A palestroi támadással az osztrák hadvezetőség megint csak nem érte el célját, mert sem magát Palestrot nem foglalta vissza, sem az ellenség erejéről és szándékáról bővebb felvilágosítást, épúgy, mint a montebelloi vállalat révén, ezúttal sem nyert. Hogy Vercelli környékén már tetemes ellenséges erők állanak, az iránt már a május 30-iki harcok és események sem hagytak fenn kétséget s ennél többet a 31-iki erőszakos szemrevétel és az annak révén keletkezett harcok sem árultak el. De nem is így, hanem csakis rendszeres és ügyesen és lelkiismeretesen kezelt földerítő szolgálat révén lehetett volna csak a sikeres hadvezetéshez szükséges adatok és felvilágosítások birtokába jutni. Ez a szolgálat pedig az osztrákoknál egyáltalában nem funkcionált, a szövetségesek részén pedig elég sok kívánnivalót hagyott hátra,[1] de nekik legalább jósok és megbízható kémük volt.[2] De nemcsak a földerítő, hanem a biztosító szolgálatot is felette lanyhán kezelhették az osztrákoknál, amint az a Szabó-dandár felette sajnálatos esetéből világosan kitűnik.

Az osztrák és magyar csapatok támadókészsége e napon is dicséretre méltó módon nyilvánult meg, azonban sajnos, a csapatok derék magatartása végeredményben mégsem egyenlíthette ki és nem tehette jóvá a magasabb vezetők által elkövetett baklövéseket. Nekünk különösen Szabó tábornok kudarca eshetik rosszul, de nem volna méltányos szigorúan és könyörtelenül felette pálcát törni, mert nem annyira ő és az egyes egyének és parancsnokok, hanem az egész rendszer volt a hibás.[3]

A XXII/12. számú mellékleten feltüntetett helyzet szerint a tétovázó és teljes bizonytalanságban levő, majdnem 100 km széles területen egészen szétforgácsoltan álló osztrák haderőkkel szemben a szövetségesek haderejének túlnyomó része a Palestro–Camariano–Vercelli által jelölt területen egyesítve s máris az osztrákok jobbszárnyát túlszárnyalva ütésre készen áll, anélkül, hogy erről az osztrák főhadvezetőségnek egyelőre biztos tudomása volna, sőt Gyulay táborszernagy és vezérkara, bármily hihetetlenül hangzik is, még mindig inkább a hadsereg közepe és balszárnya, mint annak jobbszárnya ellen várja az ellenség főtámadását.

[1] Fanti tábornoknak e tekintetben tanusított helyes eljárása kivételszámba ment.

[2] Érdekes erre nézve az Osztrák vezérkari mű, I. 439. oldalán foglalt alábbi adat: „Der Maraschall Canrobert, dem die gefangenen österreichischen Officiere vorgeführt wurden, äusserte sich gegen dieselben nach der vorliegenden Relation des Artillerie-hauptmanns Hausenblas: „Meine Herren, was ist ihnen eingefallen, uns heute hier anzugreifen? Haben Sie denn nicht gewusst, dass die französische Armee sich mit der piemontesischen vereinigt hat? Schon um 3 Uhr Morgens haben wir gewusst, das Ihre Brigade in Castel d'Agogna Lager bezogen hat und hieher im Anmarsche sei. – Sei haben entweder keine oder sehr schlechte Kundschafter, Sie waren heute sehr schlecht geführt.”

[3] Bartles, Der Feldzug in Italien 1859, 76. oldalán ezt olvassuk: „General Szabó leistete Alles, was nur von einem tapferen Soldaten gefordert werden kann ...” Kunz pedig id. m. 35. oldalán ezeket írja: „Die Niederlage der Brigade Szabó konnte nicht gut vermieden werden. Der Entschluss ihres Kommandeurs, gegein eine offenbar sehr grosse Uebermacht zumAngriffe überzugehen, war kühn und darf nicht ohne weiteres getadelt werden. Sehr oft führt ein solch energischer Entschluss zum Erfolg und dann wird der General, der ihn gefasst aht, mit Lorbeeren überschüttet. Es wäre ungerecht,hier einen tapferen General zu tadeln, weil das Glück ihm nicht hold war. Jedefalls zeigte GM: Szabó Unternehmunsglust, und das ist unter allen Umständen viel werth. Das er aber ohne Sichercheitsmassregeln mitten durch ein Meer von Bäumen und Gebüsch marschierte, obschon er wusste, dass der Feind unmittelbar vor ihm stand, kann unmöglich gebilligt werden. Die Leiutung des Gefechtes selbst zeigt dann den GM. Szabó nicht in glänzendem Lichte ...”