A turai ütközet napján, július 20-án, Görgey serege a következő állásokat foglalta el: a VII. hadtest Rimaszombatnál, a III. Osgyában s az I-ső hátvéd gyanánt Apátfalván állott. E napon Görgey is visszanyerte szolgálatképességét s alig hogy a 21-ikére szóló intézkedéseket kibocsátotta, két orosz tisztet, Katlarov századost és gróf Rüdiger tüzérhadnagyot vezették eléje, akik Chrulov ezredes küldöttjeinek vallották magukat, aki egyrészt gyengeségét leplezendő, másrészt pedig, hogy Görgey visszavonulását késleltesse, ez utóbbival alkudozásokat kezdett. Görgey a küldötteket mindenekelőtt megbízó leveleik felmutatására szólította fel s midőn erre azt a választ nyerte, hogy küldetésük egyelőre csak szóbeli, utóbb azonban, mihelyt Görgey a 48 órai fegyverszűnethez hozzájárul, a kellő íratok sem fognak hiányozni, Görgey mindjárt gyanítani kezdte, hogy mindez nem egyéb cselnél, mellyel az oroszok menetét késleltetni akarják, hogy őt a Tiszánál megelőzhessék. Elhatározta tehát, hogy ezentúl még jobban sietteti a visszavonulást, egyébként pedig felszólította a követeket, hogy az alkudozások feltételeit, melyekre ő majd válaszonli kíván, hamarosan papirosra vessék. Erre Rüdiger hadnagy Görgey István fordítása szerint az alábbiakat fogalmazta meg német nyelven: „Békeföltételek a magyaroknak – ajánlva Paskievits tábornagy részéről az orosz haderők előcsaptját vezénylő ezredes által. 1. A tábornok-, törzs- és főtiszt uraknak ajándékoztatik (személyes) szabadságuk – fegyvereik megtarthatása mellett; és ha nekik óhajtásuk az orosz hadseregben szolgálni: ezt ugyanazon rangban, melyet a magyarban (t. i. hadseregben) bírtak, ott is megtehetik. 2. Ha a magyar hadsereg tisztjei óhajtanak, nem szolgálni: akkor nekik a teljes szabadság megadatik. 3. A magyar hadsereg katonáinak rögtön minden puskákat és ágyúkat ki kell szolgáltatniok; ezen föltétel végrehajtása után joguk van, akár az osztrák császár szolgálatába lépni, akár hazamenni. Ezen írást én helyesnek nyilvánítom az orosz előcsapat ezredese Hruloff nevében: Rüdiger hadnagy s. k. Katlarof százados s. k.”[1])

Ennek az okíratnak másolatát Görgey azonnal közölte hadtestparancsnokaival az alábbi szintén német szöveg után magyarra fordított sorok kíséretében: „A fenti föltételeket Tábornok úr azon fölhivással kapja, másolatban, tudomásul, - hogy velem mind a maga saját akaratát és nézetét, mind az alára rendelt törzs- és főtiszt urakét szolgálati úton közölje. Kénytelennek látom magamat az eldöntő feleletet, melyet Paskievits orosz tábornagynak küldendő vagyok, a hadsereg többségének nyilatkozása szerint és nem csupán saját elhatározásom szerint fogalmazni, minthogy azon napon, melyen a kormány engem letett s a hadseregbeli tiszt urak szabad akaratából vezérüknek újra megválasztottak, megszűntem a hadseregnek politikai tekintetben is korlátlan parancsnoka lenni és már csupán a többségnek képviselője vagyok. A feleletet 24 órán belül igértem elküldeni, s ezért a hadtestek nyilatkozatát a legrövidebb idő alatt elvárom Putnokon. (Csakis Nagy Sándornak folytatólag:) Az ellenséges hadiköveteket feltartóztatás nélkül vissza kell kísérni táborukhoz és mihelyt ez megtörtént, újra meg kell kezdeni az ellenségeskedéseket s a dispositiók szigoruan követendők. Kelt Rimaszombatban, július 21-én 1849. reggeli 3 órakor Görgey Arthur s. k.”

