16. számú melléklet.

A hidmunkálatok jobb biztosítása végett Görgey a várőrségből alakított hadosztály által Lenkey tábornok alatt április 23-án a Csallóközben álló Sossay-dandár ellen kirohanást eszközöltetett, minek folytán az utóbbi Nyárasd felé visszaszoríttatván, összeköttetése a jobb parton álló csapatokkal, amennyiben Lenkey a lovadi hidat széjjelromboltatta, megszűnt. Ezalatt a hidmunkálatokat a legnagyobb eréllyel folytatták, úgy, hogy a tutajhid a 25-ikéről 26-ikára hajló éjjel elkészülvén, a sereg a jobb partra való átkelését megkezdhette. A tervet és intézkedéseket e művelet végrehajtásához Görgey felhívására, miután Bayer, aki a művelettel egyet nem értett, beteget jelentett, Klapka készítette s azok ennek feljegyzései nyomán következőleg hangzottak: "A támadás Knezics ezredes parancsnoksága alatt 5 dandár által a 25-ikéről 26-ikára hajló éjjel hajtandó végre. A III. hadtest Kiss és Kökényessy dandárai éjfélkor a legnagyobb csendben átkelnek a Dunán s a támadáshoz a hidfőben a csillagsánctól jobbra csoportosulnak. Említett dandárokat az I. hadtest Schulz és Zákó dandárai követik, melyek az előbbeniektől jobbra vonulnak fel s a jobbszárny redoutokat Uj-Szőny felé erős osztagokkal szállják meg. A Dipold dandár éjfél előtt kezdi meg dereglyék segítségével átkelését, a hidfőnek Ó-Szőny felé eső sáncaiban nyomul be s csapatainak egy részével az utóbb említett helység felé intézendő támadáshoz készenlétben áll. Mindezen dandárok az est beálltakor a sikozaton és az új erődben gyülekeznek s innen kezdik meg előnyomulásukat. A meglepő támadást a Kiss-dandár kezdi meg, mihez adott jelre a hidfőből a Monostor (Sandberg) felé gyorsan előretör s azt puskalövés nélkül szuronnyal beveszi. A Kökényessy dandár Kisst támogatja s erős tartaléknak hátrahagyása mellett a Monostoron, mindketten az ellenséges fővonalat fölsodorni iparkodnak. Eközben Schulz is előtör és Uj-Szőnyt veszi be. Ezután az összes oszlopok minél gyorsabban Monostort (az így nevezett pusztát) iparkodnak elérni, miben a komáromi várőrségnek egy erős osztaga által támogattatnak, mely Guyon parancsnoksága alatt a Dunasziget nyugati csucsától dereglyéken a folyamon átkelve, az ellenséget hátulról támadja meg. Ezen támadással egyidejüleg intézi Dipold is a magáét Ó-Szőny felé. Az ellenség összes állásainak még napkelte előtt birokunkban kell lenniök; ekkor aztán a két hadtest fenmaradó része a tüzérséggel és lovassággal bontakozik ki s a birtokba vett magaslatokon az egész sereg csatarendbe fejlődik, ahol a VII. hadtest beérkeztét bevárja, hogy a győri úton a további előnyomulást megkezdje. Az ezt követő csatában, ha egyáltalában arra kerül a dolog, Klapka a balszárnyat, Damjanics a közepet, Görgey pedig a jobbszárnyat vezényli. A VII. hadtest a tartalékot képezi." Ez utóbbi hadtest ennek megfelelőleg még 25-ike folyamán Bajcs és Perbetéről Komáromba rendeltetett.

