A kiadott intézkedések értelmében Máriássy hadosztályát 27-én napkelte előtt, miután a mélyedésben fekvő Kápolna helység védelmére alkalmatlan volt, az attól keletre fekvő halmokon állította csatarendbe, s magát a helységet 1 zászlóaljjal és 2 löveggel tartotta megszállva. Aulich korán reggel Kaálra érve, a Máriássyval leendő összeköttetés helyreállítása végett 1 zászlóaljat Kompoltba rendelt ki, a többivel pedig – a hadseregparancs értelmében parancsnoksága alá lépő Szekulics hadosztályát is beleértve, – Kaál előtt foglalt állást. Klapka a Dessewffy hadosztállyal, mely a Schulziggal egyesült Idzikowski különítmény leszámítása után mindössze 3600 főnyi gyalogságot, 500 lovast és 16 löveget számlált, a hajnali órákban következőleg helyezkedett el Verpelétnél: az 1. Don Miguel és 43. honvéd zászlóalj magát a helységet szállotta meg, melynek északi szegélye mentén a Tarnahid pásztázása céljából 1/2 hatfontos üteg foglalt állást; a hadosztály fennmaradó része a helységtől keletre fekvő magaslaton várakozó állásba helyezkedett.

Windischgrätz 27-én korán reggel az előrelátható csatatérre, Kápolnára sietett, előbb azonban meghagyta Parrotnak, miszerint 4 lovas századát ugyanoda indítsa útnak, dandára fennmaradó 3 zászlóaljával, 1 lovas századával és 1 ütegével pedig a Gyöngyöstől keletre fekvő magaslatokon foglaljon állást, s azonkívül Parád, Verpelét és Heves irányában szorgalmasan portyáztasson. Kápolna elé érve, a herceg mindenekelőtt az ellenséges állás szemrevételezéséhez fogott, minek alapján elhatározta, hogy a főtámadást, mihelyt Schlick beavatkozása bizonyossá válik, Kápolnánál intézendi. És Schlick nem sokáig váratott magára; már reggel 8 óra tájban Verpelét felől hatalmas ágyúdörgés volt hallható, jelül annak, hogy a két seregtest egyesülése csataközben a lehető legkedvezőbb feltételek és viszonyok között, amennyiben a III. hadtest előnyomulási iránya éppen a magyarok jobb oldalába és hátába vezetett, immár küszöbön állott.

