov. szd, 16 löveg, 2600 lovas.

Tüzértartalék: 112 löveg.

Összesen: 96 zlj, 36 lov. szd, 392 löveg, 77.600 gyal., 4600 lovas.

A két hadsereg együttvéve: 169 zlj, 80 lov. szd, 624 löveg, 134.200 gyal., 9490 lovas.

Eszerint a zászlóaljnak 1300 főnyi átlagos létszám helyett csak 790 emberből, a lovasszázadok pedig 170–200 lovas helyett csak 118 lovasból állottak s így a gyalogságnál 35, a lovasságnál 38%-os hiány mutatkozott.[4] A harcban szenvedett veszteségek pedig csak mintegy 17.000 emberre rúgtak, míg a rendszeresített állományra mutatkozó hiány csak a gyalogságnál 72.600 főre rúgott. Az óriási fogyatékot főleg a nagy hőség, a szokatlan éghajlat és a meglehetősen hiányos ellátás okozta. A kórházak mindenütt tele voltak és azokból június végéig nem kevesebb mint 48.713 beteg szállíttatott el Magyarországba, Galiciába, Morvaországba és Csehországba, míg a hadiszíntérhez közelfekvő kórházak még mindíg tömve voltak.[5]

Összehasonlítás kedvéért hadd álljanak itt a szövetséges haderőkre vonatkozó adatok.

a) Franciák:

Gárda-hadtest 24 zlj, 24 lov. szd, 48 löveg, 14.000 gyalogos, 3250 lovas;

I. hadtest 38 zlj, 16 lov. szd, 66 löveg, 20.200 gyalogos, 2450 lovas;

II. hadtest 25 zlj, 8 lov. szd, 48 löveg, 16.100 gyalogos, 1340 lovas;

III. hadtest 39 zlj, 16 lov. szd, 66 löv., 23.000 gyalogos, 1110 lovas;

IV. hadtest 39 zlj, 8 lov. szd, 60 löveg, 21.000 gyalogos, 980 lovas.

Összesen: 165 zlj, 72 lov. szd, 288 löveg, 94.300 gyal., 9130 lovas.

b) Piemontiak:

1. hadosztály, Durando 18 zlj, ¹/₄ lov. szd, 30 löveg, 9400 gyalogos, 50 lovas;

2. hadosztály, Fanti 18 zlj, 8¹/₄ lov. szd, 30 löveg, 9600 gyalogos, 1380 lovas;

3. hadosztály, Mollard 18 zlj, 6¹/₄ lov. szd, 30 löveg, 9800 gyalogos, 1030 lovas;

5. hadosztály, Cuchiari 18 zlj, 6¹/₄ lov. szd, 30 löveg, 940 gyalogos, 1020 lovas;

Sambuy lovashado. 16 lov. szd, 12 löveg, 2900 lovas.

Összesen: 72 zlj, 37 lov. szd, 132 löv., 38.200 gyalogos, 6380 lovas.

A két sereg együttvéve: 237 zlj, 109 lov. szd, 420 löveg, 132.500 gyalogos, 15.510 lovas.

Ezek szerint a solferinoi hadjáratban, illetve csatában egymással szemben állott:

Ha a fenti létszámhoz lövegenként még 20 embert hozzászámítunk, úgy

156.100 osztrák állott

156.400 szövetségessel szemben; vagyis számra nézve a két fél teljesen egyenlő erejű volt.[6]

