Jellacsicsnak fent közölt jelentésében foglalt aggodalma Pest szabadon hagyását illetőleg, Windischgrätz aggódó lelkében is viszhangra talált, miért is a szándékolt támadás eszméjéről azonnal lemondva, Hatvan irányában csupán kémszemle kivitelére határozta el magát, a bánnal pedig egyidejüleg tudatta, hogy „legkiválóbb feladatát már ismét Pest védelme képezendi, egy Jászberény, estleg Cegléd felől jövő ellenséges hadmozdulat ellen s így elfoglalandó állását ennek megfelelőleg önmaga határozza meg.” Sőt még azt is kilátásba helyezte a herceg, hogyha netán hirét venné, hogy az ellenség Hatvanból délnek húzódott volna úgy ő maga is a fősereggel együtt oda felé veendi irányát. „Pest védelme – úgymond – annál is inkább mulhatalanul szükségesnek látszik, miután időközben (Budáról Wrbna altábornagytól) híre érkezett, hogy az ellenség 3-án Szolnoknál és Cibakházánál átkelt a Tiszán.”

Április 5-én reggel az Aszód – Baghnál álló császári sereg zöme az Aszódtól keletre fekvő magaslatokon foglalt állást, honnan az a visszamaradt Lobkowitz hadosztályt kivéve, a herceg személyes vezetése alatt a szándékolt kémszemle keresztülvitele céljából az előnyomulást Hatvan felé megkezdette. A résztvett csapatok számára való tekintettel ez a vállalat messze túllépte a szokásos kémszemlék keretét s inkább seregmozdulatnak tekinthető, mely a helyzetnek remélt tisztázása helyett a csapatok oknélküli fárasztását vonta maga után.

Hatvan szegélyét a herceg a legnagyobb mértékben védelemre berendezve s tüzérséggel busásan ellátva találta, a Zagyva hídja pedig egészen le volt égetve. Ezért a támadás kierőszakolása előreláthatólag tetemes áldozatokkal járt volna, miért is a herceg jobbnak látta, támadó szándékával felhagyni.

E helyett Lichtenstein herceg altábornagyot 4 lovas századdal és 2 röppentyű üteggel kémszemlére rendelte előre, aki Hatvan előtt néhány huszárszázaddal találkozott, melyek a császáriak közeledéséről értesülve, gyorsan eléjök vágtattak. Az első összecsapásnál Lichtenstein lovassága rendetlenségbe jutott, de azután a magyarok oldalba és hátba fogva a Zagyva felé nyomattak vissza, ahol közülök 53-an lemészároltattak, 2 tiszt, 17 ember és több ló pedig foglyul esett.

E kis kaland után Windischgrätz csapatjait újból az aszód-baghi állásba vezette vissza. Részint a Hatvannál látottak nyomán részint a foglyok bemondásából a herceg most már arra a meggyőződésre jutott, hogy Hatvannál az ellenségnek már csak csekélyebb része áll, míg a magyar sereg többi részéről azt sejtette, hogy egyik vagy másik szárnyát megkerülve, Pest, illetőleg Komárom felszabadítására szándékozik elvonulni. Ily körülmények között állását Aszód–Baghnál nagyon exponáltnak vélvén, seregrészeinek a gödöllői hadállásba való visszavonását határozta el, ahol egyrészt a terep nyújtotta előnyök segélyével, másrészt a bán hadtestének közelebbvonása folytán legjobban vélt kettős feladatának: Pest, de egyúttal Komárom megvédésének is eleget tenni.

Az erre vonatkozó intézkedéseket Windischgrätz április 5-én éjjel 12 órakor adta ki s azok lényegükben következőleg hangzottak:

a.) a III. hadtest parancsnokának: A III. hadtest a Bittermann gránátos zászlóaljjal, 6 század Auersperg vértessel, a tüzértertalékkal és a hídkészletekkel április 6-án reggeli 6 órakor Gödöllőre vonul és ott állást foglal. A szakácsok, átvételező különítmények és vonatok már reggel 4 órakor indulnak el, hogy Gödöllőn az étkezést idejekorán elkészíthessék és a szükséges átvételezéseket eszközölhessék, hogy a csapatok szükség esetén menetüket fennakadás nélkül tovább folytathassák. A visszavonulás fedezésére egy lovasságból és fél lovas ütegből álló hátvéd hagyandó vissza.

