Május 30-ikára Radetzky a támadás folytatását rendelte el. Ehhez az I. hadtestnek Rivaltaból Sacca-n át Goitora, a II. hadtestnek Castelluchioból és Ospitalettoból egy-egy hadosztállyal Rodigon és Gazzoldón át Ceresara-ra, a tartalék-hadtestnek pedig egyelőre Rivalta-ra kellett előnyomulnia.

A piemonti főhadiszálláson a Laugier-hadosztály május 29-iki küzdelméből felismerték azt a nagy veszélyt, amely a szárd sereget az osztrák seregnek a Mincio nyugati partján való előtörése folytán fenyegeti s így a tönkrevert toscanai hadosztály fölvétele céljából a Voltaban volt összes csapatokat Goitoba tolták előre, minek folytán ott május 30.-án délután 3 óráig az I. hadtest 1. és 2. hadosztályának és a tartalék-hadosztálynak 23¹/₂ zászlóalja, 24 lovas százada, (14.700 lőfegyver és 2400 lovas) és a 43 lövege összpontosult, míg a sona–san giustina–pastrengoi állásban és Peschiera körülzárására Sonnaz altábornagy parancsnoksága alatt a II. hadtest maradt vissza. A tönkrevert toscanai hadosztály roncsai Guidizollo-nál gyülekeztek.

Az osztrák oszlopok május 30.-án reggel 8 órakor indultak el, de miután a csapatkötelékek a 29-iki harc óta nagyon össze voltak keveredve, többórai időbe került, míg a menetoszlopok megalakíthatók voltak[1] s így a jobboszlop élén menetelő Benedek-dandár csak déltájban kelt át a Scolo Caldone folyón. A Benedek-dandárt a Wohlgemuth- és Strassoldo-dandárok, ezeket a hídvonat követte s végül a Clam-dandár következett. – A II. hadtest éle csak d. u. 1 óra tájban ér Rodigo-ba, illetve Gazzoldoba s aztán tovább folytatta menetét a kijelölt irányban. A két hadtest közötti összeköttetésre nem sok gondot fordítottak.

D. u. 2 óra tájban az I. hadtest lovassága Goitotól délre az ellenség előcsapataira bukkant. A lakosság által az ellenség állásáról tájékozást szerezvén. Wratislaw altábornagy annak megtámadását rendelte el. Kiadott intézkedése szerint a Benedek- és Wohlgemuth-dandároknak arcban kellett támadniok, míg a Strassoldo-dandárnak Cagliara-n át az ellenség jobbszárnyának átkarolására kellett előnyomulnia. – Amikor a Benedek-dandár d. u. 3 óra tájban az ellenséges főállás elé ért, a Goito-tól délre felvonulva volt 24 ellenséges löveg igen erős és hatásos tűzzel árasztotta azt el. Benedek erre szintén felvonultatta 15 ágyúját az ellenséges tüzérségtől 1000 lépésnyi távolságra, de az olasz tüzérség mindvégig fölényben maradt és a Benedek-dandárnak igen érzékeny veszteségeket okozott. – Közben a Wohlgemuth- és Strassoldo-dandárok balra előre igyekeztek felfejlődni, de mivel az ehhez szükséges mellékutakat nem jelölték ki idejekorán számukra, a felvonulás oly hosszú ideig tartott, hogy azalatt az elől elszigetelten harcoló Benedek-dandár helyzete igen válságosra fordult. – Amikor végre a Wohlgemuth-dandár is harchoz fejlődött, ez oly lendülettel vetette rá magát a Cuneo-dandár szemben lévő 4 zászlóaljára, hogy azokat hamarosan sikerült halomra döntenie. Most azonbana Savoyai herceg az Aosta-dandár 6 zászlóalját ellentámadásra vezette, ami a Wohlgemuth-dandár további előnyomulását megakaszotta. – Közben a Strassoldo-dandár szintén a helyszínre ért és Gobbin át az ellenség jobbszárnya ellen kezdett működni, de ennek támadása is, főleg a nagyon hatásos ellenséges tüzérségi tűz folytán, hamarosan szintén fennakadt.

Ezalatt Bava altábornagy a Casale-dandár egyik zászlóalját 3 ágyúval Goitón át a Mincio balpartjára rendelte át, honnan azok kellemetlen részúttüzet fejtettek ki a már amúgy is nagyon megviselt Benedek-dandár ellen, minek folytán annál is inkább hátrább kellett húzódnia, mivel a Casale-dandár 2 zászlóalja arcban is támadásra indult ellene. – Az ekként egyedül előlmaradt Wohlgemuth-dandár sem tarthatta magát sokáig és szintén hátrább húzódott, miközben az előnyomuló Strassoldo-dandárral kereszteződött. A fennálló viszonyok között természetesen ez a dandár sem tudott sokáig helytállni.

