Latour osztrák hadügyminiszter, hogy az október 3-án kiadott s fentebb teljhatalmulag közölt királyi kézirattal Magyarország teljhatalmú biztosává kinevezett bánnak kitűzött feladata teljesítéséhez az erkölcsi támogatáson kívül a kellő számú erőt is rendelkezésére bocsássa, azonnal intézkedett csapatoknak Magyarországba vonulása iránt. Legelsőnek az olasz Ferrari gránátos zászlóalj indult útnak Pozsonyba, melyet október 6-án reggel a 4., 14. és 49. sorgyalogezredek osztályaiból alakult Richter gránátos zászlóaljnak kellett volna követnie. A parancs a német gránátosok között nagy visszatetszét szült s egyhangulag elhatározták, hogy Magyarország ellen most, amidőn az szabadságáért küzd, nem harcolnak, sőt oda el sem indulnak. Latour erre kiséretükre a Mengen vértes ezredet és néhány nemzetőrségi zászlóaljat rendelte ki, mire az így körülfogott gránátosok csakugyan elindultak, de csak a Táborhidig. Itt aztán a lovasságot megelőzve, a folyam tulsó partjára keltek át és ott tüzelésre készenlétbe helyezkedtek. Latour hadügyminiszter a konok ellenállásról értesülvén, a rend és engedelmesség helyreállítása végett Bredy vezérőrnagy bécsi dandárparancsnokot rendelte ki a Táborhidhoz a 15-ik Nassau sorgyalogezreddel, a Wrbna gróf 6. könnyü lovasezreddel és egy üteggel. E csapatoknak azonban még idejük sem volt a felfejlődésre, midőn a gránátosok és nemzetőrök a folyam tulsó partjáról élénk tüzelést kezdtek, melynek első áldozatai Bredy vezérőrnagy, Klein, nassauezredbeli alezredes, Geramb báró vezérkari tiszt és Abel 6. könnyü lovas ezredbeli főhadnagy lettek; az ezután keletkezett harcban mindkét részről még számos tiszt és legénység lelte halálát. Ezalatt magában a városbam is tetőpontjára hágott a forrongás s a nép dühe leginkább Latour hadügyminiszter ellen fordult; a feldühödött utcai csoportok egyike a szerencsétlen embert a hadügyminiszteri palotában hatalmába ejtve, a legközelebbi utcai kandeláber karvasára húzta fel. S miután a polgárság forrongása a Wessenberg-miniszteriumnak ezen események folytán bekövetkezett lemondása után sem akart csillapulni, a császár másnap, október 7-én, a rend helyreállításával Auersperg herceg tábornokot bizván meg, elbirodalmi fő- és székvárosából egész udvarával Olmützbe utazott el.

Jellacsics a bécsi újabbi forradalom hirét október 7-én Német-Óváron tudta meg, minek folytán Magyarország elleni műveleteivel végkép felhagyva, sietősen folytatta útját Bécs felé. Ehez képest mintegy 12.000-nyi felkelt népét, melynek sorsáról már volt alkalmunk megemlékezni, hazájába menesztette vissza, a többi körülbelül 17.000-et tevő hadával pedig október 9-én Bécs alá Laaig vonult, hogy itt Auersperggel, a Bécs falait elhagyni kényszerült és annak közelében tábort ütött csapatok parancsnokával egyesülve, a rendelkezésükre álló csapatokkal Bécset délfelől félkör alakban Simmering-Schönbrunn vonalában körülzárják s itt a Cseh- és Morvaországból már útban levő csapatokat bevárják. A Bécset körülzáró vonal jobb szárnya fölött a bán vette át a parancsnokságot, aki főhadiszállását Rothneusidelben ütötte fel, a balszárnyon ellenben Auersperg csapatjait foglaltak állást, aki főhadiszállásául Inzersdorfot választotta. A magyarok szemmeltartására a bán a Lajtha mentén figyelő csapatokat hagyott hátra.

Windischgrätz herceg prágai főhadparancsnok a bécsi forradalom kitöréséről október 8-án értesült, minek folytán a prancsai alatt álló s Ausztria határán fekvő csapatjait minden felsőbb parancs bevására nélkül Bécs felé indította, ő maga pedig személyére nézve október 14-én Olmützbe ment. Az itt folytatott tanácskozások eredménye gyanánt az alábbi manifesztum látott napvilágot:

„Népeimhez!