b.) Báró Csorics altábornagynak: Hogy hadosztályával, továbbá 5 század Civallart dsidással, 2 század János főherceg dragonyossal és a II. hadtest tüzértartalékával 6-án reggeli 6 órakor Aszódról elindulva, egy menetben Vácra vonuljon. Itt az altábornagy csapatjaival akként tartson készültséget, hogy a szerint, amint az ellenség Pest vagy Komárom felé nyomul előre, bármely irányban gyorsan kéznél lehessen. Egyidejüleg a Ramberg hadosztály újból parancsnoksága alá helyeztetett.

c.) Jellacsics bánnak szóló intézkedés következőleg hangzott:

„A portyázó különítményektől, kémektől és foglyoktól vett jelentésekből arra a meggyőződésre jutottam, hogy az ellenség nincs oly jelentékeny erővel közvetlenül Hatvan mögött összpontosítva, mint a hogy kezdetben látszott, sőt ellenkezőleg, hogy csapatjai több más ponton, részint hátul, részint oldalvást vannak felállítva. Minthogy tehát Hatvan ellen, vagy e ponton túlmenő támadásom esetén nagy valószínüséggel haderejének csak egy gyengébb részére bukkannék, miközben főereje más irányban talán Pest vagy Vác felé működnék s én ezáltal az előbb említett ponttól, melyet semmi esetre sem akarok fedezetlenül hagyni, nagyon eltávoznám s miután Nagyméltóságod nekem azonfelül azt jelentette, hogy Szecsőtől keletre jelentékeny haderők állanak, ennélfogva indíttatva érzem magam a III. hadtestet holnap reggel baghi és aszódi állásából Gödöllőre, a Csorics hadosztályt pedig Vácra áttenni. Ez állásban abban a helyzetben vagyok, hogy csapatjaimat tetszés szerint és gyorsan bármely pontra vethetem, hogy egyfelől Pestet, másrészt Komáromot fedezhessem; egyidejűleg azonban kérnem kell Exellenciádat, hogy saját hadteste számára is oly állást válasszon, mely lehetővé teszi az I. és III. hadtest bármely ponton való egyesülését, hogy a főcél: Pest fedezését, teljes biztonsággal elérhessük. Felkérem Nagyméltóságodat, hogy engem ez értelemben választott állásáról annál biztosabban értesítsen, mivel ma reggel óta semmiféle jelentését sem kaptam s azt sem tudom, vette-e egymás után két küldönc-tiszt által küldött ama parancsomat, hogy az előnyomulással Fénszarun át hagyjon fel.”

E szerint a herceg, a helyett, hogy a küszöbön álló döntő ütközethez összes erejét egyesítette volna, minden képzelhető eshetőségnek megfelelni akarván, egy teljes hadosztályt nagyszámú lovassággal és tüzérséggel, Vácra különített ki, Jellacsicsnak pedig állása megválasztását saját tetszésére bízza s valóban különös szerencse, hogy utóbbinak nagy hajlama mellett az önálló gondolkozásra és cselekvésre a következő napi csatában az érintkezés Schlick és a bán hadteste között mégis helyreállt, ellenkező esetben a csata kimenetele a császáriakra még végzetesebbé válhatott volna. És ez mind ama bizonytalanságban leli magyarázatát, amely a magyarok csoportosítását és mozdulatait illetőleg az osztrák főhadiszálláson uralgott. Háborúban a sikeres katonai ténykedés alapfeltételét a helyes elhatározás képezi, mely utóbbi első sorban a beérkező hírek és jelentések megbízhatóságától és alaposságától függ. Minthogy pedig helyes okozat csupán csak ugyanilyen oknak lehet következménye, világos, miszerint helyes elhatározás csakis helyes híreken alapulhat. Nyilvánvaló tehát, hogy a hadműveletek nagy épületéhez az alapköveket a hírszerzés nyújtotta adatok szolgáltatják, ha ezek rosszak, az elhatározás, a terv sem lehet különb, aki pedig tervét az ellenség helyzetének figyelembe vétele nélkül állapítja meg, az a legtöbb esetben homokra épít házat. Majdnem így állott a dolog a császáriak részén az isaszegi csatát megelőzőleg is.