Még mielőtt a tisztikar bekövetelt véleménye beérkezett volna, Görgey a visszatérő két orosz tiszttel, akik poharazás közben annyira felmelegedtek a magyar főhadiszálláson, hogy a velük mulató két magyar segédtisztnek, kiknek egyike Kempelen Károly százados volt, kancsukáikat ajánlották fel emlékül, amit ezek Görgey beleegyezésével nemzeti szinű tábori öveikkel viszonoztak, - az alábbi választ továbbította Paskievitsnek: „Főhadiszállás Rimaszombat, július 21-én 1849. reggeli 2 órakor. Azon ajánlatra, melyet a két meghatalmazott Katlaroff százados úr és Rüdiger hadnagy úr énnekem Chrulov ezredes úrtól – az orosz császárság s a vezényem alatti belföldi hadak közötti békekötésre vonatkozólag – meghoztak, van szerencsém egyelőre a következőket válaszolni: 1. Nekem egy-két napi idő kell, hogy az ajánlatbeli békeföltételek felett tábornokaimmal és csapatparancsnokaimmal tanácskozhassam; én tehát a végleges feleletet rögtön meg nem adhatom. 2. Ezen végleges válasz megadásáig ugyan fegyvernyugvást kellene kötni: de minthogy csapatjaim ezen fajta katonai megegyezést épen nem ösmerik s ezért én az ellenségeskedéseknek részünkről leendő szüneteléséért a felelősséget el nem vállalhatnám anélkül, hogy katonai és vezéri becsületemet ne kockáztassam: kénytelen vagyok a fegyverszünetet végleges válaszom megjöveteléig köszönettel visszaútasítani és csak arra tartok számot, hogy hadiköveteim szintoly emberségesen s a hadi szokások szerint fognak fogadtatni és visszabocsáttatni, amint az orosz császári hadikövet urakkal magunk bántunk. Ennélfogva közvetlenül azután, hogy az említett hadikövet urak az orosz táborba visszakerültek, az ellenségeskedések szokott természetes folyamatja újból megkezdődik. 3. Elhatározó feleletemet a kapott békeajánlatra én, ha csak lehetséges 24, legfölebb 48 óra alatt fogom két tisztem által Chrulov ezredes úrnak elküldeni. 4. Egész Magyarország lehető pacificatiója érdekében, én az e célhoz vezető útak és módok felőli nézeteimet Katlaroff százados úrnak négy szem közt elmondtam. Görgey Arthur, magyar tábornok.”

E válaszlevél másolatát Görgey az alábbi sajátkezűleg írt megjegyzéssel küldte be a kormánynak: „Szolgáljon a kormánynak felvilágosító tudomásul, hogy a 4. pontban érintett közlés abból állt, hogy Magyarország a legnagyobb szorultságban hajlandóbb lenne egy orosz, mintsem egy osztrák fejedelmet elfogadni; és hogy Paskievits ez ügyben lépjen alkudozásba a magyar kormánnyal.”

A fenti levélben kilátásba helyezett végleges válasz következőleg hangzott: „Az orosz császári invasionális hadak fővezérének, herceg Paskievits-Erivanski tábornagy úrnak. Kelt a sajószentpéteri főhadiszállásból 1849. július 22-én déli 12 órakor. Az általam vezényelt hadsereg tábornokai, törzs- és főtisztjeinek felelete a minket Váctól fogva nyomon követő orosz előhad parancsnokának, Chruloff ezredesnek ajánlatára, melyet ez két hadikövet, névszerint Katlarov százados és Rüdiger hadnagy által intéztetett hozzám – a következő: A hadsereg föl van esketve azon alkotmányra, melyet V. Ferdinánd Magyarország királya maga szentesített 1848. év tavaszán. A hadsereg eddig esküjéhez híven küzdött ezen alkotmány föntartása mellett. A hadsereg ezentúl is hű fog maradni esküjéhez és fegyvereit csak akkor fogja nyugodni hagyni, ha ezen alkotmány újból biztosítva lesz és minden ellenséges hatalom Magyarország területéről ki lesz szorítva. A magyar hadsereg tábornokai, törzs- és főtisztjei nevében: Görgey Arthur, magyar tábornok.”

