A santa-luciai ütközet kedvezőtlen kimenetele Károly Albertre, a szárd hadvezetőségre, valamint az egész seregre igen mély benyomást tett. A király és a hadvezetőség úgylátszik teljesen elvesztette önbizalmát, mert az eredetileg szándékolt Verona elleni támadás helyett most már csupán Peschiera ostromára és Mantua megfigyelésére szorítkozott. Egyúttal pedig, nemhogy maga gondolt volna Radetzky megtámadására, hanem ellenkezőleg, most már ő számított megtámadtatásra, tudván azt, hogy Radetzky hamarosan tetemes erősbítéseket kap a Görz felől útban lévő tartalék-hadtest magához vonása révén. Támadás helyett tehát védelem képezte most már a hadvezetőség további működésének alapgondolatát s ennek előkészítésére fordította minden figyelmét a custozza–somma-campagna–s.-giustinai dombvidék keleti szegélyének gondos kiépítése és védelmére való berendezése által. Pedig a számbeli túlerő még az osztrák tartalék-haderő beérkezése után is a szárdok részén volt, akik a két hadtestben, a tartalék- és a toscanai hadosztályban 75 zászlóalj, 44 lovas század és 106 löveg, vagyis összesesn 55.000[1] főnyi ütközetlétszám felett rendelkeztek, Radetzkynek 45 zászlóaljával, 42 lovas századával és 159 lövegével, vagyis 48.000 főnyi ütközetlétszámával szemben. Íme tehát most már a főlény nem anyagi, hanem határozottan erkölcsi tekintetben nyilvánult meg az osztrák sereg javára. Ilyen körülmények között a santa-luciai csata után, május 7-ikétől a hó vége feléig a főseregek körében semmi különös esemény sem fordult elő; mindkét fél várakozó álláspontra helyezkedett; Károly Albert az osztrákok biztosra vett támadását vára, míg Radetzky már szinte tűkön ült, hogy a tartalék-hadtest beérkezése után a szárd hadvezetőség eme várakozásának tényleg eleget is tegyen.

Ezekből a kölcsönös gondolatmenetekből és elhatározásokból alakultak ki a jövendő hadműveleti tervek és célok is. Károly Albert hadműveleti terve és célja szinte nevetségesen kicsinyes; ő csupán a már úgyis végvonaglásban lévő Peschierát, amelynek a védőrsége mindössze 1500 emberből állott, akarta megadásra kényszeríteni; mindössze ennyiből állott az ő, egy egész sereg számára kitűzött pozitív hadműveleti célja.

Radetzky gondolatmenete elsősorban ugyan szintén Peschiera körül forgott, de azzal egyidejűleg a szárd fősereggel való leszámolást is kombinációba vette. Hiszen tulajdonképpeni célja az volt, hogy ezt megtámadja, tönkreverje. Ámde e szándék valóraválását két fontos körülmény tette kérdésessé: az ellenség elég számottevő túlereje és annak védelmére gondosan előkészített védőállása. Azon törte tehát az eszét, hogyan lehetne azt a két fontos tényezőt kiegyensúlyozni és hatástalanítani s e töprengések nyomán született meg a Mantuába való elvonulás és az ellenséges jobboldal megtámadásának egyaránt helyes, sőt határozottan remeknek mondható terve.

[1] Hilleprandt számítása szerint 63.000.