« 10. További események Radetzky újabb támadó fellépéséig. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

11. Radetzky második offenzívája Károly Albert ellen. A háromnapos custozai első csata 1848 július 23-tól 25-ig. »

Megjegyzések. Elmélkedések.

Károly Albertnek ama elhatározását, hogy Radetzky távollétét felhasználva, Veronát hatalmába ejteni igyekszik, feltétlenül helyeselhetjük, de mégis volt ennek az elhatározásnak két nagy hibája, még pedig, hogy elkésve született és másodszor, hogy végrehajtása felette lanyhán történt, miáltal Radetzky elég időt és alkalmat nyert, hogy a fenyegetett Verona megmentésére kellőszámú csapatok odavonása által megfelelő ellenintézkedéseket tegyen. Feltűnő, hogy a tábornagy a Veronát fenyegető vészhír ellenére a II. hadtestet mégis Vicenzába hagyta, vissza, holott az ellenség komoly támadása esetén erre a hadtestre Veronánál szintén égető szükség lett volna. Arra, hogy a piemonti hadvezetőségnek, Verona elé érve, füstté váljon a bátorsága, előre igazán senki sem gondolhatott. Ezt a szégyenletes meghátrálást mentegetni és indokolni semmivel sem lehet s tisztán csak Károly Albert és környezete nyúlszívűségének tudható be. Ilyenformán aztán a D’Aspre hadtest visszahagyása Vicenzában utólag kiválóan szerencsés ötletnek bizonyult, amennyiben az a II. tartalék-hadtesttel karöltve szinte hihetetlenül rövid idő alatt az egész velencei tartományt ismét az osztrák fennhatóság elismerésére kényszerítette.

Az olaszok lassúságával élénk ellentétben áll az öreg Radetzkynek villámgyors elhatározása, intézkedése és egyáltalában az elrendeltek gyors végrehajtása.

Az olaszok oknélküli visszavonulása bizonyára Radetzkyt lepte meg a legjobban és szinte csodálkoznunk kell nagyfokú önfegyelmezésén, hogy az ellenség megfutamodását látva, egész erejével utánuk nem rohant, és a nála megszokott energiával rájuk nem vetette magát és kérdés, hogy ily eljárással nem-e sikerült volna neki most ellenfele fölött döntő győzelmet kivivni? De nyugodjunk meg a történtekben; az ügyes, tapasztalt hadvezér mindenesetre jól tudta, hogy mit tesz és hogy azt miért teszi. Hogy neki mennyire helyén volt a szíve, azt legjobban azáltal bizonyította be, hogy a bécsi kormány elhamarkodott és kishitűségre valló rendelkezéseit, illetve a neki szóló s a hadműveletek mielőbbi befejezését célzó határozott parancsot az udvarnál eredménnyel kontrakarirozni tudta. Látjuk ebből, hogy Radetzkynek nemcsak katonai, hanem politikai érzéke is a tökéletességnek igen magas fokán állott.

« 10. További események Radetzky újabb támadó fellépéséig. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

11. Radetzky második offenzívája Károly Albert ellen. A háromnapos custozai első csata 1848 július 23-tól 25-ig. »