Erre Windischgrätz haladéktalanul kiadta a támadás megkezdésére szóló intézkedéseket, melyek értelmében Wyss dandárának a Csorics hadosztály tüzérségének támogatása alatt s követve az általános tartalékot képező Schütte dandár által, Kápolnát kellett megtámadnia, ettől balra Tótfalun át a Colloredo dandár zöme s még jobban északra a Schlickkel leendő összeköttetés végett Debrőn át Augustinec őrnagy alatt az utóbb említett dandárhoz tartozó 2 zászlóaljnyi gyalogság Felső-Debrőn át volt előnyomulandó; végül Schwarzenbergnek a Wyss dandárral egyidejüleg Kaálra kellett előnyomulnia hadoszlopával. Utóbbi dandárát az elrendelt támadáshoz következőleg csoportosította: a 2. vadász zászlóalj az országút mindkét oldalán elterülő szőlőt szállotta meg; ennek támogatására a szőlők mogött a Fürstenwärther zászlóalj foglalt állást; a vadászzászlóaljtól jobbra, azzal egyenlő magasságban az egyik sorezredbeli zászlóalj s leghátul tartalékul még egy zászlóalj állott fel; a dandár lovassága a tüzérséggel Montenuovo ezredes alatt a kompolti majorral szemben foglalt állást. Mialatt a dandár ekként harchoz csoportosult, az országút mentén felvonult 3 üteg Kápolnát, illetőleg az annak nyugati szegélye mentén felállítvva volt ellenséges gyalogságot és tüzérséget fogta tüze alá, mely utóbbit csakhamar elhallgattatnia sikerült. Ezt a kedvező alkalmat felhasználva, Wyss két elsővonalbeli zászlóaljával a Kápolna mögötti magaslatokon állást foglalt magyar ütegek hatásos tüze alatt a helység ellen rohamra indult s az annak szegélyét megszállva tartott magyar gyalogságot visszaveti. Wyss most, hogy első sikereit még jobban kiaknázhassa, a Montenuovo alatt a Tarna jobb partján maradt lovasság és tüzérségért sietett, de mire a helységbe visszatért, ottani csapatjai időközben igen válságos helyzetbe jutottak. Dembinski ugyanis már jó eleve észrevevén a Tótfalunak irányított Colloredo dandár előnyomulását, annak ellensúlyozására 5 század császárhuszárral, a Zanini zászlóaljjal és 10 löveggel saját maga indult el Tótfalu felé, mely helység előtt ütegeit a Colloredo-dandárral szemben felvonultatta. Ekkor következett be Wyss támadása Kápolna ellen, ami Dembinskit körülbelül d. e. 10 óra tájban arra indította hogy a Tótfalu felé magával vitt Zanini zászlóaljjal, – melyre ott, miután Colloredo tüzérségünk által leköttetvén, nem igen lépett fel erélyesen, egyelőre nem volt igen égető a szükség, – továbbá a 47. honvédzászlóaljjal a Máriássy hadosztály előnyös állásban levő ütegeinek támogatása mellett Kápolna visszafoglalását kísérelje meg, ami ez időtájt annál sikeresebbnek igérkezett, miután ugyanekkor Aulich is támadólag lépett fel az osztrákok jobbszárnyát képező Schwarzenberg ellen, sőt hadosztályának egy részt a Dembinskitől vett felszólítás folytán Kompolt felé, tehát Kápolna tőszomszédságában vonultatta fel. Dembinski intézkedése szerint a 47. honvéd zászlóaljnak az országút mentén, a Zanini zászlóaljnak pedig, melynek élén Mednyánszky Cézár tábori főlelkész papi díszöltönyben, feszülettel kezében haladt, észak felől kellett a helységbe benyomulnia. A 47. honvéd zászlóalj elszántan ment neki az időközben a Kápolna nyugati szélén levő korcsmáig előrejutott Wyss dandárbeli osztagoknak s azokat makacs ellenállásuk dacára visszavetette. Ezalatt a Zanini zászlóalj az ellenséges kartácstüz dacára szintén benyomult a helységbe s az első házakat hatalmába ejtve, a templomig hatolt előre. E válságos pillanatban tért vissza Wyss tábornok a helységbe s a magával hozott Schönhals-zászlóaljjal Zanini zászlóaljunkat meglepőleg körülfogta, mire az első ámulatában minden ellenállás megkísérlése nélkül lerakta a fegyvert, csak igen kevésnek sikerült a debrői erdőbe menekülni. Most aztán az osztrákok teljes erővel a 47. honvéd zászlóaljra vetették magukat, mely a túlerővel szemben a további ellenállással felhagyva, sietve húzódott vissza a kerecsendi-útra, ahol hadosztálya visszamaradt részével, melyekhez a Püspöki majorral szemben felvonulva volt s csak nagy üggyel-bajjal megmenekült ütegek is bevonultak, – egyesült.

Wyss tábornok fáradt csapatjait mindenekelőtt rendezni és kissé kipihentetni szándékozván, a magyarokat. Kápolnán túl egyelőre nem követte. Ugyszintén nem ment előbbre Tótfalu, illetőleg Debrőnél a Colloredo-dandár és az attól még tovább északra nyomuló Augustinec-különítmény sem.

Midőn Aulich Máriássy hadosztályát visszavonulni látta, ő is felhagyott támadó mozdulatával s csapatjait Kaál alá vonta vissza, ahonnan Dembinski ismételt parancsai dacára sem vonult többé előbbre. A vele szemben álló Schwarzenberg, kivéve hogy Minutillo alezredes alatt 1 vértes-osztályt 1 üteggel a magyarok baloldala ellen irányított, eleinte nagyobbára csak lövegharcra szorítkozott s csak midőn a honvédek már tágítani kezdtek, rendelte gyalogságát Kaál és Kompolt felé előre; mire azonban az utóbbi helység ellen kirendelt 2 zászlóaljból álló oszlop déltájban oda megérkezett, azt a magyarok már elhagyták volt. Később e zászlóaljak délkelet felé letérve s követve a danádr többi gyalogsága által, Kaál elfoglalására rendeltettek ki.

Ez volt a dolgok állása a déli órában, midőn Görgey Dembinski elé állva, jelentette neki, hogy a Guyon hadosztály Kerecsenden rendelkezésre áll. „Miért nincs ön a maga helyén?! – förmedt rá Dembinski, Verpelét felé mutatva. – A jobb szárny már visszavonult, mert ön nincs a maga helyén.” A jobb szárnyhoz semmi közöm, én a balnak vagyok a parancsnoka.” – viszonzá Görgey, akinek távolléte folytán Dembinski újabb rendelkezéséről és a csata állásáról természetesen fogalma sem volt. „De én parancsot küldtem önnek, hogy a jobb szárnyat vezényelje, vágtasson azonnal oda!”, szól ingerülten Dembinski, mire Görgey, némán meghajtva magát, azonnal teljesítette a parancsot.

