1. számú melléklet.

Midőn Dembinski febr. 28-án késő este az előörsök megszemléléséről, ahol Kmetyvel azok hanyag kiállítása miatt heves szóváltása volt, főhadiszállásba visszatért, ott reá Görgey az összes hadtest- és hadosztályparancsnokokkal várakozott, felvilágosítást kérve tőle szándéka és további hadműveleti terve felől. Az alparancsnokoknak ez a rendkívüli és mindenesetre különös eljárása a parancsokkal szemben utóbbit igen élénk haragra gerjesztette s ez alkalommal közte és Görgey között újból igen heves jelenet keletkezett. Egyébként Dembinski mindennemü felvilágosítást megtagadva, csupán az általa legközelebb kiadandó intézkedésekre utalt.

Ezek szerint a hadseregnek Mezőkövesd tájékáról, mindaddig, mig Damjanics Szolnok felől hathatósan közbeléphet, pihenő szállásokba kellett vonulnia; még pedig Klapka a Szekulics hadosztállyal Eger-Farmosra; Aulich hadosztályának az előbbi csoportnak esetleg szükségessé válandó támogatása céljából Lövőre; Pöltenberg és Kmety hadosztályának Görgey alatt Szt.-Ivánba és végre Guyon hadosztályának Négyesre. A Hertelendy hadosztály Poroszlónál hagyatott meg. Az elrendelt mozdulatok március 1-én nagyobbára még a délelőtt folyamán végre is hajtattak s Dembinski főhadiszállását Ivánkán ütötte fel.

Hogy Dembinski ily kritikus időben az egész ellenséges sereg szemeláttára és annak töszomszédságában pihenő szállásokra gondolt, az kétségkivül kissé furcsa színben tűnik fel, bár nem akarjuk elvitatni, hogy a seregnek talán szüksége is volt legalább időleges nyugalomra; akkor azonban az elszállásolás helye a kivánt nyugalom szempontjából semmiesetre sem a Tisza jobb, hanem balpartján volt keresendő. Különben már magában véve Klapka hadtestének az intézkedésből kifolyó oldalmenete Mezőkövesdről Egerfarmosra, a legnagyobb mértékben veszélyeztetett vállalat szinében tűnik fel, mely szemes és mozgékony ellenséggel szemben bizonyára nem maradt volna méltó büntetés nélkül. Hogy mi bírhatta rá Dembinskit e veszélyes balraeltolás elrendelésére, annak indokát nem nehéz kitalálni. Az ellenség legrövidebb összekötő vonala az ország jelenlegi súlypontja, Debrecen felé Poroszló–Tiszafüreden át vezetett, ezt akarta az altábornagy és nem minden ok és alap nélkül közvetlenül kézben tartani és megvédelmezni. E nyomós indok nemlétében seregét Dembinski alighanem járhatóbb vidékre Miskolc felé vonultatta volna vissza.

És most lássuk az osztrákok táborában időközben történteket. Windischgrätz herceg d. u. 4 óra tájban értesült Deym szerencsétlen kimenetelü expediciójáról s amiatt állítólag élénk haragra lobbant. Az egyidejüleg vett ama jelentésre, hogy az ellenség Mezőkövesdnél állást foglalt, s ott előreláthatólag a támadást bevárni szándékozik, másnapra az előnyomulás folytatását határozta el és pedig a teljesen nyilt, sik terepre való tekintettel lehetőleg mély, tömör csatarendben, miután a herceg véleménye szerint „ez képezte a legalkalmasabb eszközt, hogy a csapatok az alkalmazás bármely esetében kéznél és az ellenség túlszárnyalása ellen biztosítva legyenek.”

A kiadott intézkedés szerint a seregnek március 1-én reggeli 8 órakor következőleg kellett Maklártól keletre csatarendbe állania: A középen a Kriegern, Fiedler és Colloredo dandárok (10 zlj.); ezek mögött jobbra hátul a Wyss dandár (4 zlj); balra hátul a Pergen dandár (3 zlj.); a dandár-ütegek dandárbeosztásukban; a hadtest tüzértartalékok a közép mindkét szárnya mögött; a közép mögött, tartalék gyanánt Schwarzenberg hadosztálya a Deym és Bellegarde lovas dandárokkal (5 1/2 zlj., 24 lov. század); a tüzérségi főtartalék a Schwarzenberg hadosztály mögött.

