A földerítés nélkül operáló hadsereg helyzete olyan, mint a sötét éjjel ismeretlen helyre tévedt ember sorsa; egyik sem tudja, mikor, honnan, mely irányból és minő veszedelem zúdul a nyakába s így azt sem tudja, hova forduljon, mihez fogjon. Ezt a kellemetlen érzést kiküszöbölendő, szervezte meg I. Napoleon a minden hadjárata elejétől végéig állandóan és pompásan működő, főleg a lovasság célszerű felhasználásán alapuló földerítő szolgálatot és tevékenységet, mely mindenkor bő és megbízható anyagot szolgáltatott az akkori francia hadsereg minden rangú parancsnokának ahhoz, hogy helyes elhatározásra jutva, annak végrehajtására is célszerűen intézkedhessék.

Az 1859. évi háborúban egymással szemben álló hadakozó felek, mintha a világhódító nagy császárnak ezt a korszakot alkotó vívmányát egészen elfelejtették volna, ismét a régi földerítési módozatok elavult rendszeréhez, a kémek és az időről időre elrendelt erőszakos szemrevételek útján való híszerzés alkalmazásához tértek vissza és bár annak elégtelenségéről és célszerűtlenségéről hamarosan meggyőződtek, mégsem tudtak arra az egyedül helyes álláspontra helyezkedni, hogy a lovasságnak, esetleg gyalogság és tüzérség által megfelelően megerősítve és támogatva, a hadsereg arcvonala előtt és oldalt, nem pedig a gyalogsági seregtestek háta mögött a helye. Ennek aztán az lett a következménye, hogy amit néhány lovasszakasznak vagy századnak ügyes felhasználásával bízvást el lehetett volna érni, azt, vagyis az ellenség számerejéről és szándékáról való felvilágosítást, egész seregtesteknek latba vetésével nemcsak hogy el nem érték, hanem a jelen esetben még ennél is rosszabb dolog történt. Gróf Stadion altábornagy ugyanis a 20-iki szemle eredményéről szóló jelentésében ama meggyőződésének adván kifejezést miszerint Montebellonál legalább 40.000 franciával állott harcban,[1] az még inkább megerősítette a hadseregparancsnokságot ama téves hitében, hogy a szövetségesek főtámadásukat Piacenzán át, vagyis az osztrák hadsereg bal oldala illetve háta ellen fogják végrehajtani, bár előtte való napon ugyancsak gróf Stadion altábornagy kémjelentések nyomán azt jelentette, hogy a szövetségesek Valenza–Casale területéről előtörést szándékoznak Milano irányában véghezvinni.[2] Mint alább látni fogjuk, egyik verzió sem találta el, illetve fedte a szövetségesek igazi szándékát.

Mindenesetre különös és feltűnő, hogy Urban altábornagy, aki hadosztálya zömével már május 12-ike óta Stradella tájékán tartózkodott és annak egy részét Vogheraig tolta előre,[3] egyáltalában nem volt képes a szemben álló ellenségről a hadseregparancsnokság által kívánt felvilágosítás birtokába jutni s ezért őt eredeti feladatának folytatása céljából a Lombardiába rendelték vissza s helyette gróf Stadiont bízták meg a szükséges adatok megszerzésével. A vett parancsból kifolyólag Urban csapatjaival már éppen átkelni készült a Po balpartjára, amikor május 19.-én azt a módosító parancsot kapta a hadseregparancsnokságtól, hogy ő is vegyen részt a Stadion-féle vállalatban, amelynek tulajdonképpen ugyanazon a területen kellett tájékozódnia, ahonnan Urban csapatjai ép az imént visszatértek. Ilyenformán aztán a szemrevételezéshez kijelölt csapatok szenzációsan tarka-barka képet mutattak, amennyiben a hadseregparancsnokság gróf Stadion ad hoc összeállított seregtestét 3 hadtestből és az Urban-féle önálló hadosztályból vagyis 4 különféle seregtestből vett csapatokból alakította meg, ami természetesen a hadászati és harcászati kötelékek igen nagyfokú szétszakítását eredményezte. Gróf Stadion altábornagy és vezérkari főnöke, Ringelsheim ezredes, a harcászati kötelékek teljes összekeverése révén még jobban tetézte a bajt. Így többek között a Schaaffgotsche dandár és az Urban-hadosztály csapatjait mindhárom támadó oszlop között osztotta fel, úgy hogy ezek a seregtestek teljesen szét lettek szakítva. Az oszlopparancsnokok a kötelékeknek erre a nagyfokú összekeveredésére az erők nagymérvű szétfogácsolásával dupláztak rá, amennyiben a menetvonalakon és az azokhoz közelfekvő helységek mindegyikében egy-egy osztagot hagytak vissza és így nem csoda, hogy bár Stadionnak jóval több ereje vol mint ellenfelének, ezért alcsoportjai következetesen mindig kevesebb erő felett rendelkeztek, mint a velük szembe került, egységesen vezetett és ugyancsak egységes terv szerint harcba került francia egységek. A kötelékeknek ez a nagymérvű összekeveredése és az erők túlságos szétforgácsolása volt az oka, hogy az osztrákok tekintélyes túlerejük dacára végeredményben mindenütt a rövidebbet húzták.

