1848. december 28-án.

Győr birtokába vétele után Windischgrätz azonnal meghagyta Jellacsics bánnak, miszerint Ottinger lovas dandárát a hátráló ellenség üldözése céljából akként indítsa útnak, hogy már éjjeli 2 órakor (december 28-án) Bábolnánál beérkezve, a hir szerint ott éjjelező ellenséget meglepőleg megtámadja. Az említett dandár el is indult a kijelölt irányban, azonban menetcélját kellemetlen hideg éjjeli menet után csak reggel 6 óra tájban érte el, amidőn már Görgey hadoszlopának zöme elhagyta volt a helységet s csupán az utóvédül kikülönített 2 honvéd és egy 34. sorezredbeli zászlóalj 1 üteggel s némi lovassággal sorakozott éppen a menetoszlopba.

Ottinger a kedvező alkalmat felhasználva, rögtön támadásba ment át s a félig-meddig meglepett s különben is gyenge magyar lovasságot, saját gyalogságára vetette vissza, miből oly óriási zürzavar keletkezett, hogy a négyszöget alakított 34-es zászlóalj néhány hatástalan lövés után megadta magát, mialatt a szintén rendetlenségbe juttot honvéd zászlóaljak legnagyobb részének az üteggel és lovassággal menekülnie sikerült, de ezeken annyira erőt vett a páni félelem, hogy vad futásuknak csak a Concó patak mentén lehetett véget vetni. A csak percekig tartó összecsapás alatt 7 tiszt és 700 főnyi legénység, közöttük 200 sebesült, továbbá 1 zászló és 1 lőszekér került a szintén végkép kimerült s további üldözésre képtelen győző dandár kezébe, amely másnap Mező-Eörsnél újból az osztrák I. hadtesthez csatlakozott.

A pórul járt utóvéddandár parancsnoka, Görgey Kornél, annyira röstelte a kudarcot, hogy önmaga kérte a dandárparancsnokság alóli felmentését és visszahelyezését volt ezrede, a Miklós huszárok létszámába, ami néhány nap mulva tényleg meg is történt. Görgey Arthur ugyanaznap hadoszlopával, melyhez a Gönyőn és Tatán át visszavonult hadoszlop is csatlakozott, Felső-Gallát érte el, míg utóvédje Bánhidát szállotta meg; Guyon ezredes dandárának összeszedett részeivel Dorogig jutott.