Ezzel kapcsolatban mindjárt helyén való lesz a Rüdiger és Görgey között keletkezett levelezést is letárgyalni. Július 24-ikére hajló éjjel a magyar előörsöknél egy magyar urnő, özvegy Boryné, született Hellenbach bárónő fontos ügyben elővezettetni kívánt Görgey elé, akinek alsó-zsolcai főhadiszállásán Rüdigernek francia nyelven írt s magyarul következőleg hangzó levelét nyújtotta át: „Balassa-Gyarmat, 1849. július 7/19-én. A vezényem alá helyezett csapatok szembe találkoztak azokkal, melyeket Ön vezényel; a hadiszerencse az én részemre hajlott. Nyomon követvén Önt, útamban mindenütt arról értesültem, mikép Ön tökéletes őszinteséggel teljes igazságot szolgáltatott nyilatkozataiban az én hadtestem jelességének. Ezen nyiltszívű eljárás Ön részéről – kötelességemül teszi, bizonyságot adni Ön irányában azon becsülésnek, melyet Önnek vitéz katonai jelleme gerjeszt én bennem s ezért elhatároztam magamat, hogy Önhöz a jelen sorokat intézzem. Önnek tehetségei kétségkívül képesek valának súlyos nehézségeket győzetni le az Ön hadtestével. De Ön nem fogja önmaga előtt eltitkolni, hogy e pillanatban egy közeli veszedelem fenyegeti azt. Én ennélfogva egész bizalmasan jövök Önt, Uram az alkudozások ösvényével megkinálni. Méltóztassék velem tudatni azon föltételeket, melyek alatt Ön lehetségesnek itélné, ezen – Önre nézve ezentúl annyira egyenetlen küzdelemnek véget vetni és én sietni fogok e részben ő Magassága az orosz császári hadsereg fővezére elhatározásait szorgalmazni. Nem szükséges hozzátennem, hogy azok mindazon igazságszeretet bélyegét viselik magukon, mely magas fölebbvalómat jellemzi és hogy Önnek vitéz katonai becsülete legkisebb csorbát sem fog szenvedni. Fogadja, Uram, legkiválóbb tiszteletem kifejezését. Gróf Rüdiger s. k., egy orosz császári hadtest főparancsnoka.”

Erre Görgey német nyelven ugyanazon urnővel az alábbi tartalmú válaszlevelet intézte Rüdigerhez: „Uram, Önek becses levele, melyet Ön, a további vérontás mentül előbbi megszűntetésének emberszerető óhajtásától indíttatva, hozzám intézett, nekem kellemes alkalmat szolgáltat, Önt azon szabatosság és merészség miatt, mellyel csapatjai a magok szép hadmozdulatjait szemünk előtt végbevitték, őszintén szerencséltetni; valamint Önt arról is biztosítani, mikép én részemről kész volnék, tisztességes föltételek alatt azonnal kezet nyújtani a békekötéshez, ha csak arról lenne szó: azon csapatokat, melyek parancsaim alatt állanak, valamint önmagamat is, egy bennünket minden oldalról fenyegető nagy veszélyből kiszabadítani. De itt szegény szorongatott hazám megmentése forog szóban, melynek politikai életét az osztrák császár és legközelebbi környezete igazságtalanul meg akarják semmisíteni, mihez a legújabb időben, fájdalom! Ő felsége az orosz császár is – hihetőleg arról, hogy Magyarországnak jobb és nagyobb része mit akart és akar még most is, rosszul értesítve – erős segédkezet nyújtott. Azon magasztos célnak szentségét tekintve, melynek mi életünket szentelők, Ön mint nemes ember és derék katona, maga is kénytelen lesz megengedni, mikép nálunk a magunk saját boldogulására való minden kicsinyes személyes melléktekinteteknek háttérbe kell szorulniok; hogy nekünk mint becsületes embereknek mindaddig küzdenünk kell, míg a mi békés polgártársainak a leigáztatás veszedelmétől meg nem szabadultak, vagy pedig magunk ezen egyenetlen küzdelemben dicsőségesen el nem bukunk. Ezt válaszolom mint katona, és mint az államtól reám bízott csapatok vezére. Reménylem, hogy mindenik vezetője a magyar seregnek így gondolkozik mint én; amiből láthatja Ön, hogy bajos lesz Magyarországot az egyes hadvezetőkkel való részleges kötések útján pacifikálni. De ha Önnek valóban óhajtása Magyarországot kimélni s e szegény országot jövőre legalább nagyobbrészt a háború rettenetes csapásaitól megszabadítani; és ha Önnek magas fölebbvalója jónak látná én velem tudatni, hogy mily föltételek alatt lehetne Magyarországnak az orosz császár ő felségével békét kötni: akkor én legszentebb kötelességemnek fognám tartani, az Ön magas fölebbvalója és Magyarország ideiglenes kormányzója közt kezdendő titkos alkudozásoknak útat nyitni s egyengetni; és ez esetben én, aki Magyarország állapotjait jól ismerem, Oroszország részére, vérontás nélkül kedvezőbb eredményt vélek kilátásba helyezhetni annál, mint kiszámíthatatlan vérontás után is Magyarországnak – bár tökéletesen sikerült – leigázása igérhet. Azt mondják, ő felsége az orosz császár igazságos uralkodó, és én hiszem is: de akkor erős hazudozásoknak kellett lennie, amikkel rá bírták, hogy derék katonáit egy nemzet leigázására küldje, melyet tulajdon királya …. kétségbeesett élethalál harcra kényszerített önnön törvényes lételéért. bármelyek legyenek is a jelen sorok következményei: fogadja azon kitűnő nagyrabecsülésem kifejezését, melyet Ön irányunkban tanúsított emberséges magatartása által gerjesztett bennünk, akik eddig csak az osztrák tábornokok példátlan brutalitásával szoktunk találkozni. Kelt Alsó-Zsolcán, július 24-én 1849. Görgey Arthur s. k.”