„Midőn engemet a Bécsben október 6-án elkövetett büntettek arra indítottak, hogy a várost mely a legvadabb és legelvetemedettebb szenvedélyek szinterévé lett, elhagyjam, még mindig azt remélhettem, hogy e város lakossága egy részének örjöngése nem lesz tartós. Fő- és székvárosom lakosságának különben józan és becsületes részétől méltán elvárhattam, hogy erejéhez képest mindent megteend, hogy a félreismert törvények tiszteletben tartassanak, a bünösök megérdemlett büntetésben részesüljenek és hogy a városnak a fenyegetett élet- és vagyonbiztonság a legrövidebb idő alatt visszaadassék. Ebbeli reményemet csalatkozás érte. Nemcsak hogy a lázadás indítóinak Bécsben sikerült a kezükbe ragadt hatalmat oly rémuralommá változtatni, mely párját keresi a történelemben, s a részint félelem által megrémült, részint vad mámorba merült várost megerősíteni és ez által a törvényesség helyreállítását Bécs falai között meghiusítani, hanem még a város falain kívül is növekvő sikerrel terjeszkedett anarchikus üzelmeik tevékenysége. Egy nyilt lázadásban levő szomszéd tartománnyal honáruló összeköttetés állíttatott helyre s államaim minden részébe hirnökök küldettek, hogy azon szenteskedő ürügy alatt, mintha a fenyegetett szabadságot kellene megóvni, ott is, hol a rend még meg nem zavaratott, a lázadás zászlója tüzessék ki, és hogy az époly békés, mint helyzetük törvényes fejlődésének elébe néző országok is az anarchia, a polgári háboru és a rombolás szörnytetteinek zsákmányul dobassanak.

„Trónralépésem óta népeim jóléte volt életem föladata. Uralkodásom története, de kivált az utolsó hét hónap története tanusítja ezt. De a végzet álal rám mért kötelességek elhanyagolását jelentené, ha tovább tűrnék oly tetteket, melyek a trónt és a monarchiát az örvény szélére vinnék és az általam biztosított alkotmányos szabadságot korlátlan erőszakká igyekeznek átváltoztatni.

„E kötelmekről megemlékezve, vérző szivvel bár, kényszerítve látom magamat, hogy úgy a székvárosom falain belül most már minden tartózkodás nélküli lázadásnak, avagy bárhol mutatkoznék is az, fegyveres erővel lépjek elébe és ellene harcoljak, mig az egész legyőzve nem lesz, mig a rend, csend és törvényesség újból helyre nem áll és hű szolgáim, Lamberg és Latour grófok gyilkosai az igazság bosszuló karjainak kiszolgáltatva nem lesznek.

„Hogy e célt elérjem, a monarchia különféle részeiből haderőt küldök Bécs, a fölkelés székhelye ellen és Windischgrätz herceg altábornagyomnak[1] átadom a főprancsnokságot államaim területén levő valamennyi csapataim fölött, kivéve a Radeczky gróf tábornagyom főparancsnoksága alatt álló olaszországi hadseregét. Egyszersmind a nevezett herceget a kellő teljhatalommal ruházom fel, hogy a béke munkáját birodalmamban saját belátása szerint a lehető legrövidebb idő alatt befejezhesse. A fegyveres lázadás legyőzése és a csend helyreálítása után, miniszteriumom feladata leend az alkotmányos országgyüléssel egyetértőleg az eddig féktelen visszaéléssel kezelt sajtó, az egyesületi jog és a honvédelem törvényes rendelkezése által oly állapotot létrehozni, mely anélkül, hogy a szabadságot megszorítaná, a törvénynek erőt és tiszteletet biztosítson.

„Midőn ezen, kötelmeim és jogaim tudatában rendíthetetlen szilárdsággal föltett elhatározásaimat népeimnek tudtára adom, mindazok őszinte és erőteljes közreműködésére számítok, kiknek császárjuk, hazájuk, családjuk és a valódi szabadság sorsa szivükön fekszik és akik jelen elhatározásomban az egyetlen mentő eszközt fogják felismerni, hogy a monarchiát az összeomlástól, őket pedig az anarchia borzalmaitól és minden társas kötelékek feloszlásától megóvhassam.

Olmütz, 1848. október 16-án.

Wessenberg s. k. Ferdinánd s. k.”

Ezek szerint a megtorlás vas foga első sorban Bécs ellen irányult s csak ha itt a rendet helyreállítani sikerült, került volna Magyarországra a leszámolás sora. Utóbbi e majdnem két havi halasztás által időt és alkalmat nyert oly előkészületek megtételére, melyek nélkül a rendes osztrák hadsereggel szemben valószinüleg egyáltalában nem is lett volna képes a harcot felveni. Így vált a bécsi októberi fölkelés közvetve a nemzeti ellenállás egyik főtényezőjévé.

