Károly Albertnek, Szárdinia királyának, miután a bécsi kongresszus határozata folytán Felső-Olaszországnak a Ticinotól nyugatra fekvő részét megkapta, mint tudjuk, első dolga volt, hogy itt is vas szigorral a régi, vagyis az önkényuralmi rendszert helyreállítsa.[1] Ezek szerint ő a forradalmi mozgalmak kitörésekor tulajdonképpen egészen más álláspontot foglalt el, mint a szabadságot és egész Olaszország egyesítését zászlójukra írt többi olaszországi tartományok urai. Ámde a forgatásra birta rá a nagyravágyó embert, aki hosszas habozás után, amikor megtudta, hogy Radetzky Lombardia fővárosát, Milanót elhagyta, 1848. március 22.-én végre kilépett határozatlanságából s a következő napon kiadott proklamációjában fegyverbarátságot hirdetett az olasz fölkelőkkel, akikkel együtt, illetve azok élén akarta immár a lombard-velencei tartományt az osztrákok kezéből kiragadni. Seregét hadilábra helyezvén, a Ticino mentén felvonult erőkkel március 25.-én két oszlopban átlépte a határt. A 6 zászlóaljból, 6 lovas századból és néhány lövegből álló és 5000 embert számláló északi oszlop Bés tábornok parancsnoksága alatt Buffalora-nál kelt át a Ticinon, hogy aztán a hír szerint felbomolva visszavonuló osztrákok nyomában Milanon át Bresciába vonuljon; a Bava altábornagy parancsnoksága alá helyezett, 12¹/₂ zászlóaljból, 6 lovas századból és 16 lövegből álló és 10.000 főt számláló déli oszlop Pavianál lépte át a határt, hogy aztán Lodin át Cremonába nyomuljon előre; a többi csapatoknak a két oszlopot lehetőleg gyorsan követniök kellett. Az említett két várost az oszlopok anélkül, hogy útközben ellenségre bukkantak volna, április 3.-án érték el. Maga Károly Albert március 29.-én érkezett be Paviába, ahol személyesen vette át a hadsereg fellett a főparancsnokságot és április 3.-án főhadiszállását Cremonába áttéve, itt haditanácsot tartott, amelyen mindenek előtt megállapították, hogy Radetzky nem futásszerűen, hanem teljes rendben vezeti vissza seregét Peschiera felé. Nyomon követésére továbbra is a Bés-oszlopot hagyták, míg a főerővel Mantuát lehetőleg meglepő támadás útján akarták kézrekeríteni, miáltal a Potól délre fekvő és a velencei tartománnyal az összeköttetés helyreállíttatván, a lombard fölkelők útján a lázongást Tirol területére akarták átvinni; egyébként pedig a továbbiak tekintetében a körülményekhez képest vélték elhatározásaikat megformulázni. – Ehhez képest Bava altábornagy a további előnyomulást az Oglio felé elrendelvén, az I. hadosztállyal április 5.-én este Marcariát érte el és szállotta meg; Károly Albert e napon Bezzolo-n ütötte fel főhadiszállását.

Gorczkowski lovassági tábornok, Mantua parancsnoka, piemonti csapatoknak az Ogliohoz való megérkezéséről hírt véve, április 5.-én Benedek Lajos ezredest még az éj folyamán a Gyulay- (33.) ezred egy zászlóaljával, 1 császár-vadász századdal, 1 dsidás szakasszal és 2 löveggel erőszakos szemrevételezésre rendelte ki. Benedek április 6.-án hajnali 4 órakor Marcaria elé érve, egy ottani lovas őrcsapatra vetette magát, amelyből 10 embert és 13 lovat foglyul ejtett s aztán gyalogságával a helység szélső házait támadta meg. A marcariai olasz helyőrség felriasztván, csakhamar élénk ágyú- és puskaropogás keletkezett, mely lassan Bezzolora is átterjedt. A felzavart piemontiak ugyanis a sötétségben tévedésből egymásra is kezdtek lövöldözni, miből nagy zavar és rendetlenség keletkezett, mely a király főhadiszállását is kényes helyzetbe hozta. Csak amikor világosodni kezdett, veték észre az olaszok tévedésüket s aztán lassan megnyugodtak, mivel Benedek a nagy lövöldözésből tekintélyes számú ellenséges erők jelenlétét megállapítván, foglyaival és zsákmányával gyorsan elillant Mantua felé, ahová 6.-án délben, anélkül, hogy az ellenség üldözte volna, szerencsésen visszaérkezett. Csapatjai a huszáros vállalkozás alatt mindössze 3 sebesültett vesztettek.

A nap folyamán a génuai herceg nyomult Mantua felé felderítés céljából előre s útközben lakosoktól megtudta, hogy a várat jó sok osztrák katonaság tartja megszállva. Az erről szóló jelentésre Károly Albert most már oda módosította hadműveleti tervét, hogy Mantua elfoglalásának eszméjével felhagyva, seregét az említett vár és Peschiera között vezeti át a Mincion a várnégyszög területére.

[1] Lásd a 9. oldalon.