1. számú melléklet.

Az elhangzott ágyuszó által Windischgrätz főhadiszállásáig hallhatóvá vált összeütközés Klapkával történt, aki a kapott intézkedés értelmében saját hadtestével és a Szekulics hadosztállyal d. u. 1 óra tájban Eger-Farmosba érve, az Eger balpartján fekvő helységet a Máriásy hadosztállyal szállatta meg, mig csapatjainak fennmaradó része a jobbparton, a poroszlói út mentén szállt táborba.

Délután 3 óra tájban Klapka hírt vesz az ellenség előnyomulásáról Szihalom felől, miért is csapatjait azonnal Eger-Farmosig előrevezetve, készenlétbe helyezi, hogy az ott kifejtendő ellenállás által vonatának háborítlan visszavonulását biztosítsa, ami a fölázott, különben is rosz minőségü úton csak nagy üggyel-bajjal sikerült.

Az első vonalban álló Máriássy hadosztály következőleg állott fel: 2 zászlóalj 2 üteggel a helység előtt foglalt állást, 2 zászlóalj pedig magát a helységet szállotta meg, melynek széles utcáiban az 1. huszár ezred is födött felállítást vőn.

Az osztrák csapatok körülbelül 4 órakor kezdtek Szemeréből kibontakozni és pedig első vonalban a Wyss dandárral és 3 1/2 üteggel, második vonalban a Colloredo dandárral tartalék gyanánt.

A Dietrich dandár utasításához mérten Szihalomnál átkelt az Eger jobb partjára, hogy útját Füzes-Abony–Mező-Tárkányon át folytathassa Poroszló felé. Ez okozta, hogy az a harcban egyáltalában részt sem vehetett. Eger-Farmosnál úgy a támadó, mint a védő nagyobbára ágyuharcot folytatott, mialatt Klapka vonata este 7 óráig az Eger hidján átvonult s így most már a csapatok is ide húzódtak vissza anélkül, hogy az ellenség azok ellen komolyabb támadást megkísérelt volna. Este 8 óra tájban végre a lövegharc is végkép elnémult.

A magyarok vesztesége halottakban és sebesültekben 120 fő, az osztrákok veszteségét nem találtam sehol feljegyezve.

Klapka, miután előbb az Eger hidját elrombolta, este 10 órakor folytatta visszavonulását Poroszló felé, ahová éjfél után 1 órakor érkezett meg; menetteljesítménye éjjel, rosz uton, az időjárás viszontagságai és a rosz élelmezés által erősen megviselt csapatokkal: 3 óra alatt 12 kilométer, ami mindenesetre dicséretre méltó; Wrbna serege az éjjelt Eger-Farmosban töltötte.

Az Eger-Farmosnál elhangzott ágyuszót Görgey is meghallotta, és attól tartván, hogy Klapka megveretése esetén Aulich hadosztálya is veszélyeztetve lesz, kötelességszerüen nemsokára meg is indult a Pöltenberg és Kmety hadosztályokkal Lövő felé, ahova a feneketlen rossz utak, de leginkább a Kánya patak kiöntése folytán, melyen csak nagy nehezen vergődhetett át, csak éjfélután érkezett meg. Itt Aulichon kívül még néhány, Klapkától elvált osztagot talált, akiktől Wrbna támadását és Klapka visszavonulását tudta meg. Lövőről Görgey, Dembinski parancsa ellenére, rövid pihenő után három hadosztályával Ivánkán át Poroszlóra indult, ahova Guyon is bevonulásra utasíttatott, úgy hogy most már itt az egész sereg újból együtt volt. Dembinski Tiszafüredre tette át főhadiszállását, ahova Klapkának is be kellett vonulnia, aki a visszavonulást 2-án reggeli 9 órakor kezdette meg.