E szárnyon ekkor már szintén nem a legjobban állottak a viszonyok. Schlick reggeli 4 órakor Sirok mellől elindulva, a tulajdonképeni szorosban csak gyenge ellenállásra talált, miután a Dessewffy-hadosztály gyenge előcsapatai minden komolyabb ellenállás kifejtése nélkül a Verpelétnél álló főcsapat felé huzódtak vissza. Mihelyt azonban az osztrák csapatok Szt.-Máriától délre láthatóvá lettek, Klapka azonnal meszólaltatta tüzérségét, ami viszont Schlicket arra birta, hogy a körülbelül Szt. Mária és Verpelét között fekvő, úgynevezett Kápolna-magaslaton hamarjában 33 löveget vonultasson fel, melyek csak a felényi magyar tüzérséget másfél órai tüzelés után elhallgattatták, majd visszavonulni kényszerítették. Ezután Schlick délelőtt féltiz óra tájban kiadta intézkedéseit Verpelét megtámadására, melyek értelmében a Kriegern-dandár a Tarna balpartján átkelve, két zászlóaljjal az első harcvonalban eggyel pedig tartalékviszonyban a völgyben indult a helység északi szegélye ellen támadásra, mig a Pergen-dandár valamivel később a Tarna jobb partján az út mentén s a kőhidon át a helység északnyugati szegélye ellen irányíttatott. Kriegern első harcvonala az 1-ső Don Miguel és a 43. honvéd-zászlóaljat heves küzdelem után visszanyomta ugyan, de miután Klapka a 34-ik honvédzászlóajat is a helységbe rendelte, rövid időre a harc újból a magyarok javára fordult; ámde erre Schlick csakhamar a Kriegern dandár harmadik zászlóaljat, majd a Pergen-dandár részeit is latba veti, melyek rövid, de heves küzdelem után csakhamar teljesen kivetik a honvédeket a helységből, akiket az Ilka tetőn állást foglalt hadosztály zöme fogott fel. Erre Schlick a kivivott előnyök fokozására Deym tábornok alatt a lovasságot redelte előre, melyből legelsőnek, Dessewffy ütegeinek hatásos tüze dacára, a Porosz herceg vértes ezred bontakozott ki a faluból. Klapka a támadás felfogására mindenekelőtt 2 császár- és 1 Coburg-huszár századot rendelt ki, melyeket nemsokára a tartalékban álló 2 osztály Lehel huszár is követett. Erre a két fél arcvonala előtt összegyült lovas osztagok oly hősies és heves elszántsággal csaptak egymásra, hogy szemtanuk állítása szerint mindkét fél gyalogsága lábhoz vett fegyverrel, némán és mozdulatlanul nézte a véres színjátékot. Hosszas mészárlás után végre a huszárok engedni, majd a Verpelétből ujonnan kibontakozott ellenséges lovas osztagok által üzőbe véve, futni kénytelenek. Most aztán az osztrák gyalogság és tüzérség is megkezdi előnyomulását, a vértesek pedig az egyik még tüzelő magyar ütegre vetik magukat, s annak kezelő legénységét felkoncolva, a lövegeket hatalmukba kerítik.

E válságos pillanatban, d. e. 11 óra után jelent meg Pöltenberg hadosztályával a Felső-Debrőtől keletre fekvő magaslaton s a helyzet komolyságát azonnal átlátva, a Sándor huszár ezred 4 századát nyomban rohamra indítja, úgy, hogy a 14. honvédzászlóalj által egyidejüleg oldaltüzbe is fogott vértesek mihamar Vereplétre vettetnek vissza.