Június 18.-án a két osztrák hadsereg megmaradt előzőnapi felállitásában. E napon este 11 órakor a 2. hadsereg utasíttatott, hogy a Mincio mögé vonuljon vissza s az Urban hadosztály feloszlattatván, csapatait a többi seregtestekre osztották fel. A 2. hadsereg mindazonáltal még június 19.-én is a 17-iki felállításban maradt és csak június 20. és 21-ike folyamán foglalta el a Mincio balpartján kijelöl állását, minek megtörténte után a két hadsereg 21.-én este következőleg volt csoportosítva: a VIII. hadtest Salionze–Peschieranál, az V. Valeggionál, a III. Pozzolonál, a IX. Goitonál. E hadtestek mögött második vonalban állott: az I. hadtest Quaderminél, a VII. Mozzecanenál, a XI. Roverbellanál, a Mensdorff-lovashadosztály Rosegaferronál, a Zedtwitz-lovashadosztály pedig S. Zenonenál. A Mincio jobbpartján Monzambano, Borghetto és Volta maradtak megszállva. A II. és X. hadtestek megmaradtak Po-menti állásaikban. A hadseregfőparancsnokság Villafrancaban, az 1. hadseregparancsnokság Roverbellaban, a 2. pedig Valeggioban ütötte fel főhadiszállását. A hadseregek még 22.-én is ebben az állásban maradtak.

A hadseregfőparancsnokságnál beérkezett hírek szerint egy erős, állítólag 60.000 főnyi hadtest Napoleon Jerome herceg parancsnoksága alatt az Apennint átlépve, az alsó Po felé nyomul előre, hogy az osztrák sereg oldalába és hátába kerüljön,[7] továbbá, hogy egy szövetséges flotta, fedélzetén jelentékeny erejű csapatokkal, az Adriai tengerbe érekezett, hogy azokat a velencei parton partra szállítsa. Napoleon császár terveiről az hírlett, hogy ő mindenekelőtt a Chiese átjáróit akarja birtokba ejteni, de ott a fenti megkerülő mozdulatok hatását be akarja várni, hogy aztán azokkal összhangzásban vihesse végbe a Mincio felé tervezett hadműveleteit. Miután ezenkívül a velencei tartományban a közeljövőben fölkelés kitörésétől lehetett tartani, a hadseregfőparancsnokság arra az elhatározásra jutott, hogy „gyors offenzívába megy át a Chiesen át, hogy az ellenséget, még mielőtt az említett mellékoperaáció hatásossá és veszélyessé válhatna, döntőleg megverje.”

Az erre vonatkozó intézkedéseket Hess táborszernagy már június 20.-án kidolgoztatta, és aztán ki is adatta a hadtesteknek, de megjegyezte, hogy a csapatok pihentetése céljából azok a mozdulatokat csak 24.-én kezdjék meg.

Közben az ellenségről újabb megbízható hírek érkeztek be. A 2. hadseregparancsnokság ugyanis, hogy a helyzetet némileg tisztázza, június 21.-én este Appel őrnagyot egy 12-es dzsidás századdal, az 1. huszárezrednek báró Vécsey százados vezette 5. századával és az 5. tüzérezred 2 lovagló lövegével hírszerzés céljából Monzambanon át Pozzolengora s onnan Lonatora rendelte előre. Appel őrnagy 22.-én Rivoltella felé előnyomulva, azt és S. Zenot szárd csapatok által megszállva találta. Innen a hírszerző különítmény Castel Venzagonak vett irányt, melyet egy bersaglieri zászlóalj és ¹/₂ lovasszázad tartott megszállva. A századával a különítmény élén menetelő báró Vécsey százados huszárjaival, nem törődve az ellene zúduló ellenséges puskatűzzel, egyszerre három oldalról rohamra indult a helység ellen, honnan az ellenséget a Lonatora való visszavonulásra kényszerítette. De ez a fényes siker elég súlyos áldozatot követelt, amennyiben a roham alkalmával báró Vécsey százados és gróf de La Motte főhadnagy és négy huszár életét vesztett, négy huszár pedig megsebesült. Innen a különítmény Solferinora lovagolt, ahol megpihent és evett s aztán S. Cassiano–Medolen át, Guidizzolora vonult, az egész környéket apró járőrökkel felkutatván s aztán 23.-án Goitora és Valeggiora tért vissza. A működéséről megírt jelentésében Appel őrnagy többek között között egész határozottan megállapította, hogy Rivoltellanál és S. Zenonál nagy tömegű szárd erők, Castiglione–Carpenedolonál pedig legalább 10.000 főnyi francia csapatok állanak. Jelentése végén pedig azt mondja: „hogy az ellenség Carpenedolo–Castiglione–Montechiaro és Lonato között Desenzanora és Rivoltellara előretólt balszárnnyal összpontosult, míg Casalmoro–Volta vonalától délre látszólag semminő ellenség nincs.[8]