Görgeynek, vett utasítás szerint Poroszlót a Kmety és Pöltenberg hadosztállyal megszállva kellett volna tartania, de ő fedetlen gyenge állására és a háta mögött levő útszorosra való tekintettel jobbnak látta Hertelendy alatt 6 huszár századnak hátrahagyása mellett estefelé önhatalmulag szintén Tiszafüredre bevonulni. Erről Dembinskit alábbi levelében értesíti: „A gyámoltalan tétova, melyben altábornagy urat tegnap reggeli értekeződésünk alkalmával találtam; a még utolsó percben is megmásított, ingadozó, semmi tekintetben sem szabatos dispoziciók, melyek nekem, elébb ugyan írásban, de csakhamar két ízben is újra s mindannyiszor megint változott értelemben élőszóval adattak, engem még az iránt is bizonytalanságban hagytak, hogy (személyes) tartózkodása helyéül mely pontot méltóztatott választani. Ezért keresém e legalkalmatosabb utat, melyen arról, ami új itt Poroszlón az ellenség részéről történt, a Tisza mögött hozzám legközelebb tanyázó csapatok parancsnokához juttassam jelentésemet (ön számára) s így közlém ezt Répássy bajtársammal. – De intézkedéseimet saját meggyőződésem szerint kellett megtennem; s én mindíg képes leszek egy magyar haditörvényszék előtt igazolni azokat. – Ön ezen intézkedéseim hírére oly parancsot küld nekem, mely az iránt, hogy minek kelljen történnie és mi módon? éppoly kevéssé világosan fejezi ki magát, mint eddigi parancsainak is legtöbb részében. – Egyszerűen az a kérdés: parancsnoka vagyok-e hadtestemnek, vagy pedig csak ideig-óráig vezetője valamely osztálynak, melyet önnek, altábornagy úr, tetszik parancsaim alá rendelni? Ha amaz vagyok, amint ez meglehetős érthetően ki van mondva azon miniszteri rendeletben, mely mint hadtest-parancsnokot úgy állított engem önnek főparancsnoksága alá, akkor szerénytelenség nélkül várhatom altábornagy úrtól, hogy operátioinak vezérlő alapgondolatát, ha nem is írásban, de legalább élőszóval, legalább négyszemközt velem közölje; de méginkább van jogom megvárni azt, hogy az alapgondolatból kövezkezetesen kieredő minden intézkedés kivitele alkalmával hadtestem, melynek fenntartásáról hazámnak felelős vagyok, feldarabolatlanul maradjon vezetésem alatt és ne állíttassanak az én hadtestem egyes részei egy másik hadtestnek részeivel összekeverten, felváltva egyszer a magam, majd megint valamely másik tiszt parancsai alá, amint ez az ön vezénye alá helyezett úgynevezett középhadseregnek ezen rövid szerencsétlen hadjárata legfontosabb pillanataiban eddig – elég sajnosan – ismételve megtörtént. Ha pedig nem vagyok többé hadtestparancsnok, hanem csak vak eszköz annak a kezében, kit az ország kormánya fölém helyezett: akkor kénytelen vagyok eddigi hadi pályámat befejezettnek tekinteni, miután soha sem fogom magamat arra elhatározhatni, hogy föltétlenül és vakon oly vezetésre bízzam magamat, melynek célszerűsége és helyes következetessége felől, fájdalom, a legszükségesebb bizonyságok is hiányzanak előttem. Oly súlyos esetben, minő az én jelenlegi helyzetem itt Poroszlón, ahol a legjava magyar hadcsapatok egy tetemes részének fönnmaradása forog kockán, parancsnokomtól én csak vagy semminő parancsot, vagy helyesen indokolt, egészen határozott parancsot várok. Azon pillanatbn, mikor az ellenség velem szemközt két ágyúlövésnyi távolságban csatarendben áll, míg ellenséges füstjelek arcban és kétoldalt, valamint néhány hadifogoly vallomása és kiküldött kémeink és kémlő cirkálóink jelentései egész bizonyossággal igen erős bekerítő csapatok közeledését jelzik: hirtelen, önálló elhatározás kellett. Egyszerűen úgy áll az alternativa: vagy előre vagy hátra. Az első az ön hadjárata következtében, mely alatt csapatainknak felette hiányos élelmezés mellett s a legfárasztóbb menetek közben kellett kemény ütközeteket kiállani, az immár lehetetlenné vált. Tehát csak a másik maradt hátra, – hanem ha netalán az itt levő csapatoknak céltalan feláldozása szándékoltatik, ha Poroszló csakugyan hadászati és harcászati tekintetben fontossággal biró pont, ahonnan Pest felé manövrirozhatni: akkor még mindig fennmarad a lehetőség, innen pihent, vagy legalább jól élelmezett csapatokkal újból kezdeni az offenzivát. Ezen percben kiadtam az indulási parancsot a Tisza mögé való visszavonulásra, melyet Répássy tábornok itt levő osztálya Hertelendy alezredes alatt, mint hátvéd fedez. Ezt én odautasítám, hogy hadtestparancsnokának további parancsait a Tiszán innen, az elkészült sáncok mögötti táborban várja be. Visszavonulás befejeztével minden órán kész leszek mindent, mit ezúttal teszek, egy magyar haditörvényszék előtt igazolni, esetleg a kiérdemelt büntetést önhatalmú cselekvésemért a haditörvénycikk értelmében elvenni.