Erre Klapka a szerencsés fordulatot kiaknázandó, gyalogságának egy részét támadásra rendeli Verpelét ellen, ez azonban a csapatok és parancsnokok, különösen Földváry Károly, a 14. honvéd zászlóalj parancsnokának hősies viselkedése dacára az erősen megszállott Verpelét előtt hajótörést szenved; a többször kezdeményezett szuronyrohamokat sehogy sem akarta siker koronázni, minek folytán honvédjeink a megerőltető küzdelmek által kimerülve, már-már inogni kezdettek. Ez időtájt érkezett Görgey a jobb szárnyra, hogy ott a parancsokságot átvegye, Klapkával létrejött megállapodása szerint ez utóbbinak a Schulz hadosztály elhozatala céljából annak felkeresésére kellett indulnia, mialatt Görgey egy hátrább fekvő állásban magát minden áron tartani, esetleg harcolva lépésről-lépésre Kerecsend irányában visszavonulni szándékozott. Ehez képest Bulharyn a Dessewffy hadosztály maradványaival a Verpeléttől délkeletre fekvő Ilka tetőt szállotta meg, ahova Kerecsendről a VII. hadtest főhadiszállás hadoszlopa is berendeltetett, mely 2 század gránátosból, a német légió egy kis osztályából és a Nagyszombatnál szétvert 40. sorezred 3. zászlóaljának maradványaiból, továbbá az Iglónál Kiesewetter őrnagytól elfoglalt röppentyű- és 1 vetágyú-ütegből állott; Pöltenberg egyidejűleg parancsot kapott, hogy a Felső-Debrőtől keletre fekvő magaslatokon foglaljon állást. A csapatok ekként kijelölt állásaikat minden nagyobb háborítás nélkül foglalhatták el, amennyiben Schlick a nagy lovas összecsapások után csk a hátullevő osztagok beérkezte után fogott hozzá a szándékolt gyalogsági támadás kiviteléhez. Ehhez az altábornagy hadtestét következőleg csoportosította: Schulzig altábornagy a Verpelétben gyülekezett Kriegern- és Deym-dandárokkal az összeköttetést Augustinec őrnagy hadoszlopával helyreállítván, a Pöltenberg és Bulharyn által megszállt magaslatok ellen arcban foglalkoztatólag volt hivatva működni; Gablenz vezérkari őrnagy 4 gyalog-, 1 lovas századdal és 1/2 üteggel a Verpeléttől északkeletre fekvő szőlők felhasználásával a magyarok jobb szárnya ellen s végül maga Schlick a Pergen és az azt követő Fiedler dandárral, valamint a hadtest összes lovasságával a Rosnak és Bilincsi patakok között délkeleti irányban tovahuzódó magaslatokon Görgey jobb oldala ellen nyomult előre, figyelmét egyidejüleg Eger felé is kiterjesztvén, mely irányban Schulz előretolt lengyel légionáriusainak harcbavegyülése máris kezdetét vette.

Schulzig feladatából kifolyólag eleinte nagyobbára csak tüzérségét vonultatta fel, melynek előkészítő tüze után az egyik Parma zászlóalj rohamra indult, melyet azonban Pöltenberg csakhamar visszavert; erre aztán Schulzig a Latour-, Hartmann- és ottočani határőr-zászlóaljat rendelte előre, amelyekhez a felső Debrőből kibontakozó Augustinec is csatlakozott hadoszlopával; e túlerő elől Pöltenbergnek, már a tőle jobbra harcoló osztagoknál beállott helyzetre való tekintettel is, tágítania kellett.

Schlick támadó oszlopából mindenekelőtt a lovasság indult támadásra, azonban Görgey jobb szárny ütegeinek jól célzott lövései még a roham bekövetkezte előtt visszavonulásra késztették azt. Erre Dessewffy a 34. és 43. honvéd zászlóaljakkal támadólagos visszavágást kísérelt meg Gablenz és a Pergen-dandár jobbszárny osztagai ellen. Ezt, valamint a majdnem egyidejüleg Görgey által is végrehajtott támadó lökemet futólagosan siker is koronázta, miután azonban Schlick első harcvonalát mindinkább erősbítette, úgy Dessewffy, mint Görgeynek a saját hadteste főhadiszállásának hadoszlopa által képezett legszélső jobbszárnya is, mindinkább hátrább vonulni kényszerült, mely visszavonulás, főleg a jobb szárnyon már-már futássá fajult, midőn e legválságosabb pillanatban délután 3 óra körül Klapka a Schulz hadosztály előhadával éppen a Schlick baloldalában fekvő magaslatokon bukkant fel, ahonnan mindenekelőtt erős ágyutüzet adatott, majd az 52. zászlóaljat, a 42. zászlóalj két századát s a lengyel légiót is harchoz fejlődteti, anélkül azonban, hoy a döntő támadást megkísérelte volna. Ennek következménye lőn, hogy Schlick további előnyomulását beszüntetve, Görgey hadának visszavonulását Kerecsend irányában többé nem zavarta. Ezután Klapka és Schlick között egészen estig tartó ágyuzás folyt, melynek félbeszakítása után a Schulz-hadosztály Egerbe vonult vissza.