Hogy egy ily módon összetömörített csapattömeg mozgékonynak, tehát támadó előnyomulásra alkalmasanak éppen nem mondható, ahoz azt hiszem bővebb magyarázat alig kell; a csapatok ily nagymérvű együttartása inkább azt a benyomást teszi reánk, mintha a herceg intézkedéseinek kiinduló pontjául és alapjául nem annyira a támadás, mint inkább a megtámadtatás lehetőségét tartotta szem előtt. Ehhez járult még, hogy este 8 óra tájban mindkét hadtestparancsnok a tábornagy előtt megjelenvén, ama nézetüket adták elő, hogy a másnapra elrendelt előnyomulás a csapatok nagymérvű kimerülésére való tekintettel aligha lesz végrehajtható, de különben mint mondták, a lőszer is fogytán van. Ennek folytán elhatároztatott, miszerint a sereg másnap 8 órára a megállapított módon ugyan csatarendbe álland, előnyomulását azonban csak az esetre kezdi meg, ha netán az ellenség maga indulna támadásra. Egyidejüleg Zeisberg tábornok, aki azt jelentette, hogy a Besenyő felé vezető úton tüzérségével előre nem juthatván, újból Erdőtelekre vonult visza parancsot kapott, hogy másnap Tenk–Atányon át kísérelje meg a Poroszló felé való előnyomulás, majd este 9 órakor kiadott paranccsal oda utasíttatott, hogy másnap okvetlenül Besenyőre nyomuljon előre, miután csakis így képes a fősereg jobb oldalát Poroszló felé hathatósan megoltalmazni.

A sereg, az intézkedésnek megfelelően, március 1-én reggel 8 órakor a maklári síkon, a helységtől körülbelül egy órányira keletre, csatarendbe állt. Az arcvonal előtt Liechtenstein Ferenc herceg altábornagy parancsnoksága alatt lovas osztagok cirkáltak, melyek azonban eleinte a nagy hózivatar miatt alig láttak 100 lépésnyire. Mire Lichtenstein Mezőkövesd tájékára ért, déltájban kiderült az idő s így a magyarok hosszú, nagy csataoszlopa Szt.-István tájékán láthatóvá vált,miről az altábornagy azonnal jelentést küldött wi oda utasíttatott, hogy másnap okvetlenül Besenyőre nyomuljon előre, miután csakis így képes a fősereg jobb oldalát Poroszló felé hathatósan megoltalmazni.

A sereg, az intézkedésnek megfelelően, március 1-én reggel 8 órakor a maklári síkon, a helységtől körülbelül egy órányira keletre, csatarendbe állt. Az arcvonal előtt Liechtenstein Ferenc herceg altábornagy parancsnoksága alatt lovas osztagok cirkáltak, melyek azonban eleinte a nagy hózivatar miatt alig láttak 100 lépésnyire. Mire Liechtenstein Mezőkövesd tájékára ért, déltájban kiderült az idő s így a magyarok hosszú, nagy csataoszlopa Szt.-István tájékán láthatóvá vált, miről az altábornagy azonnal jelentést küldött Windischgrätzhez. Most vette csak észre a herceg, hogy a kinálkozó alkalmat a végleges döntés kierőszakolására elhalasztotta, amennyiben utolérhetetlenül kisiklani engedte az ellenséget kezei közül, melyről mást nem tételezhetett fel, mint hogy lehető gyorsasággal Poroszlón át a Tisza mögé huzódik vissza. Mert arra, hogy Dembinski még a Tisza innenső oldalán pihenő szállásokba vonuljon csapatjaival, kinek is juthatott volna eszébe gondolni?

Hogy azonban a veszett fejszének legalább a nyele megkerüljön, azonnal gondoskodott az üldözés mielőbbi felvételéről s e célból Wrbna altábornagyot utasította, miszerint a Csorics hadosztállyal és a Montenuovo lovas dandárral haladéktalanul Szihalom–Eger-Farmoson át Poroszlóra induljon. Ugyanide irányíttatott Füzes-Abony–Mező-Tárkányon át a Dietrich dandár és Schwarzenberg altábornagy közvetítése útján a Zeisberg különítmény is; vagyis összesen 13 1/2 zászlóalj, 10 lov. század és 63 ágyu. Végül Deym lovas dandárával Mező-Kövesden át volt előnyomulandó, hogy ez uton a magyarokat utólérve, visszavonulásukat lehetőleg késleltesse. Windischgrätz herceg Szihalomig szintén jelen volt Wrbna oszlopánál, innen azonban Maklárra lovagolt vissza, ahol időközben Schlick hadteste előbbi táborát újból elfoglalta.

Alig hogy a herceg Maklárra ért, Poroszló irányából hatalmas ágyudörgés hangzott át, jeléül annak, hogy Wrbnának mégis sikerült a hátráló ellenséget utólérnie.

Erre Windischgrätz herceg a nála szárnysegédi minőségben alkalmazott Windischgrätz Alfréd őrnagyot azzal a szóbeli paranccsal küldötte Wrbnához, miszerint az üldözést erélyesen folytassa s a hátráló ellenségnek minél nagyobb kárt okozzon.