Az erőknek elrendelt csoportosítása az éj leple alatt teljes rendben és csendben ment végbe s a tulajdonképeni támadás hajnali 2 és 3 óra között Kiss dandára által a Monostor (Sandberg) ellen kezdetét vette; a megrohanás teljes mértékben sikerült, amennyiben ez alkalommal a monostori sáncokban elhelyezve volt nehéz ostrom üteg, miután a körülötte állást foglalt Hohenlohe-zászlóalj nagy része felkoncoltatott, illetve foglyul ejtetett, mindjárt az első rohamnál a magyarok kezébe esett. Később a császári 2. vadász zászlóalj iparkodott ugyan a Monostort újból visszafoglalni, de erőlködése hasztalannak bizonyult. Kissel majdnem egyidőben Schulz Uj-Szőnyt rohanta meg s azt, bár itt az ellenség komolyabb ellenállást fejtett ki, csakhamar szintén hatalmába kerítve, a császáriakat délnyugati irányban, a Monostortól délre fekvő magaslatokra szorította vissza, ahol azok a már említett 2. vadász zászlóalj és egyéb erősbítések segítségével újabb ellenállást szándékoztak kifejteni. Ekkor azonban ép jókor érkezik be Guyon 2 zászlóalnyi oszlopa a császáriak hátában, minek folytán az egész Lederer-dandár az Ácsi erdőn át harcolva a Concó patak mögé húzódott vissza, ahol a legszivósabb ellenállást készült kifejteni, hogy a még csak kevés tért nyert ostrom- és lőszer-telep visszavonulását fedezze.

Az Ó-Szőny ellen irányított Dipold-dandár kissé megkésett, minek folytán már világosodni kezdett, mikorára az a támadáshoz készült. Ezt az ott őrségen álló Liebler-dandárbeli csapatok még idejekorán észrevevén, az összeütközés elől Mócsa irányában kitértek; a dandár hátvédét képező 2 Deutschmeister-század két Kóburg huszár századunk által elvágatván, első meglepetésében szó nélkül lerakta a fegyvert.

Reggel 6 óra tájban amidőn Görgey is a csatatérre érkezett, a kölcsönös helyzet nagyjában véve a következő volt: A magyarok jobbszárnyán Simunics-csal, illetve a Lederer-dandárral szemben a Duna és az ács–komáromi út között részben az Ácsi erdőben födve, Kiss dandára a hozzá csatlakozott Guyon hadoszloppal; a középen, azaz a Monostortól délre és délkeletre elterülő magaslatokon pedig Schulz-dandára állott; utóbbival szemben a Herkály és Csém puszta között elterülő magaslatokon Schlick alatt a III. hadtest és a II. hadtest zöme fejlődött fel; a Kiss és Schulz dandárok mögött csapatjaink egy részével a Monostoron, Kökényessy dandára állott; a balszárnyon a mócsai út mentén és balra egészen Ó-Szőnyig kiterjeszkedve, Dipold dandára foglalt állást Liebler dandárával szemben. A magyar lovasság zöme Nagy Sándor alatt második harcvonalban a közép mögött, 4 század pedig a Dipold dandárnál nyerte beosztását; a császáriak részén Montenuovo lovas dandára útban volt Kocsból Mocsa felé. A Klapka és Damjanics hadtestek fenmaradt része a komáromi várőrség egy részével a Dunai hidfőnél állott fel s végül a VII. hadtest útban volt Szt.-Péter felől.

Görgey a harc szinhelyére beérkezve, nyomban előnyomulást parancsolt, mire a tulajdonképeni csata kezdetét vette. Míg Görgey a harcterv értelmében számára kijelölt jobbszárnyra sietett, addig Damjanics a hidfőnél álló csapatok nagy részével Schulz erősbítésére nyomult előre, ami csak igen lassan történhetett meg, miután a császári körülzáró csapatok által a rendszeres ostrom folyama alatt ásott s az előterepet keresztül-kasul átszeldelő futóárkok a mozgást oly nagy mértékben akadályozták, hogy azokat a tüzérség és lovasság előrejuthatása céljából sok helyütt előbb be kellett tölteni; ez okozta, hogy Damjanics csak körülbelül d. e. 9 órakor bocsátkozhatott harcba a Herkály és Csém puszta között teljesen felfejlődött és Schlick parancsnoksága alatt álló ellenséges középpel és nagyon természetes, hogy ily körülmények között ellenséges tüzben, a magyar csapatok harchoz fejlődése nem csekély nehézségekbe ütközött. Tekintve, hogy úgy a magyarok, mint a császáriak részén a főerők, melyek számára nézve egymással majdnem egyformák lehettek, a középen nyertek alkalmazást, határozott előnyt a harcszinhely e részén egyikök sem volt képes elérni s így itt a küzdelem egyelőre álló tüzharccá fejlődött. Damjanics-csal egyidejüleg Klapka is, bár újabb erősbítéseket nem kapott, támadólag nyomult előre a Dipold dandárral a Liebler dandár ellen; utóbbi eleinte védőleg viselte magát s csak midőn látta, hogy tüzérségi tüzének hatása alatt, a gyengének is mutatkozó ellenség előnyomulása fennakad, hagyta el a magaslatokon elfoglalt előnyös állását, hogy a maga részéről menjen át támadásba. Klapka ez elől olyformán tért ki, hogy Liebler dandára előnyomulása közben a hidfőben elhelyezett várágyúk hatásos körletébe jutott, ami a császári csapatoknak rövid idő alatt érzékeny veszteséget okozott s így azok újból csakhamar visszahuzódni voltak kénytelenek, mire Klapka természetesen újult utánnyomulással felelt.