Ezalatt a középen és déli szárnyakon időközben következőleg alakultak a viszonyok. Dembinski, miután délután fél 1 órakor Guyon beérkeztéről Kerecsendre jelentés tett, azonnal parancsot küldött neki, miszerint a Kerecsend és Kápolna közötti magaslatra vonuljon előre s ott felvevő állást foglaljon. Mire Guyon a kijelölt állásba ért, körülbelül 2 órára járt az idő s miután ez időtájt Colloredo oszlopával Tótfaluból kibontakozván, a Máriássy hadosztályt jobb oldalában veszélyeztetni kezdé s másrészt a jobbszárny is tágítani kezdett, Dembinski a harc félbeszakítását határozta el. Ehez képest a Máriássy hadosztály azonnal megkezdte a visszavonulást s Guyontól balra foglalt állást, mig attól jobbra Pöltenbergnek kellett volna felállania, amit azonban ez nem teljesített, hanem egyhuzamban Kerecsendre vonult vissza. Aulich egyidejüleg parancsot kapott, hogy a hadsereg balszárnyával Tiszafüred irányában a poroszlói országúton, egyelőre Füzes-Abonyig vonuljon vissza. Amint a Dietrich dandár Szekulics visszavonulását észrevette, a Kompoltra kirendelve volt 2 zászlóaljat is magához vonván, azonnal Kaálba nyomult előre, ahol Szekulics hátvédével még rövid ideig tartó jelentéktelen harca volt. A gyalogsággal egyidejüleg Schwarzenberg a gróf Nostic alezredes alatt álló 3 dsidás századot a Kápolnától délre álló huszárok ellen rendelte ki, de a saját gyalogság megállapodása folytán Kaálnál, a lovasság is felhagyott az üldözéssel.

Guyon, miután Máriássy hadosztálya mellőle nemsokára tovább folytatta visszavonulását, még egy ideig kitartott állásában, élénken viszonozván a Colloredo által ellene irányzott ágyutüzelést, majd miután megtudta, hogy Máriássy már elég tért nyert hátrafelé, ő maga is odébb állt s a Kerecsendtől keletre fekvő magaslatokon Görgey jobbszárnyhadával és a kevéssel azelőtt oda beérkezett Kmety hadosztállyal egyesült.

Az osztrákok nem igen gondoltak erélyes üldözésre. Colloredo a visszavonuló Máriássyt egyideig nyomon követte ugyan, de Guyon a hathatós további üldözésnek csakhamar útját állotta. Wyss dandára a megelőző harcok folyama alatt annyira kimerült, hogy Máriássy elvonulása után is veszteg maradt Kápolnánál; Schwarzenberg hadoszlopa pedig Aulich-al a tétlenségben versenyezni látszott. Ezenkívül rendelkezésre volt még a 10 gránátos századból álló Schütte-dandár és a Wyss-dandár 6 századnyi lovassága Montenuovo alatt Kápolnától nyugatra. Utóbbit Windischgrätz 2 üteggel csakugyan ki is rendelte üldözésre. Montenuovo egyenes irányban akart a Tarnán átkelni, miben azonban a mocsaras talaj és több árok gátolta s így az átkelésre a kápolnai hidat kellett felhasználnia; ezalatt a magyaroknak jelentékenyen sikerült tért nyerniök. Kápolnáról Montenuovo ahelyett, hogy Kerecsend felé nyomult volna előre, inkább délkeleti irányban tért ki s előhaladása közben Füzes-Abony tájékán Aulichnak azelőtt Schwarzenberg által is szorított hátvédére bukkant, mellyel szemben azonnal ütegeit vonultatta fel; miután azonban Abony gyalogság hiányában megtámadható nem volt, említett város előtt a további üldözést is beszüntette.

Az osztrák csapatok az éjt a csata végén elfoglalt állásokban töltötték; a sereget jobb oldalban kisérő Zeisberg-hadoszlop a második napi ütközetben sem vett részt, hanem Méráról Bodon át Erdőtelekre vonult előre. A magyar seregből, a kerecsendi halmokon táborozó Kmety hadosztály fedezete alatt, Schultz hadosztálya Egernél, a Dessewffy, Pöltenberg és Guyon hadosztályok Kerecsenden s végül az Aulich és Szekulics hadosztályok Szihalomban és Füzes-Abonyban éjjeleztek.