A fellázadt Bécs elleni intézkedések foganatosítása közben Moga is az események gyúpontja, az osztrák főváros felé vette útját. Miután a Jellacsics-csal kötött 3 napi fegyverszünet lejárt, végre a magyar sereg is útnak indult Martonvásár melletti táborából, egyelőre a keze ügyéből elillant ellenséget minden határozott cél nélkül követvén. A sereg elővédje, mely Ivánka Imre prancsnoksága alatt 4 zászlóalj mozgó nemeztőrségből, egy osztály ceglédi, kőrösi és kecskeméti önkéntes lovasságból, egy század huszárból és egy ütegből állott, október 3-án reggel 6 órakor indult el Martonvásárról és 5-én a délelőtt folyamán Győrbe érkezett, mely várost Jellacsics hátvéde ugyanaznap reggelén hagyta el. Október 6. és 7-én Győrbe érkezett Moga seregének zöme is, a nyolc század huszárral megerősített elővéd pedig 8-án Parendorfot érte el, honnan másnap az utolért ellenséget Bruck irányában üldözni kezdette, mely alkalommal néhány horvátot felkoncolt, mintegy 300-at pedig foglyul ejtett. Az üldözés befejezte után Ivánka előőrseit a Lajtháig tolta előre, nevezett folyót Wilfleinsdorf és Hollern között megszállván, miközben a hadseregparancsnokságtól parancsot kapott, hogy a határt át ne lépje, sőt ha netán ezt előőrsei már megtették volna vonja őket azonnal vissza. Október 10-ike folyamán beérkezett aztán a hadsereg zöme is és a határ mögötti magaslatokon összpontosított állásokban, a főhadiszállással Parendorfnál táborba szállt. Itt Moga haditanácsot hivott össze, melynek a fölött kellett határoznia, vajjon tanácsos és szabad-e bán seregét az osztrák határon túl is üldözni? Többen az üldözés folytatás mellett emeltek szót, de a többség határozatként kimondotta: hogy politikai okoknál fogva a határ átlépése meg nem engedhető, hacsak az osztrák törvényhozó testület a magyar kormányt arra külön föl nem kéri.

Ezalatt Pesten különösen az október 3-iki manifesztum tartotta izgatottságában a kedélyeket s a képviselőház október 7-ikén tartott ülésében Kossuth indítványára hosszabb határozati javaslatot fogadott el, melynek lényege oda konkludál, hogy „a nemzet képviselői a nemzet halálát szentségtelen kezekkel alá nem irhatván, a kérdéses manifesztumot, mind belső tartalmára, mind alakjára s külső formájára nézve törvénytelennek és semmitérőnek nyilatkoztatják. Törvényhozói kötelességüket a törvény értelmében való folytatását elhatározzák s ezen határozatuk jogszerüségére nézve az örökkévaló Istenre, a nemzetre s az egész világ közvéleményére annál bátrabban, annál tisztább lélekkel hivatkoznak, mert lehetetlen hinniök, hogy egy derék, békés és hű nemzetnek ily hallatlanul irtózatos módon az élő nemzetek sorábóli kiirtását, s ezáltal saját lételünknek is erkölcsi bizonytalanságba tételét a világnak bármely művelt népei hallgatag elnézhetnék.”

Ezután a képviselőház szintén Kossuth indítványára kimondotta, miszerint a kormányzással a honvédelmi bizottmányt hatalmazza fel, melynek elnökévé Zákó indítványára Kossuth Lajost kiáltották ki egyhangulag.

E határozatokkal visszavonhatatlanul bekövetkezett a nemzet és korona közötti végleges szakadás végnélküli örvénye, amely utóbb annyi drága honfivér omlását vonta maga után.

Ugyanaznap, október 7-én este jutott el Pestre a bécsi október 6-iki forradalom hire is, mire a képviselőház sietve kinyilatkoztatta, miszerint a szorongatott bécsi népnek, hogy ez magát az ostromló császári csapatok ellen szivósan védelmezhesse, szivesen küld fegyveres segélyt, ehez képest nyomban el is küldte Irinyit az üzenettel az osztrák birodalmi gyüléshez, Moga pedig vett útasításához képest október 17-én délután az előőrsöket, melyeknek parancsnokságát a nemrég beérkezett Görgey Arthur ezredes vette át, a Lajtha tulsó partjára tolatta át. Miután azonban az osztrák tartománygyűlés a magyar képviselőház felajánlását tartózkodóan fogadta, Kossuth Mogának parancsot küdött hogy a támadólagos fellépéssel felhagyva, tisztán csakis határaink védelmére szorítkozzék. A nyugalom azonban nem sokáig tartott, mert október 21-én reggel az egész sereg megmozdult, hogy a Lajthán átkeljen, de midőn annak éle Stixneusiedelt elérte, Moga újból hátrálót fuvatott, minek folytán a sereg október 22-ike folyamán ismét eredetileg elfoglalt állásaiba vonult vissza, hogy ott a kilátásba helyezett erősbítések beérkeztét bevárja.

[1] Aki egyidejüleg táborszernaggyá neveztetett ki.