Míg ezek a délelőtt folyamán a középen és balszárnyon történtek, Görgey a jobbszárnyon Simunics-csal tartott egyensúlyt, micélból a Damjanics által fel nem használt csapatokat mind magához vonta; ez okozta, hogy Klapka elejétől végig tisztán csak a négy lovas század által megerősített Dipold dandárra volt utalva.

Ez volt a dolgok állása, a déli órában, midőn Schlick, mint a csatatéren jelenlevő legrangidősb császári tábornok, általános támadást parancsolt. Schlicknek ez az intézkedése a helyzetnek igen helyes megítélésére vall, mert bár a császári sereg elvonulása Pozsony felé a sereg főparancsnoka által kiadott rendelkezések folytán megdönthetetlenül elhatározott ténynek volt tekinthető, mindazonáltal a támadólagos fellépés nyújtott leginkább biztosítékot az iránt, hogy az útnak indított ostromkészletek zavartalanul nyerhetik a kívánt térbeli előnyt, másrészt hogy az estenden megkezdendő általános visszavonulás akadálytalanul és az ellenség háborgatása nélkül leend végrehajtható.

A vett parancs értelmében Simunics a Lederer dandárt újból az Ácsi erdőbe rendelte előre, ahol Görgey 4 zászlóalj és 10 lovas század felett rendelkezett. Az osztrák jobbszárnyon az általános támadást elrendelő parancs beérkeztekor ugyan nem a legjobban állottak a viszonyok, amennyiben Liebler csak kevéssel előbb volt kénytelen, mint fentebb említettük, csapatjait a várágyúk tüzkörletéből kivonni, de e helyett annál kedvezőbb befolyást gyakorolt, mint legott látni fogjuk, egy másik véletlen körülmény a császáriak itteni műveleteire. Mihelyt ugyanis Nagy Sándor észrevette, hogy a császáriaknak a várlövegek által jól megdolgozott jobbszárnya Klapka által követve, hátrálni kezd, elérkezettnek látta az időt, hogy ő is közbevágjon a harc menetébe. E végből Damjanicstól baloldalt az újszőny–nagy-igmándi úton akart a parancsnoksága alatt álló 16 huszár századdal és a lengyel légió dsidásaival előnyomulni, hogy Schlicket jobb oldalában és hátában támadja meg. Ellovaglása előtt Nagy Sándor a közelben álló 47. honvéd zászlóaljat és egy 12 fontos félüteget is felszólított támogatásra, melyek a felszólításnak eleget is tettek.