Görgey s. k.

Ime újabb, szinte hihetetlennek látszó szomorú jelensége a magasabb parancsnokok közötti rút torzsalkodásnak, melynek elbírálását az olvasó jogérzetére bízzuk.

Mialatt Görgey visszavonulását végrehajtotta, Wrbna táborában következőleg fejlődtek a viszonyok: A csapatok már korán reggel sorakoztak a további előnyomuláshoz, mely tekintettel arra, hogy a közvetlen út Poroszlóra igen rosszminőségűnek jelentetett, s azonfelül az ellenség annak mentén a hidakat állítólag mind elrombolta, – Szemere–Mező-Tárkányon át, tehát meglehetősen kerülővel volt végrehajtandó. Mező-Tárkányon Wrbna a Dietrich- és Zeisbeg-dandárokkal egyesülvén, a további előnyomulás két oszlopban volt végrehajtandó és pedig a főoszlop a Mező Tárkányt Poroszlóval közvetlenül összekötő úton, Zeisberg dandára pedig a Besenyőről Poroszló déli kijárata felé vezető úton, mely helység előtt mintegy 2000 lépésnyire a két oszlopnak újból egyesülnie kellett. E helyen meg kell jegyeznünk, hogy Poroszló mindenünnen mocsarakkal van körülvéve, úgy hogy főleg télvíz idején a közlekedés csakis a meglevő útakon lehetséges.

Midőn Wrbna altábornagy szemrevételezés céljából Poroszló környékére ért, az még meg volt szállva Görgey csapatai által, melyek a Füzes Abony felől jövő mindkét közlekedési vonalat pásztázó tűz alá foghatták. Ily körülmények között Wrbna ama nézetének adott kifejezést, hogy az ellenség megtámadása csak olyan formán volna lehetséges, ha Zeisberg a saját és a Dietrich-dandárral az ellenség balszárnya felé előnyomulva, a helység déli részét felgyujtja. Erre Zeisberg oda nyilatkozott, hogy e terve keresztülvitele legalább is a csapatok kétharmadába kerülne, ezért pedig a felelősséget a seregnek amúgy is gyenge létszáma mellett senki sem vállalhatná magára. Wrbna erre összes tábornokait haditanácsra hívta össze, mely, mint rendesen, a jelen esetben is ép ellenkezőjét mondván ki annak, aminek történnie kellett volna, ezáltal teljes mértékben megfelelt megérdemelt jó hírnevének. Sok szakács katonai dolgokban is rendesen elsózza a levest s itt is a tanácskozás annak kimondásával végződött, hogy a világért sem szabad bármit is kockáztatni, hanem legjobb lesz az összes csapatokat veszélyeztetett előretolt állásukból újból Mező Tárkányig visszavonni. És úgy is történt. Másnap, március 3-án, Windischgrätz Wrbna erősbítésére még a Kriegern- és Fiedler-dandárokat is előrerendelte, de Wrbna még azt sem tartotta elégségesnek a Poroszlónál vélt ellenség megtámadására, sőt ellenkezőleg azt válaszolta a hercegnek, hogy állását Mező-Tárkányban is nagymértékben veszélyeztettnek véli. Mindezek folytán Windischgrätz herceg indíttatva érezte magát, hogy Wrbnának Poroszló előtt magatartását hadtörvényszéki vizsgálat tárgyává tegye.

