XXII/7. számú melléklet.

Március 20.-án reggel az osztrákok a paviai állandó Ticino-híd mellé 2 hadi hidat építettek és déli 12 órakor, amikor a fegyverszünet lejárt, a csapatok ősz hadvezérüket éltetve és örömujjongások közepette három oszlopban megkezdték az előnyomulást a Ticino jobbpartjára.[1]

A szemben álló ellenség jelentéktelen ellenállás kifejtése után, követve és üldözve az aradi 33. gyalogezred egy zászlóalja és a 9. vadászzászlóalj által, sietve húzódott vissza a mezzana cortei hídon át a Po jobbpartjára. E híd megszállására a Liechtenstein-dandár kirendeltetvén, a nap folyamán az I. hadtest Zerbolo-ra a II. és III. hadtest Gropello-ra, a IV. Cava-ra nyomult előre, míg a tartalék-hadtest a hadsereg-főhadiszállással egyelőre még Pavia-ban maradt. Wohlgemuth altábornagy a Görger-dandár osztagait e napon intézkedésszerűen Rosate-nál egyesítette, hogy március 21.-én Bereguardo-nál partot váltva, az I. hadtesthez csatlakozzék.

Ugyanekkor a piemonti hadsereg, egyelőre mit sem tudva az osztrákok paviai átkeléséről, Buffalora-nál a Ticino balpartjára kezdte meg az átkelést, még pedig élén a 4. hadosztállyal, utána a 3-ikkal. A túlsó parton egyes ellenséges huszároktól eltekintve, az ellenségnek se híre, se hamva nem volt. Magentaban az élhadosztállyal bevonuló Károly Albertet a lakosság meglehetősen barátságtalanul fogadta, és az osztrák csapatok hollétéről felvilágosítást adni egyáltalában nem tudott. Ez a bizonytalanság nagyon kellemetlenül érintette úgy a királyt, mint a kiséretében lévő Chrzanowskit, akinek javaslatára Károly Albert a további előnyomulást beszüntetve, Magentanál csak a 4. hadosztályt hagyta vissza, míg a 3. hadosztálynak a Galliate-ba való visszatérésre adott parancsot. Ugyanide vonult a főhadiszállás is anélkül, hogy estig az ellenség hollétéről hírek birtokába jutott volna s így egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. Végre este 9 órakor a Cassolnovonál álló 2. hadosztálytól jelentés érkezett az osztrák sereg paviai Ticino-átkeléséről,[2] ami úgy a királyt mint Chrzanowskit igen kínosan érintette. Mindazonáltal utóbbi nyomban elhatározta, hogy a változott viszonyokra való tekintettel az osztrákokkal most már a Ticino jobbpartján veszi fel a harcot, még pedig úgy, hogy a sereggel Vigevano–Mortara vonaláig előnyomulva, a főtámadást Radetzky jobb oldala ellen intézi. Károly Albert ehhez hozzájárulván, a megfelelő intézkedések nyomban kiadattak. Ezek értelmében az 1. hadosztálynak Vespolate-ról még az éj folyamán Mortarára kellett előnyomulnia és ott állást foglalnia. A tartalék-hadosztálynak Novarar-ról az 1-sőt 21.-én reggel ugyancsak Mortarara kellett követnie. A 2. hadosztály parancsot kapott, hogy szintén még az éj folyamán Vigevano-ra vonuljon, ott a várostól délre állást foglalva, előcsapatokkal S. Siro-ig toljon előre. A 3. és az éj folyamán Magentából a Ticino jobbpartjára visszatérendő 4. hadosztálynak 21.-én reggel kellett előnyomulásukat Vigevano felé megkezdeniök. Végre a Solaroli-dandár utasítást kapott, hogy 21.-én S. Martino-ra vonuljon és az ottani Ticino-átkelőt biztosítsa.

Az olaszoknak erről az újabb elhatározásáról Radetzky természetesen nem lehetett tájékozva. Március 21-ikére tehát még mindíg eredeti terve értelmében az előnyomulás további folytatását határozta el a 3 hadtestből (II., III., tart. hadt.) álló főerővel Mortara felé, hogy aztán a körülményekhez képest akár Novara, akár Vercelli felé forduljon. Jobboldali oszlop gyanánt az I. hadtestnek a magához vonandó Görger-dandárral Zerbolo-ból Vigevanora, baloldali oszlop gyanánt pedig a IV. hadtestnek Cavából S. Giorgora kellett előnyomulnia és egyúttal Valenza és Candia felé felderítenie. A Liechtenstein-dandár Mezzana Cortenál, a Wimpffen-dandár Pavianál hagyatott vissza.

[1] Strobl id. m. 12: „Marshcall Radetzky überblickte von dem Balkon des Hauses, wo er sein Quartier genommen hatte, die den Ticinobrücken zuziehenden Colonnen. In die rauschenden Töne der Musikbanden mischten sich das Rasseln der Batterien und Furhwerke, der gleichmässige Tritt der Infanterie und die Jubelrufe aller Soldaten, als sie ihren Feldherrn erblickten und ihn mit donnernden Vivats, Éljens, Evvivas und Zivios begrüssten. Die Jubelrufe wurden immer lauter, je mehr sich die Colonnen dem feindwärtigen Ufer näherten. Es war ein Jubelruf, der nimmer enden wollte und der die theilnahmslosesten Zuschauer ergriff.”

[2] Nevezetes, hogy a Ramorinotól néhány órával később beérkezett jelentésében ez a tábornok csupán az osztrákok által Pavianál végrehajtott tüntetésekről számolt be.