Schlick, már szintén korábban Liechtenstein Ferenc herceg alatt összevont lovasságát, a Miklós-vérteseket, János-dragonyosokat és Civallart-dsidásokat egy röppentyű üteggel rendelte Nagy Sándor támadásának felfogására, minek folytán a két lovas tömeg a Csém pusztától délkeletre ütközött össze egymással; az első rohamban a császáriak részéről Kisslinger vértes dandár a röppentyű üteggel, a magyarok részéről pedig a 2. és 3. huszár ezred és a lengyel dsidások vettek részt s eredménye lőn, hogy az ágyútüz által is szenvedett huszárjaink rövid kézi tusa után visszadobattak. Erre a Kászonyi ezredes által vezetett s Nagy Sándor második harcvonalát képező 3. huszár ezred indul rohamra, hogy Kisslingert legalább az üldözésben feltartóztassa: ezt látván az elébb visszavert, de már az ács–mócsai útnál legalább nagyjából újból rendezkedett első harcvonal, a maga részéről is megújítja a támadást; e percben azonban felbukkan Mócsa irányából Montenuovo lovas dandára s a legnagyobb vehemenciával huszárjaink jobb oldalába veti magát, minek folytán azok teljesen szétmállva futásnak erednek. Erre az ellenséges lovasság a 47. zászlóaljra veti magát s azt is széjjelugrasztja s csak kevés híjja volt, hogy a 12 fontos félüteget is hatalmába nem ejtette. Ekkor azonban a közelben harcoló 26. honvéd zászlóalj parancsnoka, Beöthy őrnagy, dicséretre méltó buzgósággal, anélkül, hogy felsőbb helyről erre parancsot várna, szorongatott bajtársainak segítségére siet és csakugyan sikerül neki néhány össztüze által a 47. zászlóaljat végzetes helyzetéből kiszabadítani s miután Klapka nemsokára a közelben levő lövegeit is az ellenséges lovasság felé irányítja, Kisslinger jónak látja különben is fáradt lovasait Mócsa felé visszarendelni.

Ezalatt Lederer előnyomulása folytán, az Ácsi erdőben is megújult a harc heve. Úgy látszik hogy Görgey a nevezett erdőt, a császáriak visszavonulása után a Concó patak mögé, nagy kiterjedésénél fogva csak gyengén hagyta megszállva s ereje legnagyobb részét az attól északkeletre fekvő magaslatokon állította fel s csak midőn hirül vette, hogy a császáriak újból behatoltak az erdőbe, indította a 9., 17., 19. és 65. honvéd zászlóaljakat, valamint a 19. és 60. sorezred 3. zászlóaljait egymás után rohamra az erdő ellen, melyek, bár helyileg mindannyiszor tért és előnyt nyerniök sikerült, egységes felhasználás hiján állandó sikert még sem vívhattak ki. Ennélfogva, valamint arra való tekintettel is, hogy Schlick lovasságának sikeres fellépése által felbátorítva, időközben gyalogságával is megkezdte a támadó előnyomulást, miáltal Damjanicsot igen könnyen veszélyes helyzetbe hozhatta, továbbá, mivel a VII. hadtest még mindig nem érkezett be a harc szinhelyére, Görgey délután 1 óra után a harc félbeszakítását s csapatjainak a hidfő körüli összpontosítását határozta el. Schlick, miután ily formán tulajdonképeni célját elérte, szintén felhagyott a megkezdett támadás folytatásával s így ezek után már csak több óráig tartó hatástalan ágyúharc keletkezett, míg végre délután 3 óra tájban a már mindkét részen jelentkező lőszerhiány miatt, ez is végkép elnémult.

A VII. hadtest állítólag terepakadályok által gátoltatva és mivel a Duna-hid két órára hasznavehetetlenné vált, elővédjével csak a harc elnémulása után este, zömmel pedig csak az éj folyamán érkezett be a Duna jobb partjára, ahol az I. és III. hadtesttől balra, Ó-Szőny előtt szállt táborba. Az ellenséggel az érintkezést az éj folyamán csak gyengébb csapatosztagok tartották fenn.

Klapka a császáriak veszteségét 1200 halottra és sebesültre, 1000 fogolyra, 7 lövegre, sok lőszerre és két nagy sátortáborra teszi; a magyarok vesztesége szerinte csak mintegy 800 főre rúgott.

A császári sereg az éj leple alatt még a csata napján a Concó patak mögé húzódott vissza, honnan 27-én reggel a III. hadtest Győrön át Öttevényig (Hochstrass) a II-ik Győrig vonult vissza; a csapatok fenmaradó része, melyek Simunics parancsnoksága alatt az I. számú hadtestté egyesíttettek, a sereg hátvéde gyanánt Gönyő és Bőny között maradt vissza. A mondott napon reggel Pöltenbergnek a VII. hadtest egy részével a visszavonuló császári sereget üldöznie kellett volna, melyet azonban csodálatosmódon utolérnie már nem sikerült.