Most aztán Bava altábornagy hatalmas általános ellentámadás végrehajtását határozta el, melyet 40 löveg élénk tüzelésével vezetett be. A támadás azonban késedelmet szenvedett, mivel Bava azt a hamis hírt vette, hogy az osztrákok Goito fölött hídveréshez készülnek. Mire ennek a hírnek a hamis volta kiderült, már este felé járt az idő s így az elkésett ellentámadás csupán azt eredményezte, hogy a Strassoldo-dandár is visszavettetvén és mivel a II. hadtestnek rövid időn belül való támogató közbelépésére számítani nem lehetett, az I. hadtest parancsnoka este 7 órakor a harcot az egész vonalon félbeszakítva, általános visszavonulást rendelt el Sacca felé, melyet az ellenség nem igen zavart meg. – Este 7 óra 30 perckor Bava 12 lovas századot rendelt a visszavonuló osztrákok üldözésére előre, de ezek az átszegdelt, nehéz terepen s a beálló sötétség miatt már semmit sem végezhettek.

A II. osztrák hadtest, bár meghallotta Goito felől az ágyúdörgést, azért anélkül, hogy az I. hadtesttel az összeköttetést kereste volna, mégis a kijelölt irányban folytatta menetét és az élen menetelő Taxis- és Gyulay-dandárokkal elérte ugyan Ceresarat, de ott ellenséget nem találván s mivel már este felé járt az idő, további tevékenységét beszüntette. D'Aspre altábornagy emiatt kérdőre vonatván, azt hozta fel mentségül, hogy ő az ellenség zömét Voltánál gyanítota s ezért nem találta indokoltnak a Goito felé való letérést, ahol csupán kisebb ellenséges erők jelenlétét tételezte fel. Itt kell még egy érdekes, sőt szinte komikus incidensről említést tennünk. Amikor a hadosztálya roncsait Guidizzoloban rendbeszedő Laugier tábornok a goitoi szerencsés kimenetelű ütközetről tudomást szerzett és azt is megtudta, hogy D'Aspre altábornagy Ceresaraba bevonult, elküldte hozzá egyik segédtisztjét, Cipriani grófot, nem kevesebbet kívánván tőle, mint hogy a fegyvereket lerakja. D'Aspre ezt természetesen hallatlan szemtelenségnek minősítette, s első haragjában Ciprianival úgy akart elbánni, mint valami kémmel, hanem aztán Radetzkyhez küldte az úrficskát, aki azt, fölényesen mosolyogva, szabadon bocsátotta.[2] Viszont a tartalékhadtestet különféle félreértések gátolták meg a kellő időben való közbelépésben.

Az enapi csatában az osztrákok halottakban és sebesültekben 22 tisztet és 376 embert, eltűntekben 1 tisztet és 218 embert, vagyis összesen 23 tisztet és 594 embert vesztettek. A piemontiak részén 14 tiszt és 348 ember volt a halottak, sebesültek és eltüntek száma. Maga Károly Albert is könnyebben megsebesült.

A harcban részt vett olasz csapatok az éjjelt Goito-nál, az útban lévő erősbítések Voltanál töltötték. A piemonti főhadiszálláson a következő napokban az osztrákoknak újabb Goito elleni támadásával számoltak s így Károly Albert június 3-ikáig egész erejét itt összpontosította s a Minciotól keletre csak némi csapatokat hagyott vissza.

Radetzky május 31.-én a II. hadtestet is magához vonván, e napon tényleg csatára készült a Goitónál álló ellenség ellen, de a délelőtt folyamán beálló és három napig tartó esős idő annyira feláztatta a terepet, hogy a nagyobb csapattestekkel való hadműködés lehetetlennek látszott. És miután június 3-ikán Peschiera elestéről[3] s azonkívül a május 26-iki bécsi forradalomról, az osztrák kormány bukásáról és arról is hírt vett, hogy a császár Bécset elhagyva és Innsbruckba utazva úgyszólván a hadsereg védőszárnyai alá helyezte magát, a hadműveleteket ebben az irányban teljesen beszüntette.

[1] Kunz id. m. 49: „Um 8 Uhr früh brachen die Österreicher auf, um sich in die Marschkolonne, in der befohlenen Weise einzufädeln; da aber die einzelnen Brigaden der verschiedenen Armee-Corps in Folge des Gefechtes vom 29. Mai stark durcheinander gemengt waren, so dauerte es mehrere Stunden, bis die Marschkolonnen gebildet waren.”

[2] Rüstow id. m. 217.

[3] Peschiera kapituláció útján jutott az olaszok kezére, amelynek értelmében annak védőrsége kötelező ígéretet tett, hogy abban az évben többé nem harcol a piemontiak, illetve azok szövetségesei ellen.