Görgey úgy a Rüdigertől vett levelet, valamint az arra adott választ legott közölte a kormánnyal, mire gróf Batthyány Kázmér és Szemere nyomban útnak indultak Görgey táborába, hogy az esetleges további alkudozásokat, amennyiben azok Magyarországnak előnyére válhatnának, egészen hivatalos formában kezdhessék meg. Megemlítendő továbbá, hogy Batthyány László gróf százados másik tiszttársával, kiket Görgey a Paskievits herceghez intézett második levéllel az ellenséges főhadiszállásba útnak indított, visszafelé Chrulov ezredes és a vele időközben egyesült Sass altábornagy által a legszivélyesebben fogadtattak; ez alkalommal Sass egy pisztolypárt, Chrulov pedig egy kétcsövü pisztolyt adott át a két magyar tisztnek Görgey számára, azzal a kijelentéssel, hogy ez viszonzás akar lenni a két orosz hadikövetnek Rimaszombatban történt megajándékozásáért. Erre viszonzásul ismét Görgey küldött július 27-én Sassnak és Chrulovnak 2-2 pár pisztolyt Seher-Thosz Artur és gróf Eszterházy István századosok útján, akik azokat a legközelebbi orosz előörsön az ott jelenlevő tisztnek adták át további kézbesítés végett.

E tárgyalások, alkudozások és ajándékváltások alatt a sereg a következő mozdulatokat hajtotta végre; Pöltenberg a VII. hadtesttel, mint a sereg elővédjével, július 21-én hajnalban Rima-Szécsen át Dubicsányba menetelt; ezt a III. hadtest Putnokig, az I. hadtest pedig hátvéd gyanánt Rima-Szécsig követte, Putnokon értesült Görgey, hogy Miskolcot az oroszok tartják megszállva, minek folytán elhatározta, hogy a VII. és III. hadtesttel Miskolc megvételére indul, mialatt az I. hadtestnek a Losonc felől utánnyomuló ellenséget kellett, Dubicsány és Vadna között a Sajón való átkelésben meggátolni. Ha a miskolci támadás nem sikerülne, ez esetben Görgey seregét Szikszón és Megyaszón át szándékozott Tokajba elvezetni. Ezen elhatározáshoz képest július 22-én a VII. hadtest zöme Sajó-Szent-Péteren át Ecseg mellé vonult, egy 3 zászlóaljból, 4 lovas századból és 1/2 ütegből álló oldaloszlop pedig Edelényen át Zsilizre vette irányát, mely előcsapatjaival Szikszót és Sajó-vámost szállotta meg; ezzel egyidejüleg a jobboldalban egy 2 zászlóaljból, 4 lovas századból és 1/2 ütegből álló oszlop Sajó-Keresztúrig tolatott előre, hogy onnan a szirma-besenyői és arnóthi átjárókat tartsa szemmel. Ez utóbbi oszlopnak egyik lovas századát Görgey hirszerzés céljából Miskolcra küldötte, mely csakhamar azzal az örvendetes hirrel tért vissza, hogy az oroszok a várost és környékét már július 20-án odahagyták; egyidejüleg az egyik megbízható kémtől jelentés érkezett, hogy Tokajt magyar csapatok tartják megszállva. Ily körülmények között a VII. hadtest még aznap megszállotta Miskolcot, elővédjét pedig Csaba és Görömböly között állította fel. A III. hadtest e napon Sajó-Szent-Péterig, az I-ső, miután a dubicsányi Sajó-hidat maga mögött fölégette, Vadnáig jutott.