Görgey még a csata napján a következő rövid jelentéssel számolt be a kormánynak: "Főhadiszállás Komárom, április 26-án 1849. Damjanics és Klapka hadtestei a megszállva tartott Komárom felszabadítását ma végkép befejezték. A Duna jobb partján lévő üteget rohammal bevették s ez alkalommal hat 24 fontos ágyút és két tarackot elfogtak; továbbá 600 fogolyt tettek köztük a Deutschmeister gyalogságának egész gránátos osztálya tiszteikkel együtt. Halottjaink és sebesültjeink száma: 600; az ellenségé 1000-nél is több. A fősereg a Duna jobb partján áll, az osztrák sereg visszavonult, amennyire kivehető, Győr felé. Görgey." E rövid jelentést másnap a következő részletesebb követte: "Komárom főhadiszállás, április 27-én 1849. Előleges jelentésemet a tegnapi győzelmes csatáról a következő, eddig tudomásomra jutott részletekkel toldhatom meg. Az ellenség Komárom, de különösen az ismét tökéletesen helyreállított Dunahid elleni lövöldözéseit f. hó 25-iki éjféltájig folytatván, akkor előbb Knezics osztálya s utána félórai közökben Klapka és Damjanics hadtestei a Dunán átkelvén, még azon éjjel az ellenséges sáncok megrohanására rendbe alakultak. Éjfélután 2 órakor a megrohanás Knezics osztálya és Dipold alezredes dandára által oly vitézséggel és eréllyel történt meg, melyhez hasonlót a hadviselés története ritkán mutat. A sáncok első rohamra bevétettek, dacára az élénk ágyútüznek és az erős gyalog-őrseregnek, kiket a rohanók szuronyszegezve részint leszúrtak, részint foglyokká tettek. Napvirradtával Ó-Szőny is az I. hadtest (Klapka) seregei által szuronnyal elfoglaltatván, az ellenség megkergettetett. Reggeli 8 órakor minden sáncok kezeinkben voltak. Ezután az osztrák ostromló sereg az Ács felőli úton fölállott, s miután az ellenség főereje Tata felől a csatamezőre érkezett, ami csak akkor kifejlődő osztályaink ellen összpontos támadást készült tenni. Ekkor a mi két átkelt hadtestünk, valamint a komáromi őrségnek egyrésze, – 4 zászlóalj Guyon tábornok vezérlete alatt – előre menvén, tüzes viadal támadt, mely délutáni 2 óráig a csatasikon folytatott és seregeinknek minden pontokoni győzelmével végződött. Az ellenség végképp visszavonult, s minthogy aznap tovább előnyomulni szándékunkban nem volt, csak kisebb lovascsapatokat küldtem utánok. Knezics ezredes vitéz seregeit személyes kitűnő bátorsággal vitte rohanásra; osztálya pedig aznap csodákat tett és a legkitűnőbb vitézséggel vívott. Általában a tegnapi csata sok vitézeknek adott maguk kitűntetésére alkalmat. Így például a 26-ik zászlóalj, melyet sokkal nagyobb lovas osztály körülfogott, magát derekasan addig tartotta fenn tömegben állva, míg a 47-ik zászlóalj felszabadítására sietvén, a lovasságot visszavonulásra kényszerítette. Ezenkívül Németh tüzérfőhadnagynak derék viselete minden dicséretre méltó, valamint a Zerdahelyi féle üteg egy irányzójának önmegtagadása különösen kiemelendő, kinek egy rakéta orrát elszaggatta és egész arcát tetemesen megsebesítette, de ki szörnyű sérülése dacára ágyúját addig oda nem hagyta, míg az üteg a tüzből ki nem takarodott, s csak azután ment a kötöző helyre az orvos segítségét igénybe veendő. Ily tett dicsérő szóra nem szorult. A rohanás és a csata eredményei, mihez a sáncokban talált tömérdek mennyiségű lőszerkészlet is járul, – legszólóbb tanuságai derék vitézeink minden dicséretet túlhaladó hajthatatlan bátorsága és szilárd elszántságának. Ma kis mozgó csapatot indítottam el Ács felé, mely alkalommal az erdőben nagy mennyiségű bombákat, több hordó lőport, számtalan sáncszekeret és Ács helységben 24 nagy fuvarszekeret találtunk és azokat birtokunkba ejtettük. Ma mindenfelől hozattak be foglyok. Ács pedig seregünk által megszállatott. Görgey tábornok."