A magyaroknak a Tisza óvó páncélja mögé nagyobb baj és veszteség nélkül történt visszavonulása folytán osztrák részről a döntés kedvező alkalma jó időre eltünt; sem a sereg ejere és állapota, de még kevésbbé az időjárás és terepviszonyok látszottak alkalmasnak a Tiszán keresztül intézendő vesződséges és fárasztó támadó műveletek folytatására. Másrészt a herceg azon gondolat elől sem zárkózhatott el, hogy a feladat, mely seregére vár, napról-napra nehezebben megoldhatóvá válik, amennyiben a magyaroknak most újból háborítlanul alkalmuk nyílik seregük kiegészítéséről és szükségletekkel való ellátásáról gondoskodni. Míg tehát közvetlenül a kápolnai csata után egy testileg és a megelőző csatavesztés folytán bizonyos mértékben erkölcsileg is megpuhított ellenféllel állott szemben, addig a közeljövőben előreláthatólag számra nézve erősebb, újból szervezett, támadó, vagy legalább is erős ellenállásra képes ellenféllel leend dolga. Hogy ezek a gondolatok és gondok mennyire ránehezedtek a herceg szívére, mutatja az a körülmény, hogy a támadó hadműveletek közepette egyszerre csak a legpasszivabb védő magatartásba csap át. Ennek indoklásául a herceg által sugalmazott és annak intenciói értelmében megírt „Winterfeldzug” a következő mentséget hozza fel: „A teendők iránt most már, midőn az ellenséges sereg visszavonulása a Tisza mögé befejezett ténynek volt tekinthető, nem soká tarthatott a kétség. Az ellenséget a Tiszán át követni, már az átkelő pont helyi tulajdonságainál fogva is kizártnak volt tekinthető. Poroszlóból ugyanis keskeny töltésen egyetlen egy út vezet a másfélórányi távolságra eső Tisza hídhoz, mely minden oldalról mocsaras talaj által van körülkerítve. A töltés végén, közvetlenül a Tisza hídja előtt, nemkülönben a balparton, az ellenség elsáncolta magát, honnan úgy a híd, mint a töltés egész hosszában tűz alá volt fogható, úgy, hogy már a híd megközelítése is igen bajos, az átmenet kierőszakolása pedig éppenséggel lehetetlennek látszott. Ellenben igen könnyen megeshetett, hogy a Tisza balpartján teljes biztonságban levő ellenséges sereg 4–5 menettel Cibakházára megy, ott a Tiszán átkel és a Szolnok és Pest között felállított gyenge I. hadtestre vetvén magát, azt széjjel robbantja, hogy aztán a Török-Szt.-Miklós és Cibakházánál visszamaradt Vécsey és Damjanics hadtestek által tetemesen erősbítve, a támadást Pest vagy Vác felé sikerre való kilátással újból felvegye. Ebből kifolyólag mi sem maradt hátra, mint a hadsereget lehető gyorsasággal a Közép-Tiszával szemben, Szolnok és Pest között akként felállítani, hogy az egy vagy két menetben a veszélyeztetett irányban összpontosítható legyen, akár felső Tiszánál, akár Cibakházánál vagy Csongrádnál keljen is át az ellenség a Tisza jobbpartjára. Ez pedig csakis azáltal volt elérhető, ha a sereg a Jászberény–Tápió-Szele–Cegléd–Nagy-Kőrös–Kecskemét által jelölt vonalban állíttatik fel.”

