1. számú melléklet.

Görgey a legutóbb kiállott fáradalmak folytán forró lázba esvén, három napot Vichodnán ágyban fekve, betegen töltött s így csk február 3-án érkezett Poprádra, ahol az Iglón történtekről jelentést vett, minek folytán még ugyanaznap Lőcséig utazott tovább; itt meg arról értesült hogy az őt üldöző osztrák hadoszlop is nyomában van már. Most tehát gyorsan határoznia kellett a két alternativa között: vagy magának a megszállt Branyiszkón át ütközet árán útat törni, vagy pedig a biztos összeütközés elől kitérve, hadtestével déli irányban a Sajó völgyébe elvonulni. Görgey az előbbit választotta s Branyiszkó megvételével a Guyon hadosztályt bízta meg, mialatt Kmetynek a Hernád völgyében Krompach felé csupán tüntetőleg kellett viselkednie. Piller hadosztálya Guyon esetleges támogatására Szepesváraljára indíttatott, azonban a következő napi harcokban nem vett részt s végül Aulich hadosztálya egyelőre még a Poprád völgyében hagyatott. A Lőcsén szállásoló Simonyi-féle hadoszlop és a hadtest főhadiszállás tisztikara a döntő küzdelmek előestéjén, február 4-én, Görgey meghagyásából fényes bált rendezett.

A Branyiszkó megvételére kirendelt Guyon hadosztály ez időben az Uechtritz és Sottfrid dandárokra tagozódott s állott a 13. és 33. honvédzászlóaljból, 1 zászlóalj nógrádi önkéntesből, 2 a bányavárosokban újonnan alakított zászlóaljból, 1 század Ujházy-vadászból 2 század utászból, 2 lovas századból és 24 lövegből, összesen 3760 főnyi és 160 lóállománnyal. A hadosztály február 5-én korán reggel indult el Szepesváraljáról a Branyiszkó felé, úgy hogy már reggeli 9 órakor a szoros bejáratánál fekvő Korotnokot érte volt el, ahol hatfontos ütegét nyomban felvonultatta. Ennek támogató tüze alatt a 33. honvédzászlóaljank arcban kellett támadnia, míg a már Szepesváraljáról az egyik mellékúton előnyomuló utászok és Ujházy-vadászok az ellenség bal-, a nógrádi zászlóalj pedig Kompolthy őrnagy alatt annak jobb oldalába irányíttattak; a dandár fennmaradó része tartalékviszonyban a középoszlop mögött állott fel.

A branyiszkói szorost Deym tábornok parancsnoksága alatt 2 gyalog zászlóalj, 1 lovas század, összesen 1800 fő 6 löveggel tartotta megszállva és pedig 1 1/2 zászlóaljjal és 4 löveggel magát a szorost és az attól kétoldalt elterülő hegyhátakat; 1/2 zászlóalj, a lovas század és 2 löveg tartalék viszonyban hátrább állott fel. A támadást a 33. honvédzászlóalj vezette be, mely azonban a Korotnok mellett, tehát a mélységben állást foglalt s a saját gyalogság feje felett tüzelő tűzérség által kellőleg támogatható nem lévén, csakhamar fönnakadt. Erre Guyon középhada mindaddig álló tűzharc kifejtésére szorítkozott, mígnem az ellenség jobb- és baloldala ellen kirendelt oszlopok a szorost környező hegytetőkön megjelenve, részben már az ellenség hátába is kerültek; ekkor, körülbelül d. u. 3 óra tájban a 33. honvédzászlóalj is megújítja rohamát, mire az osztrákok a tartalékban volt 2 század önfeláldozó ellentállása mellett terepszakaszról terepszakaszra harcolva, előbb a hegyhágó tetejére, majd onnan Sirokán át Eperjes felé vonulnak vissza, ahova 13 órányi szakadatlan menet után éjfélután félkettőkor megérkezve, a Schlick által időközben oda irányított Schulzig hadoszloppal egyesültek. Az ebben az ütközetben is, mint rendesen rettenthetetlen bátorságot tanúsított Guyon, hadosztályával éjfél után 2 órakor Sirokánál vonult éji nyugalomra.

A branyiszkói ütközet Guyonnak mintegy 150 emberébe került, miből kétharmad a 33. honvédzászlóaljat illeti, mely hősies kitartása elismeréséül Görgeytől egy „Branyiszkó, 1849. február 5.-én” felirattal ellátott aranyhimzésű zászlószalagot kapott; az ellenség vesztesége holtakban és sebesültekben mintegy 300 főre rughatott, a foglyok száma pedig 95-öt tett ki.

Schulzig altábornagy február 6-án reggel a Branyiszkó felől visszavonult hadoszlopot az övével egyesítvén, még ugyanaznap reggel 7 és 8 óra között Kassa felé húzódott vissza. Az altábornagy útközben Szt.-Péternél találkozott a Görgey előnyomulásának hírére egész hadtestével Kassa felé siető Schlickkel, aki Schulzig hadát előbb Lemesre, majd az ennél is jobb budaméri állásba rendelte vissza.