A kétnapi csatában szenvedett veszteségek a következők: A magyar sereg Klapka adatai szerint halottakban, sebesültekben és eltüntekben mintegy 1200 embert vesztett; ez a szám mindenesetre kissé túlzott; annyi bizonyos, hogy az eltüntek egy jó része később ujból előkerült. A fentieken kivül 500–600 ember, nagyobbára Zanini zászlóaljbeliek, kiknek őrnagya Venturini néhány nap mulva haditörvényszéki itélet folytán főbe lövetett, foglyul esett. Az osztrák sereg halottakban vesztett 5 tisztet és 56 főnyi legénységet, sebesültekben 11 tisztet és 248 főnyi legénységet, eltüntekben 1 tisztet és 31 embert, összesen tehát 17 tisztet és 335 főnyi legénységet, továbbá 152 lovat, ebből 9 tiszt, 166 főnyi legénység és 60 ló Schlick hadtestére esik. Százalékban kifejezve ez a magyarok részén 5 1/2, az osztrákok részén pedig valamivel többet 1 1/2 %-nál tesz ki s így a veszteség nagynak egyáltalában nem mondható.

A csata lefolyását és vezetését illetőleg megjegyzéseink a következők: Mindenekelőtt szembetünik az aránytalanul nagy, 25.000 lépésnyi kiterjedés, minek folytán a harcvonal minden lépésére átlag alig egy-egy ember jut; részben a nagy kiterjedés okozta, hogy a csata egységes összefüggő harcvonal helyett egyes, többé-kevésbbé önálló s egymással csak lazán összefüggő harccsoportokat mutat fel. Egy másik feltűnő jelenség,,ivált magyar részen, a felsőbb vezetés hiánya; Dembinski ahelyett, hogy az egész fölött érvényesítené befolyását, inkább csak a középhad harcával törődik, melynek keretén belül ő maga áll egyes tüzberohanó csapattestek élére, minek természetes következménye, hogy a csata általános vezetése teljesen kisiklik kezéből. A felsőbb vezetés hiányának és parancsközvetítés gyarló állapotának tulajdonítható hogy a másodnapi csatában a hátullevő hadosztályok közül három, késő beérkezésüknél fogva vagy éppen nem, vagy csak alig vehetnek részt a harcban; e mellett Schulz hadosztályát még a tétlenség vádja is jogosan érheti. Osztrák részen a vezetés a seregoszlopok előnyomulási irányához és a harc természetszerü kifejlődéséhez képest két kézben összpontosul: az átkaroló balszárnjy fölött Schlick, a többi fölött Windischgrätz parancsnokol.

Az egyes fegyvernemek közül a legkiválóbb tevékenységet a tüzérség fejtette ki, ez képezte úgyszólván az egész csatavonal gerincét. A gyalogság kevésbbé tüzével, mint inkább szuronyával dolgozott s mindkét részről különösen Kápolnánál és Verpelétnél fejtett ki tevékenyebb munkálkodást. A Verpelét előtti nagy lovas összecsapás úgy a magyar, mint az osztrák lovasságnak díszére és becsületére válik.

Hogy az iteni ismételt rohamok minő önfeláldozó kitartással és elkeseredéssel vivattak, azt a szenvedett veszteségek is eléggé bizonyítják; így többek között az egyik, Uj kapitány parancsnoksága alatt állott Kóburg-huszárezred valamennyi tisztjét és altisztjét, valamint legénysége felét hagyta részint holtan, részint megsebesülve a csatatéren; a Porosz herceg vértesezred állítólagos vesztesége 4 tiszt és 55 főnyi lovasra rúgott.

A kápolnai csata, bár az, mint a két ellenséges sereg zömének első nagyobbszabásu mérkőzése, hivatva lett volna a hadműveletek menetében döntő fordulatot előidézni, tisztán katonai szempontból tekintve a dolgot, lényeges befolyást egyik fél sorsára sem gyakorolhatott. Igaz ugyan, hogy a magyar sereg a kétnapi küzdelem után csatavesztessé lőn, ami a harcállásnak odahagyása által külsőleg is elvitázhatatlan ténnyé vált; ámde a magyar sereg ereje és ellenálló képessége ezáltal nemcsak hogy teljesen megtörve nem volt, sőt, mint a nemsokára rá következő események bizonyították, az első komoly tűzpróbát derekasan kiállott seregünk rövid idő mulva újult erővel és lelkesedéssel fogott hozzá lélekemelő nagy feladatához, hazája felszabadításának nemes és magasztos munkájához.