Appel őrnagynak Hess táborszernagyhoz továbbított legelső jelentésére a hadseregfőparancsnokság, nem akarván most már még egy napi időt veszíteni, június 22.-én délután 5 óra 30 perckor a hadtesteknek azt az újabb parancsot adta, hogy az eredetileg 24. és 25-ikére tervezett mozdulatok már 23. és 24.-én hajtandók végre. A kiadott intézkedés szerint a VIII. hadtest, melyhez a Tirolból előrendelt VI. hadtestbeli Reichlin-dandár is csatlakozik, Salionze és Monzambanonál, az V. és I. hadtest pedig Valeggionál kel át a Mincion. A VIII. hadtest aztán Pozzolengonak, az V. pedig Solferinonak vesz irányt. A III. és VII. hadtest Ferrinél kel át az ott vert hadihidakon s aztán a III. hadtest Guidizzolonál, a VII. Foresta-Voltanál üti fel táborát. Az e hadtesteket követő Mensdorff-lovashadosztály Cavriana környékére megy. A Zedtwitz-lovashadosztály és a IX. hadtest Goitonál kel át a Mincion és Guidizzolora menetelnek, míg az ugyanott átkelő XI. hadtest Ceretara jut.

Június 22.-én este a Tirolban műkodó VI. hadtest parancsnokánk, báró Paumgartten altábornagynak is utasítás ment, hogy a hadsereggel egyidejűleg ő is operáljon Salo és Gavardo felé.

Június 23.-án a két hadsereg az elrendelt mozdulatokat zavatalanul hajtotta végre, azzal a különbséggel, hogy a IX. hadtest egyik hadosztályát Rebeccoig tolta előre, a XI. hadtes pedig Cereta helyett Cerlungonál és Castel Grimaldonál ütötte fel táborát s végül a Zedtwitz-lovashadosztály az arcvonal elé Medoleba tolatott előre.

A szövetségesek június 19.-én megmaradtak előzőnapi állásaikban, 20.-án pedig Napoleon császár megtétette az előkészületeket a Chiesen való átkelésre, melyet a franciáknak Mezzanenál és Monte Chiaronál, a szárdoknak pedig Ponte S. Marconál kellett végrehajtaniok. Június 21.-én esete a szövetségesek helyzete a következő volt: a) franciák: IV. hadtest és 2 lovashadosztály Carpenedolonál, III. hadtest Mezzanenál, II. hadtest Montechiarotól keletre, mögötte az I. hadtest Rhonál; gárdahadtest és hadseregfőhadiszállás Castenedoloban. b) szárdok: 1., 5. hadosztály és hadseregfőhadiszállás Lonatoban, 2. hadosztály Calcinatoban, 3. Dezenzanoban, Sambuy-lovashadosztály Bedizzoléban és végül a 4. hadosztály Garibaldi szabadcsapataival Saloban. – Június 22.-én a II. hadtest Castiglioneig, a gárda pedig Monte Chiaroig előbbre vonult; a többi seregtestek előzőnapi felállításaikban maradtak. Június 23.-án Napoleon császár még összébb vonta haderejét, amennyiben az I. hadtestet Esentara rendelte előre; egyidejűleg a 3. szárd hadosztály Rivoltella–S. Zeno környékét szállotta meg, maga a császár pedig Monte Chiaroba tette át főhadiszállását.

[1] Bartels id. m. 162: „Chef der Operationskanzlei war FZM. Hess. Höflich und schmiegsam, war er mehr Höfling als Soldat, zwar verständig, aber keineswegs genial, in Grunde genommen eine Mittelmässigkeit und überdies ein schwankes Rohr, bewegt von jedem Wind der Fofmeinung. FML. Ramming, sein Souschef war thätig, aber eitel, herrisch, nervös und phantastisch: es mangelte ihm der gesunde Menschenverstand. Er war ein guter Rüreaukrat, aber ein schlechter Militär ... Er hielt sich sebst in seinem Grössenwahn für einen grossen Strategen; ein Taktiker zu sein, beanspruchte er so wenig als Hess – beide mit vollstem Recht. Sie harmonierten keineswegs; wahrscheinlich was Ramming ... dem FZM. oktroiert worden. Bald hatte dieser, bald hatte jener die Oberhand.”