Július 23-án hajnali 3 órakor Pöltenberg hadtestével Harsány felé kémszemlét tartott anélkül, hogy az oroszokra bukkant volna; erre a hadtest zöme Diós-Győr és Görömböly megszállása mellett Csabánál állott fel, a Zsilizen álló oszlop pedig a zömhöz vonatott be; estefelé a hadtest előörseit Mályi-Aranyos-Harsány és Kis-Győr vonalában állította ki. Pöltenberg hadtestének fedezete alatt a III. hadtest Miskolcon át Alsó-Zsolca és Sajó-Lád között kijelölt táborhelyére vonult s a Sajót a Hernád beömléséig, Ónodig figyeltette meg, az I. hadtest pedig Vadnáról Sajó-Szent-Péterre ment. Miután Nagy Sándor itt a Bobics hadosztály 1 huszár ezreddel visszahagyta hadteste fennmaradó részével, a Máriássy hadosztállyal és egyéb csapatokkal, menetét Szikszóig folytatta. A vonat a polgári menekülők szekereivel együtt Sajó-Keresztúron, Szirma-Besenyőn és Arnóthon át Ongára irányíttatott, hogy onnan a gesztelyi Hernád-hid elkészülte után Szerencsre folytassák a visszavonulást.

E szerint most már a seregnek átkelése a Tiszán, ha annak végrehajtásához Görgey feltartóztatás nélkül hozzálátott volna, biztosítottnak volt tekinthető. De amily ügyesen és mondhatni mesterileg gyorsan – akárcsak az év elején a bányavárosokból – vonta ki magát Görgey az ellenség által Váctól Miskolcig neki szánt kelepcéből, ép oly pazarul bánt a tábornok a drága idővel az utóbbemlített város körül. A visszavonulásnak további folytatása helyett azt látjuk, hogy a tábornok, talán abban a reményben, hogy a megkezdett alkudozások már legközelebb sikerre fognak vezetni, másrészt pedig azzal a célzattal, hogy az oroszokat még a Tisza innenső oldalán magára vonva, lehetőleg elejét vegye annak az eshetőségnek, hogy azok későbbi elvonulása alklmával Debrecennél elébe kerüljenek, - egyszerre csak megfeneklik Miskolcnál, melynek környékén aztán hiábavaló csatározásokba keveredik. Az első ilyen összecsapáshoz az alkalmat a Pöltenberg által 23-án keresztülvinni rendelt kémszemle szolgáltatta, melynek leírása előtt azonban előbb az oroszok által időközben végrehajtott mozdulatokról kell beszámolnunk.

A turai ütközet után Paskievits újból és pedig annál is inkább Görgey felé fordíthatta főfigyelmét, miután időközben Haynautól azt az értesítést vette, hogy az osztrák sereg már július 21-én megkezdeni előnyomulását Perczel serege ellen a Közép-Tisza felé.