Ez értelemben adatott ki március 3-án az intézkedés, mely szerint a laktábor-körletül az I-ső hadtest számára Kecskemét, a II-ik számára Cegléd, Schlick hadteste számára pedig Jászberény jelöltetett ki. Poroszló szemmeltartására Schulzig altábornagy parancsnoksága alatt egyelőre csak a Montenuovo lovas- és a Fiedler és Kriegern gyalog dandárok maradtak Eger-Farmos és Füzesabony között Mező-Tárkánynál; összesen 9 zászlóalj, 6 lovas század és 24 löveg. Schulzig altábornagy megbetegedése folytán március 5-én Liechtenstein Ferenc herceg altábornagy vette át e különítmény parancsnokságát, aki már március 6-án délután megjelent Poroszló előtt, melyet nagy csodálkozására csak gyenge lovasosztagok által talált megszállva; az elhíresztelt sáncmunkálatoknak pedig még nyomát sem látta sehol. Ily körülmények között Poroszló megszállása a magyar huszárok visszavonulása után, akadályokba többé nem ütközött. Csakhogy ezúttal sem volt Poroszló sokáig osztrák kézben, miután Liechtenstein már 7-én a Schlick hadtesthez leendő csatlakozás végett, miután előbb az Eger folyón át vezető nagy hidat, valamint a Poroszló és a Tisza közt levő összes hidakat részint leromboltatta, részint felgyujtatta és az ott levő hajókat megfuratta, elvonult Jászberénybe, ahova zivataros zord időben 9-én meg is érkezett.

A magyarok részéről a II. és VII. hadtest március 5-ig Tisza-Fürednél maradt, míg az I. hadtest 3-án a Tisza-Szőllős, Igar és Őrs által jelölt területen szállt táborba, honnan azonban még aznap Damjanics és Vécseyhez leendő csatlakozás végett a közép-Tisza mögé rendeltetett.

Ily, valóban különös és egyúttal siralmas véget értek a mindkét részről annyi reménnyel és kivált osztrák részről annyi eréllyel és nyomatékkal kezdeményezett támadó hadműveletek. A hátrány nagyobbik része egyelőre a magyarok részén volt, amennyiben egy hónap veszett kárba s a sereg jókora darab földnek elvesztése után újból a már előbb végkép kiszipolyozott tiszántúli vidékre volt utalva. Sőt, ami talán még ennél is többet nyomott a latba, a szerencsétlen hadműveletek a magasabb parancsnokok egymásközti leginkább pedig a sereg főparncsnoka iránti köteles tiszteletet, fegyelmet és engedelmességet közbotrányos módon meglazították.

A csapatok, még pedig úgy a magyar, mint az osztrák seregbeliek állapota sem volt irígylésre méltó, legalább arra enged következtetni az osztrák írók egyikének ama kijelentése, hogy kivált a Schlick hadtestbeli csapatoknak élelmezése sok kívánni valót hagyott hátra s hogy ennek folytán azokon már nagyon is a kimerülés jelei mutatkoznak, továbbá, hogy a ruházat, főkép a fehérnemű és a köpenyek a legszánalomra méltóbb és kétségbeejtő állapotban voltak, úgy, hogy a legénységet, de még a tisztikart is egy igen kellemetlen, kivált éjjel kínos és kiállhatatlan vendég lepte el. És van-e okunk feltételzni, hogy az állapot a magyar sereg körében sokkal jobb lábon állott? Ami a ruházatot és élelemhiányt illeti, kivált Görgeynek egy már előbb közölt levele után ítélve, bizonyára nem. A seregnek ily nehéz napjaiban következett be a rosszak legrosszabbika: a seregrész parancsnokok áskálódása és nyilt ellenszegülése legmagasabb előljárójuk ellen.

Nem célom e dolgot, mely az utókor szemében az abban résztvettek mindegyikére kivétel nélkül csak árnyékot vethet, hosszasan fejtegetni, sőt a magam részéről inkább végkép kiszakítani akarnám a fejetlenség és durva irígység e mocsokkal bevont lapjait a szabadságharc történetéből; mindazonáltal főbb vonásaiban mégis fel kell említenem, miután az jelentékeny kihatással volt a további hadműveletekre is.