Görgey február 5-én éjfél felé értesült a Branyiszkó szerencsés bevételéről, minek folytán másnap hajnalfelé kocsira ült, hogy Guyont személyesen felkeresse, de miután ez az említett napon korán reggel Sirokáról tovább indult, úgy hogy már délután az osztrákok által odhagyott Eperjest megszállotta, Gögey őt utól nem érhette s így ez Szepesváraljára visszatérve, kiadta a másnapra, február 7-ikére szóló intézkedéseket, amelyek értelmében a Poprád völgyéből már különben is útban levő Aulich hadosztálynak a Branyiszkón átkelve Hedriig kellett előnyomulnia; a Piller hadosztály utasítást nyert, hogy Eperjesen Guyonhoz csatlakozzék, Kmety hadosztálya pedig továbbra is a Hernád völgyében Krompachnál maradt s még akkor sem nyomult előbbre, midőn a vele szemben Kluknónál álló 3 ottočani század a Branyiszkó elvesztéről szóló hírre szintén visszahúzódott.

Görgey ahelyett, hogy az állásból kiszorított ellenséget feltartóztatlanul üldözte volna, egyelőre tétova magatartást követett, sőt kémjelentések nyomán attól tartva, hogy az ellenség őt fogja Eperjesen megtámadni, február 7-én este még az Aulich-hadosztályt is magához vonta s a három hadosztállyal egészen 9-ig várakozó állásban tétlenül maradt. Nyilvánvaló tehát, hogy Görgey a Guyon branyiszkói győzelme által nyujtott előnyöket kellőleg kiaknázni elmulasztotta, s csakis ennek a körülménynek tulajdonítható, hogy a közéje és Klapka hadteste közé szorított Schlick oly könnyűszerrel kerülte ki a fenyegető veszedelmet.

Mielőtt ez utóbbinak Klapka elleni hadműveleteit tárgyalnók, előbb röviden összefoglalva a Görgey hátában történt eseményekről kell még röviden megemlékeznünk.

Csorics altábornagynak Pestre vonása után, Selmecbányán, mint tudjuk csupán a Jablonowsky dandár maradt vissza. Ennek elővéde január 30-án Bucsáig, 31-én pedig az egész dandár Besztercebányáig jutott, mely várost Görgey már 25-én hagyta el. Az említett dandáron kívül Götz tábornok csapatosztálya is Görgey üldözésére rendeltetett ki, miután helyette, a bányavárosok megszállásáról Windischgrätz hercegnek január 3-án kelt parancsa szerint Simunicsnak kellett gondoskodnia.

Besztercebányáról Jablonowsky egy 5 gyalog, 1/2 lovas-század és 2 lövegből álló hírszerző különítményt Collery ezredes alatt a Garam völgyn fölfelé Lipcsére, egy másik, 4 gyalog század, 1 lovas szakasz és 2 lövegből állót pedig Abele százados alatt a Sturec hegyén át Rózsehegy felé irányított. Eközben Jablonowsky Görgey térnyerésére való tekintettel elhatározta, hogy a közvetlen üldözéssel felhagyva, újtját Breznóbánya–Tiszolcon át egyenesen Kassa irányában folytatja, mi célból a dandár zömét február 4-én Breznóbányára indította útnak, ahova február 6-ika folyamán Götz is bevonulván hadoszlopával, az egész seregtest feletti parancsnokságot átvette, mellyel azonban útját nem a Jablonowsky által javasolt irányban Tiszolcon át, hanem a Szepesség felé vevén, február 7-én Polonkát, 8-án Telgártot, 10-én pedig Vernáron át Lőcsét érte el, mely várost Görgey már néhány nappal előbb hagyta volt el. Ilyen körülmények között Götz üldözése a magyar feldunai hadtestet teljesen hidegen hagyhatta.

A Lipótvár körülzárását folytató Simunics altábornagy a bányavárosok megszállására Götz hadosztálya helyett, február 2-án Selmec- és Körmöcbányára egy-egy osztály gyalogságot rendelt ki; ugyane napon 2 órai ismételt bombázás után, Lipótvár is megadta magát; a várőrség Ordódy őrnagy parancsnoksága alatt Mednyánszky és Zinner őrnagyokból, 38 főtisztből és 1272 főnyi legénységből állott; ezenkívül az osztrákok kezébe esett még 38 ágyú, továbbá nagymennyiségű lőszer- és élelmi készlet. A vár megvételéről szóló jelentésre Simunics parancsot kapott Windischgrätztől, miszerint hadával Érsekujvárra vonuljon Komárom szoros körülzárását foganatosítandó, miután az itt parancsnokoló Ramberg altábornagy parancsot kapott, hogy a Görgeyt üldöző Götz és Jablonowsky dandárok felett vegye át a parancsnokságot, melyeket azonban csak február 14-én Szepesváralján érhetett utól. Simunics február 7-én ért Érsekujvárra, ahova a Csallóközből kivonult Neustädter dandár, mely oda a bekövetkezett vízáradások folytán ismét vissza nem térhetett, Szereden át már február 6-án beérkezett. Utóbb említett dandárt Érsekujvárott az az újabb rendelkezés érte, hogy haladéktalanul Pestre vonuljon be. Alig hagyta el Neustädter tábornok ebből kifolyólag február 8-án Érsekujvárt, midőn feléje Naszvad irányából egy, gróf Eszterházy Pál őrnagy parancsnoksága alatt kirohanást intézett erősebb oszlop támadásra indult. Ezt azonban az Érsekujvárból érkezett segélycsapatok segítségével mihamar visszavetvén, útját akadály nélkül folytata tovább Párkány felé, ahol február 9-én gőzhajókra ülve, dandárával együtt Pestre ment s itt újból régi beosztásába, az I. hadtesthez tért vissza.