Nevezetes, hogy a harc elnémulása után a szemben álló felek egyike sem vette tervbe másnapra a küzdelem folytatását, pedig a május 20-iki harcok számottevő eredményt és előnyt egyik fél számára sem biztosítottak. Gróf Stadion nem érte el kitűzött célját, mert a 20-iki harcok révén sem tudott meg az eddiginél többet az ellenség erejéről és szándékáról,[4] Forey és Baraguey d'Hilliers tábornokok pedig Montebelloig győzelmüket csak meglehetősen alárendelt jelentőségűnek tarthatták s így önként adódott a kivánalom, hogy másnap az I. hadtest mindhárom hadosztályának latbavetésével az osztrákok a Poba szoríttassanak. Ámde úgylátszik, hogy mindkét fél alaposan túlbecsülte egymás erejét s így mindketten jónak látták az éj sötétségének leple alatt a küzdelem színhelyéről odébb állani. Forey, hogy ezt bántatlanul megtehesse, nagy kiterjedésű tábortüzek gyújtása révén igen ügyes és eredményteljes trükkhöz folyamodott, míg gróf Stadion, látván, hogy az ellenség még kísérletet sem tesz Montebello alól visszavonuló csapatjai üldözésére, egyszerűen hátat fordított és gyors térnyerés révén igyekezett minél előbb a Po védőszárnyai mögé visszajutni. Ilyenformán a montebelloi ütközet a hadjáratnak csupán egy jelentéktelen, de annál tanulságosabb epizódjává zsugorodott össze és az annak révén utólag mindkét részről elértnek hitt, de alapjában véve nagyon is problematikus értékű eredmények távolról sem értek föl az e napon főleg osztrák részen szenvedett tetemes veszteségekkel és bőven kiontott vérrel, ami egyébként élénk tanuságot tesz amellett, hogy gróf Stadion csapatjai Montebellonál és környékén elismerésre méltó vitézséggel és szivóssággal harcoltak s hogy nem a derék csapatok, hanem a felsőbb vezetés fogyatékossága volt az oka, az enapi küzdelem teljes eredménytelenségének.[5]

Ezzel szemben Forey tábornok magatartása és vezetési képessége határozottan elismerésre méltó[6] és csapatjai, kivált a gyalogság, derekasan viselte magát.[7]

[1] Miután Foreynek a 167. oldalon közölt adatok szerint csak 9680 embere volt, ennélfogva gróf Stadion több mint négyszeresére becsülte volt ellenfele erejét.

[2] A gróf Stadiontól vett jelentés alapján gróf Gyulay táborszernagy május 23.-án a következőket jelentette Ferenc József császárnak (Osztrák vezérkari mű, I. 317.): FML. Graf Stadion gibt die Zahl des bei Montebello fechtenden Gegners auf mindestens 40.000 Mann an. Im Ganzen geht hervor, dass die Hauptmacht der Franzosen zwischen Alessandria und Voghera sich befindet und dass der erste grosse Stoss in der Richtung auf Piacenza vorbereitet wird. Diese Wahrnehmung ist mir um so wichtiger, als noch Tags vor dem Gefechte das 5. Armeecorps (vagyis ugyancsak gróf Stadion altábornagy) einen Kundschaftbericht eingeschickt hatte, nach welchen Kaiser Napoloen seine Massen gegen Valenza und Casale geschoben haben sollte und dort durchbrechen zu wollen schien. Diese Wahrnemung allein, welche meine gegenwärtige Stellung als richtig bestätigt, betrachte ich daher als ein höchst lohnendes Resultat der Unternehmung, trotz der grossen Opfer, die gebracht wurden. Geist und Tapferkeit der Truppen haben sich der Allerhöchsten Gnade Euer Majestät würdig bewiesen und sie werden auch ferner den Befehl ihres erhabenen Kriegsherrn als den höchsten Sporn zu glänzenden Thaten betrachten.”

[3] Lásd a 163. oldalon.

[4] Kunz id. m. 22: „Das Ergebniss des blutigen Gefechts war gleich Null. Die Oesterreicher hatten so gut wie gar nichts in Erfahrung gebracht: Sie waren (nur) mit einer französischen Division in Kampf gerathen. Dass überhaupt feindliche Truppen in der Gegend von Voghera standen, wusste man schon vor dem Gefechte, von den Absichten der Franzosen nach dem Gefechte eben so wenig, als vorher.”

[5] Kunz id. m. 24: „Eine ganze Reihe von österreichischen Truppentheilen schlug sich bei Montebello mit ganz hervorragender Tapferkeit und wenn das Gefecht ungünstig ausfiel, so war es sicherlich and allerwenigsten die Schuld der braven Truppen.”

[6] Porosz vezérkari mű, 44: „Obwohl in seinem Kantonnenment ganz überraschend mit einem Angriff bedroht, hat General Forey seine Division schnell versammelt, mit der Offensive geantwort und den beatsichtigten Ueberfall in einen Sieg verwandelt. Im Gegensatz zu dem österreichischen Verfahren verwendet er bei allan Kämpfen alle seine Kräfte ... Dieses kräftige Verfahren hat für sich – den Erfolg; zu verkennen ist jedoch nicht, dass die Fortführung des kühnen Vorgenes bis zu einem hartnäckigen Ortsgefechte in Montebello bei richtiger Verwendung der bedeutenden Streitmittel, welche die Oesterreicher in Thätigkeit bringen konnten, dem General Borey eine sichere Niedenlage hätte bereiten müssen.”

[7] Porosz vezérkari mű, 45: „Die Franzosen hatten sich in der geschickten Oberleitung, in umsichtiger Benztung des Terrains und besonders in der energischen Offensive glänzend hervorgethan. Die piemontesische Kavallerie dagegen war den österreichischen (azaz, hogy magyar) Husaren nicht gewachsen gewesen, und die französische Artillerie hatte wenig Schaden gethan, da sie meistens zu hoch schoss.”