Az idegen főparancsnok határozott, erélyes, nem ritkán mogorva és leckéztető fellépése a fegyelem és feltétlen engedelmesség fogalmával még eléggé meg nem barátkozott magyar illetőségű alvezérek szívében mihamar az idegenkedés, majd az elkeseredés érzetét, utóbb pedig, midőn a szerencse istenasszonya Dembinski műveleteinek végkép hátat fordított, a bosszúállás vágyát ébresztette fel, mely csakhamar a legnagyobb katonai bűnténnyé, nyilt lázadássá fajult el.

Alig hogy Görgey március 2-án Poroszlón megérkezett, az I. hadtest parancsnoka tudatta vele, miszerint alárendelt hadosztályparancsnokai kijelentették előtte, hogy Dembinski további parancsait csak azon esetben fogadják el, ha azokat Görgey vagy Klapka ellenjegyzik. Ezt Görgey közölte saját hadosztályparancsnokaival is, akik Guyon kivételével az indítványhoz hozzájárultak. Részemről azt hiszem, hogy e tárgyban is a capite foetet piscis, amennyiben nem valószínű, hogy a hadosztályparancsnokok tudta és előleges bejegyzése nélkül történt volna. De bárkitől is származott az indítvány, az alkalom kapóra jött s midőn Görgey Dembinski határozott parancsa ellenére Tiszafüredre bevonult, ott az összes törzstisztek gyűlésre egybehívatván, határozatilag kimondották, miszerint Dembinski képzettségében és jó szándékában nem bíznak, miért is Görgey előterjesztése folytán a gyűlésen szintén jelenlevő Szemere kormánybiztost fölhívták, tenné meg a kellő intézkedéseket Dembinski azonnali eltávolítása iránt és más főparancsnoknak végleges kinevezéséig, bízná meg a hadtestparancsnokok egyikét a főparancsnoki teendők végzésével.

Szemere ebből kifolyólag lehető kímélettel akarván a dologban eljárni, Dembinskit felszólíttota, miszerint jövőben terveinek megállapításánál előbb Görgey és Klapka nézetét és tanácsát hallgassa meg, miáltal azok a felelősségben is osztozkodni fognak. Dembinski ebbe bele nem egyezvén, a kormánybiztos által felszólíttatott, hogy a további bonyodalmak elkerülése végett állásáról önként mondjon le; Dembinski azonban ezt sem volt hajlandó teljesíteni, mire az előszobában várakozó Görgey, Klapka, Répássy és Aulich tábornokok belépvén, azok nevében Görgey elég kíméletlen módon kijelentette a főparancsnok előtt, hogy miután a csapatok bizalmát elvesztette, a főparancsnokságot tovább nem tarthatja meg. Nagyon természetes, hogy erre nagyon izgalmas jelenetek következtek. A dolog vége az lett, hogy Szemere, a kormány által reáruházott hatalomnál fogva Dembinskit, még ugyanaz nap, 3-án késő éjjel állásától megfosztotta és a főparancsnoki teendők ideiglenes vezetésével Görgeyt bízta meg.

És most következett a méltatlan eljárás és bánásmód tetőpontja. Bayer ezredes, Görgey táborkari főnöke, megjelenvén Dembinski előtt, a szolgálati könyvek átadását követelte, ami megtagadtatván, Görgey Dembinski lakását egy szakasz gyalogsággal szállatta meg. Szemere kormánybiztos az elkövetett botrányról tudomást szerezve, a felállított őrizet eltávolítását rendelte el. A főparancsnoklás ügye különben érdemlegesen csak március 5-én döntetett el, midőn a Tiszafüreden személyesen megjelent Kossuth az ügynek előleges megvizsgálása után, micélból a főbb parancsnokokat tanácskozásra hívta össze, meghagyta Mészáros hadügyminiszternek, hívja fel Dembinskit, hogy magát személyesen a hadügyminiszter rendelkezésére helyezze, miután a kormány főparancsnokká Vetter tábornokot nevezte ki.

Görgey, bár annak magatartását Kossuth eleinte szintén szigorúan büntetendőnek vélte – miután az összes parancsnokok pártjára állottak – erős szóbeli megdorgálással menekült meg az igazságszolgáltatás sujtó keze alól.