[2] Ramming dolgozatának idevonatkozó része következőleg hangzott: „Laut Nachrichten, welche wir von den Bewegungen des Feindes besitzen, stehen 40.000 Franzosen und Piemontesen bei Brescia und Castenedolo. Garibaldi streift gegen Salo etc. Ueber die Bewegungen der französischen Hauptarmee fehlen bis jetzt zuverlässige Nachrichten. Es ist sehr wahrscheinlich, dass dieselbe über Lodi gegen Piacenza und über Soncino gegen Cremona in Bewegung ist, um den Po zu überschreiten, mit dem Corps des Prinzen Napoleon und den toskanischen Truppen in Verbindung zu treten und eine strategische Umgehung unserer Festungsgruppe zu versuchen ... Wenn über diesen Flankenmarsch die Bestätigung erlangt wird, so ist der Zeitpunkt herangerückt, in welchen wir die Offensive rasch ergreifen und über den getheilten und in der Bewegung befindlicher Gegner mit ganzer Macht herfallen können.”

[3] Gróf Gyulay táborszernagy már június 16.-án felmentését kérte a hadseregparancsnokság alól, aminek a császár helyt is adott. A vezérkari főnökség alól egyidejűleg felmentett báró Kuhn ezredest dandárparancsnokká nevezték ki, de ő hamarosan beteget jelentett s eltávozott a hadsereg körletéből (Osztrák vezérkari mű, III, 225.) Gróf Schlick lov. tábornok május végétől kezdve a X. és XV. hadtestből álló tengerparti 4. hadsereg parancsnoka volt. Ez utóbbinak parancsnokságát gróf Degenfeld altábornagy vette át, melyhez az elvonuló X. hadtest pótlására a XIV. hadtestet rendelték.

[4] A francia gyalogságnál a hiány csak 25, a lovasságnál 28¹/₄ , a piemonti gyalogságnál 17, a lovasságnál 3.5 százalékot tett ki. Mindazonáltal a szövetségeseknél is nagy volt a betegek által okozott fogyaték, a csapatok élelmezése pedig, mint nemkülönben az utánpótlás, miután a ticinoi vasuti hidak el voltak rombolva, igen nagy nehézséget okozott.

[5] Kunz id. m. 94–95. nyomán.

[6] „Was die Zahlen der Streiter betrifft, – fűzi hozzá Kunz id. m. 96. oldalon – so konnte also bei Solferino das Zünglein der Wage ganz bedenklich in's Schwanken gerathen.” Ily körülmények között a majdnem 42.000 főnyi harcost számláló osztrák II. és X. hadtestnek teljesen mellékes célokra való indokolatlan kikülönítése szinte bűnszámba vehető.

[7] A valóságban ellenben e tekintetben így állott a dolog: Napoleon Jerome herceg az V. hadtestnek 10.000 embert és 54 löveget számláló Uhrich-hadosztályával és egy lovas dandárával május 31.-én Florencbe vonult be, ahol a mintegy 7000–8000 főből álló toscanai csapatok hozzá csatlakoztak. A magentai csata után a herceg azt a parancsot kapta, hogy a Po felé nyomuljon előre, minek folytán csapatjait június 12.-én Parma felé elindítván, azok éle Pontremolin át csak június 25.-én érkeztek oda, míg a toscanai hadosztály közben Modenaba vonult be. Az V. hadtest másik, D'Autemarre-hadosztályát tudvalévően eleinte a hadsereg háta mögé Vercellibe, majd Magentaba, s végül a Napoleon herceggel való egyesülés céljából Piacenzaba rendelték, ahol az június 13.-án beérkezve, egyelőre állva maradt.

[8] Osztrák vezérkari mű, III. 205–209.