A műveleteit Görgey ellen folytatandó orosz sereg helyzete a turai ütközet után nagyjában véve a következő volt: a II. hadtest zöme a főhadiszállással Aszódnál, egy része Turánál, az üldözésről visszatért elővéd pedig Zsámboknál állott. A július 20-án Romhányig ért III. hadtest 21-én Bercelt, 22-én Szurdok Püspökit érte el, hogy onnan Gyöngyösre folytassa útját. A IV. hadtest zömével Mezőkövesdnél állott; a Miskolc megszállására kirendelt és ezt tényleg 18-án foganatosított elővéd[2] Görgey közeledésének hirére július 20-án Harsányon át Ábrányba húzódott vissza. Grabbe július 22-én Losoncot érte el, honnan sietve tovább folytatta útját, hogy az előtte haladó Sass hadoszloppal, mely utóbb említett napon Rimaszombatot érte el, s már közel volt ahhoz, hogy az előretolt Chrulov különítményt elérje, minél előbb egyesülhessen.

A turai ütközet kedvező kimenetele folytán Paskievits a Gyöngyös felé útban levő III. hadtestet ujból északi irányba, Görgey közvetlen üldözésére rendelte ki, mi célból az Gyöngyösről Szurdok Püspöki-Pásztó-Kis Terennén át Losonc felé vett irányt, de midőn július 23-án Kis Terennére érkezett, hirül vette, hogy Görgey már előtte való napon Miskolcot érte el. Az erről szóló jelentésre Paskievits Rüdigernek azt a parancsot küldte, hogy hadtestével irányt változtatva, a II. hadtesttel újból egyesülendő, Pétervásárán át Eger felé tartson. Ez utóbbi hadtest a főhadiszállással július 22-én Aszód, Tura és Zsámbokról Hatvanra, 23-án Gyöngyösre menetelt; itt tudta meg Paskievits, hogy Görgey már előtte való napon Miskolcot szállotta meg, minek folytán legeslegújabb elhatározása szerint abban állapodott meg, hogy serege zömével, a II. és III. hadtesttel a Tisza balpartjára kel át, hogy Görgeyt debreceni útjában megelőzze. Ezalatt a IV. hadtestnek a jobbparton kellett maradnia, hogy Grabbeval és a Gácsországból Kassán át előnyomuló Osten-Sacken[3] különítménnyel egyetértőleg fogja közre az esetleg a Tisza jobbpartján megmaradó Görgeyt. Ehhez képest a II. hadtest a főhadiszállással július 24-én Gyöngyösről Kápolnára, honnan az 5. és 8. gyalog hadosztály, a 2-ik könnyű lovas hadosztály 2-ik dandára, a 32. számú kozák ezred, 2 üteg, a szükséges utászcsapatok a hadihidkészletekkel herceg Gorcsakov főhadsegéd vezénylete alatt Kerecsendre tolatott előre, hogy onnan a tiszafüredi átjárót kerítse hatalmába. A III. hadtest július 24-én Pétervásárra, 25-én Egerbe, 26-án Kerecsendre, 27-én Füzes-Abonyba menetelt, hogy a következő napon a II. hadtestet Tiszafüredre kövesse, ahol Paskievits e szerint 55-60.000 embert 290 löveggel szándékozott egyesíteni.

[1] Eredeti német fogalmazásban az írtat következőleg hangzott: „Bedingungen für den Frieden der Ungarn, welche vorgeschlagen sind von dem Feldmarschall Fürsten Paskievits, durch den Avantgarde-Obristen der russischen Armee. 1. Den Generälen, Stabs- und Oberoffizieren ist die Freiheit geschenkt, mit dem Behalten ihrer Waffen, und venn dieselbigen wünschen den Dienst in der rüssischen Armee zu wählen, - in derselben mit den Rängen, die sie in der ungarischen gehabt haben, auch dort zu bekleiden. 2. Wenn die Offiziere der ungarischen Armee wünschen, nicht zu dienen: so ist ihnen die volle Freiheit gestattet. 3. Die Soldaten der ungarischen Armee müssen sogleich alle Gewehre und Geschütze ausliefern; nach Vollstreckung dieser Bedingung haben sie das Recht entweder in die Dienste des österreichischen Kaisers zu treten, oder sich nach ihrer Heimath zu begeben. Als richtig erkläre ich dieses Papier im Namen des Herrn Obristen der russischen Avantgarde, Hrulow, Lieutenant v. Rüdiger. Capitaine Katlaroff.”

[2] Lásd e kötet 205. oldalán.

[3] Lásd e kötet 204. oldalán.